Pillekönnyű kisautók: Zsolt Károly és a Pillék
Bár Colin Chapman angol versenyautó-konstruktőrnek tulajdonítják a mondást, miszerint „A teljesítmény növelése csak az egyenesekben tesz gyorsabbá. A tömeg csökkentése viszont mindenhol”, de a tömeg-lőerő arány mindig is foglalkoztatta az autók tervezőit. Így Zsolt Károlyt is, csakhogy egy másik Chapman idézetben említett tulajdonság nélkül!
Borítóképen: Pille, 1935
Mi volt az a mondása a legendás angol tervezőnek? Nem más, mint hogy…:
A jó versenyautó a célba érkezést követően szétesik.
Nos, a versenyautóknál ez megengedhető – kellő pénz birtokában…-, ugyanakkor a mindennapokban az autó, vagy már közlekedési eszköz igásló, ami igénytelen, de ezzel együtt hűen szolgálja gazdáját. És ezt tudta Zsolt Károly is, aki saját egyes vélemények szerint nem forralt nagy terveket autóival – azokat saját használatra szánta -, de éppen ez az a momentum, ami miatt azt gondoljuk, hogy nem csak az alacsony súlyra, hanem a megbízhatóságre is odafigyelt!
Székely Mihály első autóját – melyet elsőként nevezett el Pillének, nyilván rettentő kis súlyára utalva! – 1922-ben építette meg.
Chapman ’28-ban született…
Figyelemreméltó, hogy Zsolt Károly gépet saját maga készítette el, és azokat az alkatrészeket, amelyeket önmaga nem tudott volna előállítani, darabonként válogatta össze, és ezekből (is) állt össze a gépezet. Komoly túlzással azt mondhatjuk, hogy ugyanazt csinálta, mint most a nagy autógyártók, amikor bemennek a nagy „Beszállító Áruházba”.
Az első Pille „deszkapéldányja” (és ezt jelen esetben szó szerint lehet venni) tulajdonképpen egy négykerekű cyclecar volt, 300 cm³-es Laurin & Klement hörgőszelepes motorral. Dörzstárcsás (frikciós) hajtása tulajdonképpen fokozatmentes sebességváltást eredményezett.
Ehhez a járművéhez nem készült rendes karosszéria. Ténylegesen csak kísérleti példány volt és nem is került rendszeres használatba.
Az 1920-as évek második felében részt vett a Méray Motorkerékpárgyárban készült háromkerekű kisautó tervezésében és kivitelezésében.
A Méraynál elvégzett munka nyilván rányomta bélyegét munkásságára, így 1931-ben egy háromkerekű géppel jelentkezett, ami a legkedveltebb járműve lett, és nem nyomott többet 150 (!) kilogrammnál! Ugye, hogy volt Chapman előtt is, aki gondolt a tömeg-lőerő arányra…
A gépet az akkori 200 cm³-es DKW motor hajtotta. Turbóventilátoros hűtése volt, lendkerékgyújtás világítással, ékszíjmeghajtás, egybeépített kuplung és sebességváltó jellemezte. Nem véletlenül volt a kedvence, hiszen ez a gép ebben a konfigurációban kifejezetten fürge jószág volt az automobilok között, végsebességét 70 km/h-ban adták meg!
Érdekessége a „motorháztetőre” – idézőjel, mert a motor nem itt volt! – szerelt egy darab fényszóró, ami nyilván takarékossági okokból került ide, és nem véletlenül volt egy darab belőle. Az ötletet a motorkerékpár alapok mellett az első magyar pilóta, Székely Mihály 1828-ben épített autója is adhatta:
Talán nem mellékes – ma legalábbis ezzel jönnek az autógyártók -, hogy a gép fogyasztása nem volt egetverő, 100 kilométerenként beérte mindössze 4 liter üzemanyaggal.
A jó tömeg-lóerő aránynak tehát van egy ilyen kellemes „mellékhatása” is, amit a mai napig nem sikerül úgy igazán keresztülvinni az elektromos autók esetében… De ez egy másik történet, mi inkább folytatjuk Zsolt Károly történetét! Készült még egy 300 cm³ – immár négyüléses, zárt karosszériás! – Pille is, de sajnos erről nincs fellelhető fotó, majd ezt követte egy nagyobb teljesítményű, 500 cm³-es Dunelt motorral szerelt automobil:
Az 1957-ben jobblétre szenderült brit motorkerékpárgyártó motorjával – négyszemélyes, lenyitható tetejű kivitelben – ez a Pille már 100 km/h-ás sebességre is képes volt!
Ezúttal már egy háromsebességes váltót is kapott a gép, de differenciálművet még mindig nem épített be tervezője és gyártója, a hajtást az egyik hátsókerékhez lánc biztosította. A váz pedig ebben az esetben (is) csőből készült, akárcsak a korábbi modellek és a Méray esetében. (na meg a Velorexnél…)
Az autó „rengeteg” kilométert teljesített. Igen, idézőjelet raktunk, mert azt nem tudjuk, hogy ez a rengeteg mit jelentett, a korabeli sajtóban csakis ezt a kifejezést – na meg a „kilométerek ezreit” – találtuk. De az biztos, hogy nem esett szét a „verseny” végén, mint a Chapman által ideálisnak mondott versenyautó. Persze nem is volt ez, ez is igaz!
Ezek után a fent látható Pille készült el, de innen már nem volt tovább (csak tervrajzok százai készültek), mert ahogy a Méray autóit, úgy Zsolt Károly Pilléit is elvitte a hadigazdaság, a háború…
De azért illik megemlíteni, hogy az utolsó elkészült Pille újra csak 300 cm³-es motorral készült, de súlya nem volt több mint 250 kilogramm, így nem volt ez sem egy elveszett darab az utakon, annak ellenére sem, hogy végsebessége 70 km/h volt.
És nem nagy csoda, de a későbbi törpeautók egyik hivatkozási- és technikai alapja lett a Pille-széria:
