Magyarság Nagyjaink Történelem

Részletek Székelyföld történelméből – Székely határőr-rendűek a Habsburg uram alatt

Abból kell kiindulnunk, hogy a Székelyföldet a Habsburg-hatalom a határőr-rendszer felállításával 1764-ben két részre vágta. Háromszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben, Bardóc fiúszékben s részben Aranyosszéken katonai rendszert vezettek be, de Udvarhely- és Marosszék jórészt kimaradt ebből a szerveződésből. Ezzel a hatalomnak sikerült megosztania a székelységet; ezentúl a katonásított, illetőleg azon kívül maradt részek társadalmi fejlődése eltérően alakult.

borítókép : A történelmi székely székek DietG – Derived from the overview map of the Josephinische Landesaufnahme of Transylvania, created 1769-1773 https://commons.wikimedia.org


A Székelyföld lakosságának valamivel több mint a felét a szabad székely, illetőleg a határőr katonai családok tették: 1844-ben 25 757 család (köztük számos nagycsalád), kb. 205 000 lélek tartozott a két társadalmi kategóriához. Maros- és Udvarhelyszéken, részben Aranyosszéken a szabad székely földművesek a korábbi katonai rendek (gyalog- és lovagrendűek) leszármazottai voltak. Ez a szabad rend alkotta itt a faluközösségek alapkategóriáját és hangadó, öntudatos rétegét. A szabad székely gazdák egy része zsellért vagy szolgát, szolgálót is tartott, rendszerint
az elszegényedett székelység köréből. A szabad székely falu társadalmának bonyolult szerkezetéről tájékozódást nyújt Ábránfalva (Udvarhelyszék) 1847-ből származó társadalmi keresztmetszete: e faluban 1 bárói, 5 primori és 3 armalista nemesi család élt.

A szabad székelység 25 családból állt, mellettük 14 jobbágy, 7 zsellér és 12 „szegődött szolga” alkotta a faluközösséget. Ez a megoszlás annyiban nem mondható tipikusnak, hogy nem minden faluban lakott főrangú család, de ettől eltekintve modellként is értékelhetjük a fentieket. A rendiség és a feudalizmus a Székelyföldön is erősen széttagolta a lakosságot: erős nemesi rend mellett a szabad földművelők tartoztak a rendiségen belüli kategóriához, míg a jobbágy és zsellér az „alkotmány sáncain” kívül rekedt. A szabad székelység birtokát magántulajdonként bírta, azt nem terhelte semmiféle földesúri szolgáltatás. De adóznia kellett s egyházi járulékot is fizetnie érte. A háromszéki és a csíki határőr-rendűek földje ugyancsak magánbirtok volt, de a katonai szolgálat kötődött hozzá. Mindkét kategóriánál az okozott társadalmi problémát, hogy a népesség szaporodása által a családi
birtok elaprózódott, s a székely szegény réteg aránya felduzzadt.

A forradalom előtti évtizedekben a szegényrendű szabad és katonai családok aránya jóval meghaladta a közepes és jómódú gazdaságokét. A Kolozsvárt megjelenő Nemzeti Társalkodó egyik munkatársa 1847 júniusában úgy látta, hogy „majdnem minden faluban 4–5 család, mely eddigi virágjában van, hajdani jó állapotában megmaradt (…), de a nagyobb rész (…) általában véve egykori állapotából kiesett, gyötrődik, kínozza magát, és mégis nélkülöz, szenved, pusztul és hanyatlik”. Nem véletlenül merül fel 1848-ban két alkalommal is a székely szegény kitelepítésének a gondolata, amely azonban nem valósulhatott meg, mert a székelység rendkívüli módon ragaszkodott szülőföldjéhez. S ha a szegénység ellenére sem volt színvonaltalan a székelység életmódja, azt rendkívüli szívós munkájának tudták be a kortársak.


A határőrövezetben a jómódú családok a huszárezred, a többiek a két gyalogezred kötelékéhez tartoztak. A gyalogezredek 1830-ban 8678 családot, 74 808 személyt tartottak nyilván, a huszárezredhez 2249 családot soroltak.
A határőri rend számára a katonáskodás terhe legalább olyan súlyos volt, mint a jobbágynak a feudális szolgáltatás, s magánélete még nehezebb, hiszen katonai fegyelem korlátozta az egyén szabadságát. A katonacsalád nem küldhette felsőbb iskolába tanulni gyermekét a katonai parancsnokság engedélye nélkül; évente legalább 50–60 napot őrségen, illetve gyakorlaton vett részt.

A nősülést előzetes engedélyezéshez kötötték, a földtulajdon eladását korlátozták. A napóleoni háborúk alkalmával – néhányszor már korábban is – külföldön is bevetették a határőr egységeket. S mert a katonáskodó családban örökletessé vált a szolgálat kötelezettsége, ebből a határőri rendből kiemelkedni csak kivételesen nyílt alkalom. Nem feledkezhetünk meg a német katonai nyelv, a nagyrészt idegen tisztek által keltett nyomasztó hangulatról sem; érthetővé válik, hogy a székely határőr-társadalom a változtatást ígérő mozgalmakkal rokonszenvez, s 1848-ban maga is siet felszabadulni. A földművelő szabad székelység (Maros- és Udvarhelyszék) viszont az adózás miatt volt elégedetlen, s nehezen viselte, hogy a nemesi rendek nem vesznek részt a közterhek hordozásában. Mindkét székely középrend ellene volt a Habsburg-hatalomnak, mert az korábbi jogaitól
megfosztotta (vagy korlátozta azok gyakorlatában), s új terheket rótt rá.

forrás: Egyed Ákos AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG
TÖRTÉNETÉBŐL
1790–1914

Ajánlott Cikkek