Piros Fehér Zöld – II. Mátyás koronázása
Habsburg Mátyás vagy Ausztriai Mátyás (Bécs, 1557. február 24. – Bécs, 1619. március 20.), a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, német, magyar és cseh királyi herceg, aki II. Mátyás néven magyar király 1608-tól, I. Mátyás néven német király, német-római császár és Ausztria uralkodó főhercege 1612-től, valamint cseh király 1611-től haláláig. Mátyás II. Miksa német-római császár, magyar és cseh király és Habsburg Mária spanyol infánsnő hetedik fiúgyermeke volt. Felesége unokahúga, Habsburg–Tiroli Anna lett, akitől nem született gyermeke, így örököse unokaöccse, Ferdinánd főherceg lett.
II. Mátyást 1608. november 19-én koronázták magyar királlyá a Szent Koronával Pozsonyban. (Érdekesség, hogy ekkor említik először a piros-fehér-zöld magyar nemzeti színű díszítéseket). Miután Mátyás „kiütötte Rudolfot a nyeregből”, azt szerette volna, ha magyar rendek minden további vita nélkül királlyá koronázzák őt. A rendekhez intézett előterjesztésében is így kérte, nem pedig királlyá választását. A választás kifejezést ugyanúgy kerülte, mint apja és nagyapja, mikor utódaik megkoronázását sürgették. A rendek kihasználták helyzeti előnyüket, ezért Mátyás szentesíteni kényszerült a szabad vallásgyakorlatot, az országgyűlés és a nádori tisztség reformját, a jobbágyköltözést pedig a vármegyék hatáskörébe helyezte. Megerősítette az annak idején Bocskai Istvánnal kötött bécsi békét és garantálta a hajdúk privilégiumait. Az új magyar nádor, Illésházy István, majd annak rövidesen bekövetkező halála után utódja, a protestáns Thurzó György (1609–1616) szintén a vallásbékéért szállt síkra. A rendek jól körülbástyázták a rendi jogaikat, amelynek köszönhetően Magyarországon újra virágkorát élhette a rendi dualizmus.
Az Erdélyi Fejedelemséggel szemben kezdetben baráti politikát folytatott: 1611-ben Tokajban „örök béke” született Magyarország és Erdély között. Ennek ellenére 1614-ben Mátyás pénzt kért az osztrák rendektől a linzi gyűlésen a Bethlen Gábor elleni harcra. A fejedelemmel mégis kénytelen volt kiegyezni 1615-ben Nagyszombatban, amikor is elismerte Erdély fejedelemválasztó jogát. Bethlen viszonzásul elismerte, hogy fejedelemsége a magyar korona alá tartozik, és titkos szövetségi és segítségnyújtási szerződést is kötött Mátyással. Ő azonban 1616-ban másodszor is Bethlen ellen fordult: homonnai Drugeth Györgyöt, Zemplén vármegye főispánját léptette fel trónkövetelőként. A kísérlet hamar kudarcot vallott, és az erdélyi seregek végigdúlták Felső-Magyarországot.
II. Mátyás elég későn, 54 évesen nősült 1611-ben. Választottja unokahúga, Tiroli Anna főhercegnő (1585–1618) volt, ám nem született gyermekük. Az idősödő, testileg és szellemileg mindinkább megviselt uralkodó 1617-ben kénytelen volt örökösévé kinevezni unokaöccsét, Belső-Ausztria tartományurát, Stájerország hercegét, Ferdinánd főherceget, akit még Mátyás életében, 1618. július 1-jén koronáztak magyar királlyá Pozsonyban. Ferdinánd minden téren éreztette az egyre betegebb, és mindinkább magatehetetlenebb nagybátyjával szemben, hogy nem sok van már hátra számára, és hogy mennyire nem ért egyet politikájával. Mátyás akarata ellenére leváltotta Khlesl bíborost, és minden fórumon éreztette vele, hogy már útban van. Mátyás felesége ezt, egyszer meg is jegyezte gúnyosan: „A császár tovább él, mint Kedveltséged szeretné; a jámbor untatja Kedveltségedet.” A többségében protestáns magyar rendek félelemmel tekintettek Ferdinánd főhercegre, hiszen közismert volt erős katolikus vallásossága és türelmetlensége. Ugyanebben az évben iktatták volna be Csehországban is, azonban a protestáns cseh rendek fellázadtak a jezsuita befolyás alatt álló Ferdinánd ellen, amivel kitört a harmincéves háború. II. Mátyás 1619. március 20-án hunyt el, a bécsi kapucinusok templomának császári kriptájában helyezték örök nyugalomra.
