Magyarság Nagyjaink Történelem

Petőfi Zoltán – A szabadságharc költőjének fiára emlékezünk

Ezen a napon született Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Petőfi Zoltán kilenc hónappal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kirobbanása (március 15.) után, december 15-én született Debrecenben. Az evangélikus – római katolikus vegyes házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.  Petőfi Sándor halála után Erdődön nagyapjánál, majd Pesten mostohaapjánál, Horvát Árpád történésznél nevelkedett. Gyámja 1869-ig nagybátyja, Petőfi István volt. 1865-től Szarvason járta felsőbb iskoláit az evangélikus főgimnáziumban. 1867-ben csatlakozni akart a vándorszínész csapathoz, azonban Csaby Imre igazgató nem vette fel, a dolgot viszont elmondta Tatay István gimnáziumi igazgatónak, aki megleckéztette Zoltánt.

A gyermek Zoltán

Innen a fiú a szomszédos Mezőtúrra vándorolt és beállt az ott működő társulatba. A hetedik osztályt év közben el kellett hagynia, mert nagybátyja, öröksége gondnoka, Petrovics István magához vitte Csákóra, hogy magántanulóként folytassa tanulmányait, s második félévre be is íratta Pesten magántanulónak, hogy befejezhesse elmaradt vizsgáit.

1867. április 20-án Zoltán Csákóról Debrecenbe ment, ahol Lángh Boldizsár igazgatónál színésznek állt mindössze 30 forint havi fizetésért. 1868-ban Kocsisovszky Jusztinnál lépett fel Szegeden. Azonban gyakorta átaludta a próbákat, az igazgató csupán azért nézte ezt el neki, mert Petőfi Sándor fia volt. Gyenge képességei és fátyolos hangja miatt rendre csak kisebb szerepeket kapott, csupán egyszer, a Brankovics Györgyben a fiatalabb fiút alakítva jutott nagyobbhoz.A versírással is próbálkozott, egy tucatnyi műve maradt csak fent.De meguntam már e hitvány életet!Hiszen nekem nincs is senkim, ki szeret;Te vagy, kis lány, te vagy magad egyedül,Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül.De nincsen is a világon senki sem,Kiért olyan hőn dobogna fel szivem,Mint dobog fel az teérted, szép leány,Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám!És még te vagy, hű barátom, ki szeret,Ki fönntartja én bennem még a hitet;Ne volnátok, ma megásnám síromat,Eltemetném velem együtt kínomat.(Búdal. Csákó, 1864. november 28.)

Szegeden a Serház utcában lakott, a későbbi Ipar utcábau, abban a házban, ahol Juhász Gyula született és élt. Baranyai Zsigmond volt az iskolaigazgatója, Gyalókay Ferenc az osztályfőnöke. Jól beszélt franciául, fordításból tartotta fenn magát. A munkánál viszont jobban szeretett mulatni, inni, kedvelte a szép lányokat, pedig gyenge fizikuma nem jól viselte ezt az életvitelt.

Szeged-Felsővárosban két flamméja volt neki, az egyiket Ábrahám Liszkának hívták, a másik meg egy greizleros lánya volt. De a színésznők marták meg legjobban a szívét. Elsősorban a primadonnáért vetett lángot a szíve, aki Kocsisovszky Jusztin színigazgató lánya volt. Kocsisovszky Borcsáék a Nádor utcában laktak. Zoltán szörnyen fült a lányért, mindig ott ólálkodott az ablakuk alatt és szorongó szívvel hallgatta a zongoraszót, meg Borcsa igéző hangját. Azt a kevés verset, amit írt, Borcsához írta. Az egyik úgy szól, hogy:Itt sétálok, itt bolyongokAblakodnál minden este,De csak árnyékodat látomA szobád falán lefestve.Tegnap is, hogy erre jártam,Köszöntem, de nem fogadtad,Pedig ilyenkor a hű szívBanatában meghasadhat.

Kocsisovszky Borcsa alig vette észre a kis diákot. Később felesége lett Molnár Györgynek, a Nemzeti Színház tagjának és maga is a Nemzeti Színházhoz került. Zoltán a Nádor utca túloldalán vigasztalódott, szemközt Borcsáék ablakával. Egy szép, fekete göndörhajú kóristalány lakott ott, Bereznay Katica. Ennek adta oda bánatos szívét, s ez azután szívesen is vette a szép, fiatal fiú udvarlását. A színésznők közel hozták a színházhoz és mintha atyjának sorsa kísérte volna, végzetszerűen kezdett lelkesülni a színészpályáért.

Szervezete nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat, és hamar veszélyesen megbetegedett. Rokonoknál, majd külföldi fürdőkben keresett gyógyulást. Életének utolsó nyarát Gleichenbergben töltötte, ahonnan kissé megerősödve tért haza Pestre, ám 1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete 22. évében meghalt tüdőbajban. Gyászjelentését halála előtt két évvel ő maga készítette el Csákón. 1870. november 6-án délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben, édesanyja mellett. Földi maradványait a Petőfi Társaság 1908. október 24-én exhumáltatta és anyja koporsójában a Petőfi-család közös sírjában helyezték el, ugyanabban a sírkertben.

ravatalon

Alakját Zoltánka címmel Krúdy Gyula vitte színre, a Magyar Sínház 1913. november 15-én mutatta be Törzs Jenő főszereplésével.

Ajánlott Cikkek