Rendületlenül – Vitéz Fehér Ernő tartalékos őrvezető
Pontban tizenkét éve ért véget az az élet, amely egymaga 10.000 bajtársa életét mentette meg a Don-kanyar poklában. Örök tisztelet a hősöknek!
Borítóképen: Vaczkó László Rendületlenül című könyve (forrás: wikimedia, szerző: Fehér Ernő, licenc: közkincs) A kép illusztráció
Fehér Ernő fiatalkoráról nem lelhetők fel információk, hiszen addig a bizonyos napig ő is csak egy volt a sok közül, aki a Magyar Királyi Honvédség tagjaként a második világháborúban részt vett Don melletti harcokban.
Annyit tudunk azonban, hogy 1916-ban született Palánkon. A sors furcsa fintora, hogy ez a település a Duna bal partján ma Szerbiához tartozik, Belgrádtól keletre, légvonalban 70 kilométerre a román határ mellett…
A második világháborúban a 2. magyar hadseregben harcolt. 1942 decemberében vezényelték a Donhoz, itt a soproni 4. Honvéd Gyalogezred II. zászlóalj, 4. századában szolgált.
A doni harcok során kiemelkedett, hogy 1942. augusztus 6-án megindított szovjet támadás során tizenegy harckocsit lőtt ki.
Ebből kilenc kiégett, kettő lánctalpsérüléssel harcképtelenné vált. Ez a hadicselekedet a magyar honvédek körében egyedülálló volt. A magyar királyi honvédelmi miniszter 1943. január 7-én az 1329. eln./8. sz. 1943. rendeletével Fehér Ernő címzetes őrvezetőt az Arany Vitézségi Érdeméremmel tüntette ki. Kimagasló katonai tettét pedig a Honvéd Zsebnaptár 1943. évi számának 82. oldalán részletesen közzétették.
Vitéz Fehér Ernő őrvezető így emlékszik vissza:
„1942 augusztus 6-án Szalnejovónál állomásoztunk a Don mellett. Hajnalban nagyon erős támadás kezdődött ellenünk. Én, mint őrvezető egy előretolt páncéltörő ágyú irányzója voltam. Állásunk egy kis magaslaton volt – napraforgótáblában. Jól láttuk a 60 darab T-34-est, amint átkeltek a Donon és felénk tartottak. 40 percen át tartott a küzdelem, s kilőttem 11 tankot. Az utolsót egészen közelről 30 méterről, mert ilyen közel kellett engedni, hogy biztos legyen a találatom, s nekem nem volt több gránátom. Ha akkor tévesztek…., de nem így történt. Az ellenség megtorpant, és egy egész hadosztály (10 ezer ember) menekült meg a közvetlen pusztulástól. Végül is ezért kaptam 1943 januárjában a vitézségi aranyérmet.”
A későbbi harcok során súlyosan megsérült Peskovatka közelében. Egy repesz a fején találta el, és széttépte a szájpadlását. Kassára került sérülése miatt hadikórházba, majd Németországban Sonnenbergben épült fel Dr. Eril Sándor vezérőrnagy orvosprofesszor betegeként.
A doni katasztrófa és súlyos sérülése után végül hazakerült, és azt kell mondjuk, igen szép kort ért meg, hiszen 94 évesen szólította el az Úr. Talán így kárpótolta szenvedéseiért? Nem tudjuk, de aki több részletet szeretne megtudni a hős őrvezető életéről, annak ajánljuk Vaczkó László: Rendületlenül című könyvét, amely Vitéz Fehér Ernő életéről szól.
Örök tisztelet!
