Magyarság Történelem Történelem Videók

Pozsony, Háromszék, Budakalász: a vitorlavászontól a Trapper farmerig

A szentendrei HÉV (H5) vonalán van egy megálló, ami a „Budakalász, Lenfonó” nevet viseli. Mikor régebben arra jártunk, mindig feltűnt, hogy ma ez a terület nem tűnik ipari jellegűnek, sokkal inkább városias beépítést mutat, de már akkor megfogadtuk, hogy utána nézünk, miért is e név! Ennek most jött el az ideje.

Borítóképen: A budakalászi gyár

A szálak igen messzire nyúlnak. A történet – legalábbis kutatásaink szerint – 1876. szeptember 18.-án kezdődött, ugyanis a Központi Értesítő aktuális számában arról számol be, hogy Klinger Henrik durva vászon kereskedésének fő telepe Budapesten működik.

HÉV-megálló

Ez még csak kereskedelemről szól, de a bécsi illetőségű Klinger Henrik jó tíz évvel később, 1888-ban gyárat alapít Pozsonyban, melynek hivatalos neve az „Első magyar vitorlavászon-, len és jutaáru-gyár Pozsonyban Klinger Henrik” lett. 1889-ben jelenik meg a Központi értesítőben a gyár védjegye, melyet hivatalosan is bejegyeznek. A gyár fejlődését mutatja, hogy ebben az évben már villanyvilágítást vezetnek be a telepen.

Közben, 1888-ban a Budapesti cím- és lakjegyzék szerint a gyárosnak Budapesten is van bejegyzett lakcíme, méghozzá az V. kerületben, a Bálvány utca 10-ben. Ez már jelzi, hogy Budapesten komolyabb tervei voltak.

Ekkoriban a Budapesti Szemle – ami 1889.-es 156. száma összefoglalja a magyar könnyűipari cégekről tudható adatokat – így számol be a pozsonyi gyárról:

„… egy gőzkazánja s egy 100 lóerejű gőzgépe van, egyelőre csak 56 mechanikai lenszövőszéken dolgoztat és 1889-ben 136 munkást foglalkoztatott. Készít vitorla-és csomagolóvásznat, azonban a gyár úgy igyekszik berendezkedni, hogy csak a katonai szükségletnek tudjon dolgozni.”

Incidens

1891-ben Ziegler Miksa, a Klinger Henrik cég utazója, amikor a húsvéti ünnepek alkalmával családjához akart visszatérni, egy őrült munkás a Kufsteini pályaudvaron meggyilkolta.

A vállalt állami kedvezményekkel működik, aminek két oka van. Egyrészt hadiipari beszállító, másrészt akkoriban ilyen módon is igyekeztek a hazai ipart támogatni. Egy 1891-es hír szerint a támogatást a megszabott maximális határidőig, azaz 1903-ig meghosszabbították.

1893-ban egy szabadalmat jelent be Klinger Henrik, méghozzá egy készülékre, ami a tömlővezetékek gumival való bevonására szolgál, valamint varrás nélküli, víz-, lég- s tűzálló puskaporos zacskók előállítására, 1894-ben szövetek szagtalan és vízhatlan anyagokkal történő impregnálására, szintén ebben az évben kiállítják a katonai sátrukat, ami könnyen szállíthatók. A kétszemélyes sátornak csak 1,4 kiló a súlya, vízhatlan, egy pillanat alatt felállítható és szükség esetében még esőköpenyt (persze ujjak nélkül) is pótolhat, és akkoriban állítólag igen olcsónak számító 5 forint 70 krajcárért kínálták.

De itt nem állt meg a fejlődés, hiszen még 1894-ben újabb szabadalom következik, ami a szövetek festésére vonatkozó eljárást védeti le!

A pozsonyi gyár márkajelzése

Nem véletlen a sok szabadalom, a gyár szépen fejlődik, és 1895. január 31.-én bejegyzik az „Első magyar bőrvászon, viaszvászon és falkárpit gyár Pozsonyban Klinger Henrik” nevű vállalkozást, melyet Klinger mellett Lemberger Pál és Schweiger Miksa tulajdonol.

