Hírek

Putyin győzelmet hirdetett, majd pénztárcát nyitott!

Alig egy héttel a kazahsztáni véres események után, a kazah biztonsági erők a kezükben tartják az irányítást. A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete támogatása az objektum-védelemre szorítkozott, a lázadók elleni intézkedések a kazah erők feladata volt.

Borítóképen: Vlagyimir Putyin és Kaszim-Zsomart Tokajev (forrás: vestnikkavkaza.net)

„A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSzSz) békefenntartó kontingense korlátozott ideig tartózkodik majd Kazahsztánban, az egységeket kivonják, amint a kazah elnök így dönt” – fogalmazott az orosz elnök a szervezet tanácsának virtuális ülésén.

Putyin azt mondta, hogy időben intézkedtek, és a beavatkozás legitim. Méltatta a KBSzSz hatékonyságát. Véleménye szerint ennek köszönhető, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendeződik a helyzet az országban.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ebben van igazság, akkor is, ha igaz a teória, miszerint külső beavatkozás történt, meg akkor is, ha nem. Az egy másik kérdés, hogy kik is azok a külső erők (és ki áll mögöttük), meg az is, hogy miként vélekedik erről a Nyugat. Mert bizony tekinthetjük úgy is, hogy a fennálló államrendet érte támadás, és úgy is, hogy egy elnyomó rezsim elleni lázadást láttunk.

De vajon mi a különbség a két megközelítés között? Alighanem csak annyi, hogy az egyiket a kazah vezetés és a KBSzSz mondja, míg a másikat a Nyugat. De ennek aligha van jelentősége abból a szempontból, hogy mennyi áldozattal jártak a zavargások…

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök a tanácskozáson a kontingens létszámát 2030 főben nevezte meg. Mint mondta, a békefenntartók 250 haditechnikai eszközzel rendelkeznek. A moszkvai védelmi tárca korábbi közlése szerint az orosz békefenntartók száma 1.500, így – természetes módon – Oroszország vállalta a legnagyobb szerepet.

„Honnan jöttek ezek a felfegyverkezett, külföldi központokban kiképzett és nyilvánvalóan a bolygó válsággócaiban harci tapasztalatokat szerzett bandák? Tudatában vagyunk annak, hogy a kazahsztáni események nem az első és messze nem az utolsó kísérletet jelentik arra, hogy kívülről beavatkozzanak államaink belügyeibe.”

A kérdést válasz nélkül hagyta Putyin, ugyanakkor erős figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy arra számít, lesznek még más, hasonló próbálkozások. Ennek folyománya, hogy megerősítették Bajkonur űrrepterének védelmét, illetve 261 millió forintnak megfelelő összegre emelték Bajkonur város bűnmegelőzési programjára fordított keretét, amiből csak 245 milliót az oktatási és kulturális létesítmények terrorellenes védelmére fordítanak!

Véleményünk szerint itt azért még nincs vége az ügynek ugyanis most az a nagy kérdés, hogy miután Tokajev feloszlatta a kormányt, és aztán Nazarbajev korábbi elnöktől átvette a Biztonsági Tanács irányítását, a korábbi háromszereplős vezetés (elnök, miniszterelnök, a nemzet vezetője) megszűnt, ami maradt, az csupán a parlament, ami mindössze egy ellenzékivel a soraiban jogi értelemben a mai napig is működik.

Miután tehát a biztonsági kérdéseket rendezték, azt kell kitalálnia Tokajevnek, hogy milyen keretek között működjön az ország vezetése. Csak tippelni tudunk, de könnyen elképzelhető, hogy visszaáll a Nazarbajev elnöki lemondása előtti helyzet, Tokajev és a neki alárendelt miniszterelnök lesz a legfőbb hatalom az országban.

A Nyugat meg – bármi is legyen az igazság, amit persze soha nem fogunk megtudni! – minden erejével azon lesz, hogy az elmúlt egy hét eseménysorát az elnyomó hatalom elleni demokratikus erők leverésének állítsa be…

Ui.:

Azért most Kazahsztánban nem lehet feltétlen rózsás az élet, mert az ott lévő magyarok már úton vannak Oroszországba, ahonnan majd a honvédség repülőgépe szállítja őket haza őket az esti órákban. Érthető!

Ajánlott Cikkek