Hírek

Románia felkészült a lehetséges ukrajnai menekültek fogadására

A román hatóságok leltárba vették a bunkereket, felkészültek az esetleges ukrajnai menekültek fogadására, a lakosságot viszont arra kérik, hogy ne pánikoljon, mert semmi oka rá.

borítókép : https://pixabay.com TuendeBede

Az orosz-ukrán konfliktus árnyékában a NATO keleti szárnyának számító Románia már csak fekvése miatt is fontos stratégiai szerepet tölt be, elég csak arra gondolni, 650 kilométernyi közös szárazföldi határa van Ukrajnával, viszonylag közel van az Odesszai területhez, illetve az Oroszország által annektált Krím-félszigethez is.

Friss közvélemény-kutatások szerint a romániai lakosság kétharmada lát fenyegetést Oroszországban, fele pedig támogatja, hogy a NATO csapatokat küldjön Romániába. A konfliktus kiéleződése óta az első száz amerikai katona a napokban érkezett az országba, feladatuk, hogy előkészítsék a terepet a további csapatoknak. Összesen ezer amerikai katonát vezényelnek át ide Németországból.

A román hatóságok a NATO iránti teljes lojalitással készülnek a csapatok fogadására, miközben leltárba vették az országban felelhető bunkereket, amelyek egy esetleges légi támadás esetén nyújthatnak védelmet (mintegy hétezret tartanak számon), és az ukrán menekültek fogadásának lehetőségét is számításba véve felszerelésekkel látták el a menekülttáborokat.

Mindez azt a benyomást keltheti, mintha háborúra készülnénk, valójában mindössze arról van szó, hogy Románia NATO tagként eleget tesz kötelezettségeinek a térség biztonsága érdekében – igyekezett megnyugtatni az aggodalmaskodó lakosságot Lucian Bode belügyminiszter.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén mindegyik érintett intézmény bemutatta az akciótervét arra az esetre, ha elfajulna a konfliktus. A sürgősségi helyzetek felügyelőssége biztosította a menekülttáborok ellátását, például tartós élelmiszerekkel, árammal. A belügyminisztérium elvégezte a dolgát, felkészült minden lehetőségre, állítja a tárcavezető, aki egyben hangsúlyozta, hogy a lakosságnak semmi oka nincs pánikolni.

foter.ro

Ajánlott Cikkek