Ez egy igen fontos lépés volt, ugyanis az új cég megalapítása három igen fontos dolgot jelent; a legfontosabb, hogy Klinger nyit a lakossági piac felé, másrészt új tőkét vonz be, harmadrészt pedig jobbára különválik a katonai és a lakossági termékek termelése és értékesítése.

Az állami kedvezményeket ez az új vállalkozás is megkapja, ami már jól mutatja, hogy nem kizárólag a katonai célú termelést ösztönzi az állam, hanem a gazdasági helyzet már megengedi, hogy a lakossági termékek piacán is a saját termelést erősítsék az importtal szemben. Ha belegondolunk, ezt a Monarchia keretei között teljesen logikus lépés volt, ugyanis az akkori határokon belül minden megvolt ahhoz, hogy akár teljesen önellátó legyen ez a gazdasági egység – még akkor is, ha a belső szabályok leginkább Bécsnek kedveztek…

1895-ben – nem tudni miért – az új céget már egyedül Klinger Henrik tulajdonolja, de azt tudjuk, hogy a fejlődés nem áll meg, és érdekes módon nem csak a lakossági megrendelések dominálnak, hiszen a milleniumi kiállításon a Ganz és társa cég budapesti vagyongyárában 4 tengelyű I. osztályú személykocsik esetében a falakat Klinger Henrik pozsonyi gyárából való megfelelő mintázatú sárgás viaszvászonkárpittal vonták be, a padozatra pedig nemezréteget és felette linóleum réteget fektettek.

Az említett kiállítási kocsi

Hihetetlen a fejlődés, hiszen míg 1889-ben 56 szövőszékkel dolgozott a pozsonyi gyár, addig 1898-ban már 780 szövőszékkel rendelkezik, és ezek már sokkal fejlettebb gépek, a termelés így hozzávetőleg a 25-30-szorosára nőtt 10 év alatt!

De ez sem volt elég, hiszen a termékekre láthatóan igen nagy volt a kereslet, így 1900. október 17.-én bejegyzésre kerül egy újabb cég, melynek a neve igazán beszédes;

Székely szövőgyár és háziipari vállalat Sepsi-Szent-Györgyön Klinger Henrik

Íme, a bejegyzés:

Ez egy igen érdekes módon működő vállalkozás olt, ugyanis nem létesítettek – legalábbis az alapításkor – hatalmas méretű gyártelepet, hanem valami egészen más módon láttak munkához! Így ír erről a Székely Nemzet 1900. november 23.-i száma:

„Az új szövőszékeket a jelentkező háziiparosok között díjmentesen osztják ki. Ezen szövőszékek mindaddig, míg az illetők a vállalat számára dolgoznak, a háziiparosok tulajdonában maradnak. A szövőszékeket a mesterek fel fogják állítani és oly szövött czikkek előállítására berendezni, amelyek Magyarországban szükségeltetnek és a háziiparosokat a czélszerű elkészítésre ki fogják tanítani.

A Klinger Henrik czég kötelezte magát, hogy az 500 háziiparost, kik ezen új szövőszékekkel elláttattak, foglalkoztassa, bármikor a háziiparosok munkát vállalni akarnak, nekik a fonalat szállítani, a megfelelő kikötött szövődíjat kifizetni és a kész árut átvenni fogja.

A háziiparosoknak ez után alkalmuk van otthon, saját lakásukban, bármikor foglalkozást keresnek, munkát és jó keresetet kapni, mit a lakosság különösen télre, mikor a mezei munka szünetel, bizonyára örömmel fog fogadni.

A kikötött szövőbért a munka átadásakor az ellenőrző mesterek rögtön ki fogják fizetni, úgy, hogy a háziiparosoknak semmiféle költsége vagy kiadása nem lesz.”

De vissza Budapestre, mert közben ott is történik egy s más, de meg kell jegyeznünk, hogy a sepsiszentgyörgyi vállalati működés abban az értelemben nem volt egyedülálló, hogy Klinger Liptószentmiklóson is hasonló formában működtette ottani vállalatát. Fontos tudni, hogy ekkor már megjelennek a vállalkozások irányításában Klinger Henrik gyermekei is.

