Rémhír? Négyszeres vám a behozott járművekre!

Egy igen érdekes hírre bukkantunk azokból az időkből, amikor a magyar ipar már éppen kezdett kikecmeregni az 1920-as események okozta gazdasági sokkból, de azzal a lendülettel kitört a gazdasági világválság, és egyre-másra mentek tönkre a korábban növekedésnek indult autóipari vállalkozások (is).

Borítóképen: A legújabb Fiat-kreáció, a kis 514-es az autószépségversenyen, a volánnál ifj. Brunswick György ül – 1930

A történet úgy kezdődött, hogy az akkorra már nemzetközi hírnévre szert tett FIAT (igen, így csupa nagybetűvel, hiszen a Fabbrica Italiana Automobili Torino, azaz a Torinói Olasz Automobil Gyár névbetűiből összeállított betűszó!) tett egy ajánlatot a magyar kormánynak 1930 elején…

A FIAT akkor már ott volt minden fontosabb piacon, igazán gyorsan fejlődött, hiszen képes volt megugrani kisüzemi termeléstől a valódi nagyüzemi sorozatgyártásig tartó lépcsőfokokat, amit jól szemléltet a ma is ikonikus épületnek számító, 1923-ban felavatott Lingotto gyár is!

És akkor jöjjön az a bizonyos ajánlat:

„A turini FIAT-gyár átvenné a MÁG és tervek szerint még más magyar autógyárak telepeit, valamint a mostani FIAT-képviselet új telepét és berendezkedne Budapesten a FIAT-kocsik gyártására. Ezzel szemben csupán azt követeli, hogy a magyar állam vegyen át évente 1500 kocsit és emelje fel a mai 120 aranykorona métermázsánkénti vámot a négyszeresére, vagyis 500 aranykoronára. A beadványt állítólag tárgyalják.”

forrás: Automobil – Motorsport, 1930. február 28.

Ma már tudjuk, hogy ez az üzlet nem jött létre, hiszen a MÁG végül a Méray vette át, és felszámolta a hiteleibe belerokkant vállalkozást:

Ma már talán történelmietlen feltenni a kérdést, hogy „mi lett volna, ha…?”, de akkoriban ez a hír igencsak nagy felbolydulást okozott a magyar gépjárműpiacon, illetve az ahhoz kapcsolódó gazdasági szereplők körében, és bizony voltak sarkos vélemények! Íme, a már említett cikkből:

„Okos ember az egészen nevet, de… Magyarországon minden lehetséges. Mi volna a következmény? Lenne FIAT-kocsink. Itt gyártanák. Lehet, hogy egypár ember újra kenyérhez jutna, de ezzel szemben az összes automobilkereskedő becsukhatná a boltját, az összes javítóműhely idővel megszűnne és sok-sok ember veszítené el kenyerét, nem is szóvá arról, hogy az ajánlat elfogadása egyértelmű volna az emberi jogok legnagyobb mérvű korlátozásával.”

Úgy látszik, hogy azok a bizonyos emberi jogok már akkor is hivatkozási alapnak számítottak egy gazdasági kérdésben is, de nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy a magas vámok miatt minden bizonnyal szinte kizárólag csak FIAT termékeket vettek volna itthon. De van egy gyanúnk; lehet, hogy ez a „felszólamlás” leginkább az autókereskedő lobby visszhangja volt?

Bizony nem kizárt, ugyanis a szerelő-műhelyekre pontosan ugyanannyi szükség lett volna, ahogy karosszériásokra is – ha nem többre, mert ugye az éves 1.500 autó az akkoriban igen komoly szám volt! -, de az tény, hogy a nem FIAT-kereskedőkre bizony sanyarú évek vártak volna…

A kor legnagyobb karosszériása, Uhri is épített FIAT alapokra gyönyörű autókat:

És akkor itt a szerző egy még ingoványosabb talajra téved, amikor más hazai gyártmányokkal hozakodik elő, bizonyítandó, hogy nem lenne helyes a FIAT javaslatára igen-t mondani, és megemelni a vámokat:

„Ha a Magosix 12.000 pengő helyett 8.000 lenne, ha lenne elfogadható magyar kisautó 4.000 pengőért, akkor magától adódna a vétel, mert a közönség ott vásárol, ahol jót kap olcsón. Vámokkal, kényszervétellel nem lehet magyar ipart előmozdítani. Tessék jót csinálni és azután majd lehet vámvédelemről szó.”

Az érvelés ott sántít, hogy egy vámemelés más hazai gyártókat is segített volna, de – mint tudjuk – erre a lépésre nem került sor! De ez még semmi! Ugyanezen újságban – rögtön a következő cikkből! – azt is megtudhatjuk, hogy a Weiss Manfréd – legalábbis egy időre biztosan – felhagy nagyméretű motorkerékpár építésére vonatkozó terveivel. És nézzük csak az okokat!

„A gép nagyjában BMW-utánzatnak készült. Háromszögváz, kardánmeghajtás, 250 kcm. Erre föl a „bölcsi állami előrelátás” a leendő magyar gyártmányra már el is határozta a vámemelést, ami szerint a mostani 120 kilónkénti 120 aranykoronát 250 aranykoronára emeli. A tervezet nagy ijedelmet és idegességet okozott a piacon és semmiképpen nem vált hasznára az amúgy is pangó motorkereskedelemnek. Most azután úgy látszik, egyszeriben vége lesz a vámemelésnek.”

Persze nem Magyarországon lennénk, ha a hírt nem kommentálta volna a cikk szerzője, és nem ír le összeesküvés elmélet szintű dolgokat… Mert bizony más magyarázatot is ad a történtekre, méghozzá meg nem nevezett forrásoktól kiszivárgott teóriákra alapozva:

„Az egyik verzió szerint csak időleges szünet ül be a próbákban, mert állítólag a kétütemű, ami pedig eddig WM-specialitás volt, nem vált be és megkezdik egy négyütemű gép konstruálását. A másik verzió szerint a motocikigyártás nem racionális és így a WM-gyár végképpen letenne a tervről, hogy magyar motorkerékpárt hozzon létre.”

A kis kétütemű 1936-ból:

Nos, ez a hír – legalábbis, ami tényszerűnek tűnik belőle – egyértelműen magyarázatot ad arra, hogy a vámemelés elmaradása miatt nem került végül kifejlesztésre a WM nagytestű motorkerékpárja.

Ezzel együtt persze ma már nem tudhatjuk, hogy jól döntöttek az illetékesek, vagy sem, ugyanakkor látni kell, nem volt egyfajta eleve elrendelés a két nagy háború között sem, az ország igenis alternatívák közül választhatott.

És ha már így kinyitottuk a témát azt is el kell mondanunk – miután nem vagyunk történészek – nem tudjuk megítélni azt sem, hogy az ország egészét érintő, nagy horderejű kérdésekben jól döntöttek az akkori vezetők, vagy sem! Ennek megítélése maradjon a történészek vitája!