Rockenbauer Pál-ra emlékezünk
1933. január 14.-én született Rockenbauer Pál természetjáró, világutazó, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtője. Legtöbben országjáró kéktúrafilmjeiről, a tévében többször is vetített Másfélmillió lépés Magyarországon, illetve …és még egymillió lépés című sorozatairól ismerik. Fia Rockenbauer Zoltán művészettörténész, politikus.
Borítóképen: Rockembauer Pál kétszer járta végig az Országos Kéktúra teljes útvonalát
A kőbányai I. László Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia-kémia szakán tanult tovább és szerzett az utóbbi két tárgyból tanári oklevelet, de végül sohasem tanított. Fiatalon szervező titkára lett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak (TIT), majd a Magyar Televízióhoz került. Széles körű műveltségét a kezdetektől, az MTV 1956-os indulásától a köz érdekében kamatoztatta, többek között az ifjúsági osztály rovatvezetőjeként. Földrajzi témájú ismeretterjesztő dokumentumfilmeket rendezett.
Alapító tagja és főmunkatársa volt az MTV Natura szerkesztőségének, melyet 1978. április 1-jén hoztak létre, hazánkban az első természetfilmes televíziós műhelyként. 1970-ben elvégzett egy alpinista tanfolyamot. Filmezett a Mediterráneum országaiban, Észak- és Dél-Amerikában, Kubában, Óceániában, Hawaiin (Mauna Kea) és az Antarktiszon, Afrikában a Kilimandzsárón, Ázsiában India és Nepál hegyei között, továbbá a Pamírban, a Kommunizmus-csúcs megmászása közben. A Tátrában fölkapaszkodott a Krivánra, a Tengerszem- és a Fehér-tavi-csúcsra, télen az Osztervára, az Alpokban pedig megmászta a Monte Qualido sziklafalát.
Útjairól könyveket és cikkeket írt, film- és diavetítéses előadásokat tartott. Szenvedélyes táj- és természetfotós volt, aki túrái, utazásai alkalmával a filmezés mellett mindig fényképezett is. Nevéhez fűződik több nevezetes földrajzi ismeretterjesztő filmsorozat, köztük A napsugár nyomában, amely 13 epizódjával számos nemzetközi természetfilmes műhely és alkotó elismerését kivívta.
Rockenbauer Pált 1987. november végén a Naszály erdejében holtan találták. Halála körülményeiről, okairól semmi nem került nyilvánosságra. A személyiségével összeegyeztethetetlen öngyilkosságot különösen kérdésessé teszi, hogy decemberi programja már készen állt (a hónap elején Somogy megyébe várták a gyermekkönyvhétre, író-olvasó találkozókra), ugyanakkor állítólag búcsúlevelet hagyott, melyben azt kérte, hogy legkedvesebb kirándulóhelyén, a mecseki Zengővárkony szelídgesztenyésében temessék el. Hamvai itt nyugszanak, egy nagy, nyers vörösmárvány kőtömb alatt.
Kőbányáról jött. Szülei: id. Rockenbauer Pál reklámgrafikus (1903–1944) és Monzéger Anna (1907–1992). Anyai nagyapja kunsági juhász volt. Testvérei: Rockenbauer Anna (1931–1936), Rockenbauer Ágnes állatorvos (1934–1982) és Rockenbauer Eleonóra (1937–1992), aki a Színművészeti Főiskolát otthagyva újságíró lett, majd rádiósként Rab Nóra néven dolgozott. Felesége Horváth Éva (1934–1991) volt. Fia Rockenbauer Zoltán (1960) művészettörténész, kultúrpolitikus, 1990–2006 között a Fideszországgyűlési képviselője, 2000–2002 között a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere.
Halálának helyszínén – a Naszály északnyugati lejtőjén, nem messze a kéktúra útvonalától – kopjafa, a Vértesben emlékfa, a Nyugat- és Dél-Dunántúlon pedig az Országos Kékkörnek az az 560 km-es szakasza őrzi emlékét, melyet az …és még egymillió lépés forgatása során bejárt útvonalon alakítottak ki 1989-ben, majd róla neveztek el.
1997-ben, halálának 10. évfordulóján Sáfrány József portréfilmet készített róla Roki címmel, amelyben egykori kollégái, barátai, rokonai beszélgetnek róla.
2003. január 14-én, születése 70. évfordulóján a Magyar Televízió Natura szerkesztőségének munkatársai emléktáblát avattak egykori lakóháza falán, a Bródy Sándor u. 26. szám alatt. A „magyar televíziós természetfilmezés megteremtőjének” állított márványtábla felső részén az országjáró sorozat közismertté vált címdalának első sora olvasható: Indulj el egy úton, én is egy másikon…
2003-ban a Századfordító magyarok című sorozatban egy teljes epizóddal emlékeznek meg róla.