Fontos is volt, hogy beszálljanak a cégvezetésben, mert apjuk 1905-ben, 73 éves korában meghalt.

Ugye, emlékszünk még, hogy a vállalat kezdetben szinte kizárólag a katonai célú termelésre koncentrált? Nos, ahogy közeledett a nagy világégés, megint előtrébe került az az üzletág. Sőt, az 1910. decemberében alapított „Nemzeti egyesült textilművek részvénytársaság és társai, magyar pamut és vászonáruk szállító-társasága a cs. és kir. hadsereg részére” nevű konzorciumnak is tagja lett a pozsonyi és a másik két vállakozás is!

A vállalatnak nem ment rosszul, de azt meg kell jegyezni, hogy 1919 igencsak kedvezőtlen időszak volt, ahogy az 1920 utáni időszak is, hiszen a Klinger gyárak mind a határon kívülre kerültek…

Mindez rendkívül rossz helyzetet teremtett, mert a szétszakadt Monarchia utódállamai bizony egészen másképp viszonyultak a gyáripar támogatásához, mint korábban megszokhattuk, de a cég nem maradt tétlen! Azt ugyan nem tudjuk, hogy mikor fogalmazódott meg a gondolat, hogy Budakalászon hozzanak létre gyárat, de azt már pontosan tudjuk, hogy 1922-ben ismét állami kedvezményeket kap a vállalat:

„A magyar királyi kereskedelemügyi miniszter a magyar királyi pénzügyminiszter hozzájárulásával az 1907. évi III. törvénycikkben meghatározott állami kedvezményeket a Klinger Henrik budapesti cégnek Budakalászon létesítendő lenszövőgyári ipartelepe részére az üzembehelyezés napjától számítandó 10 évre előzetesen biztosította.”

Ezt a Budapesti Közlöny 1922. december 7-i száma hozta le. a Jövő című lap pedig 1923. januárjában így ír:

„Uj lenszövőgyár Budakalászon A Klinger Henrik cég, amelynek az Első Hagyar Vitorlavászon, Len- és Jutaárugyárnál nagyobb érdekeltsége van, lenszövetgyárat alapít Budakeszin.”

Elkezdődik az építés, és a munkások toborzása. A Budakalászi Textilművek, Klinger Henrik gyára 1923-ban kezdte meg működését.

A finom méterárutól a ponyváig sokféle terméket állítottak elő lenből és kenderből. Kalászon nem volt fonoda, a növényeket a Dunántúlon termelték és dolgozták fel. A szállítás vasúton történt, az ipari vágány a szentisvántelepi megállónál ágazott le.

Az államosítást követően az üzem Budakalászi Szövőgyár néven működött. 1963-ban a jelentősebb textilgyárak összevonásával létrejött a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat, melynek központja Budakalász lett. (Innen ered a Lenfonó megálló neve.) A Budaflax védjegyet az 1970-es végek végétől használták. A termelés 1990-ben szűnt meg, a gyárat 1991-ben felszámolták.

Ezt a „modern-kori” részt hamar lezártuk, de csak azért, mert sokkal többet mondanak, ha felsoroljuk, a Budakalászon készült termékeket! Ilyenek: vászonlepedő, törülköző, pohártörlő, finom damaszt asztalneműk, egyedi abroszok, törülközők, asztal és ágyterítők, szövött és nyomott mintájú bútorvásznak, matrac- és rolóvászon, napellenző-szövetek, nyugágyak anyaga, teherautóponyva, ipari és mezőgazdasági zsákok; tűzoltó vödrök, tűzoltófecskendők tömlője…

A Lenfonó – 1980

A hatvanas évektől a kiskereskedelemben a nyomott mintás lakástextil-anyagok jöttek divatba: sötétítő függöny, abrosz és hokedli terítő, pohártörlő készült. A sor végén egy sikertermék darabja: a valódi indigóval festett pamutvászon, a Trapper farmer anyaga, amit az 1970-es években Budakalászon kezdtek gyártani (majd a csillaghegyi gyáregységben folytatták).

Ajánlott Cikkek