Romokban a város! A Szegedi Nagyárvíz
A napfény városának leggyászosabb éjszakája 1879. március 12-e volt… Az árvíz önmagában nem volt újdonság, hiszen a városlakók több alkalommal vészeltek át árvizek okozta nehéz napokat, heteket, sokszor hónapokat, de nem sejtették, hogy 1879 márciusában mennyien tűnnek el örökre a tajtékos vízben, hányan válnak hajléktalanná és hogyan válik romhalmazzá, tűnik el néhány óra alatt szeretett városuk.
Borítóképen: A Széchenyi térvíz alatt!
Előjelek…
1878. karácsonyakor jégzajlás miatt a vasúti híd lábánál feltorlódott a jég, amit a Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal ladikos legényei „luláztak” azaz zúzták a jeget és engedték tovább a levált jégtáblákat.
A megelőző hónapok csapadékos időjárásának hatására 1879 februárjára sem apadt jelentősen a vízszint, és a Tisza felső szakaszáról is újabb árhullámokról érkeztek hírek, a városban pedig folyt a védekezési munka.
Március első napjaiban már magas vízállásokat mértek március 5-i 806 cm-es tetőzéssel. Pedig a Felső Tiszai árhullámok még csak messze Szolnok közelében jártak.
Betörés!
A Maros visszaduzzasztó hatására Dóc körzetében a Tiszán is magas vízállás alakult ki. A hosszú időn át víz nyomása alatt álló gátak már nehezen bírták a terhelést, és a folyó Percsoránál áttörte a védelmi vonalat. A keletkezett mintegy 40 méteres szakadáson át másodpercenként 300-350 köbméternyi kiömlő vízmennyiség a Szilléri laposon át zavaros áradatként indult meg Szeged irányába. A régen épült és karbantartási hiányokkal küzdő keresztgátak nem bírták a hatalmas víz nyomását. Sorra átszakítva azokat elöntötte az útjába eső településeket. Víz alá került Algyő, Tápé, Dorozsma és 1879. március 11-re Szegedet a víz teljesen harapófogóba zárta.
Remény, majd reményvesztettség…
Stabilizálódni látszott a helyzet, a víz emelkedése megállt, reménnyel töltve el a gátakon éjjel-nappal dolgozó több ezer katonát, a szegedi védekezőket és a városból el nem menekült lakosokat. A természet azonban újra megmutatta félelmetes arcát;
Az éjszaka folyamán ritkán látható, érezhető hatalmas szélvihar vette át az uralmat. A meg-megújuló széllökések romboló hullámokat keltve sikerrel támadták az utolsó „védőbástyát”, az Alföldi Vasútvonal töltését.
Szeged 1879. március 12-én hajnali fél kettőkor az enyészeté lett; a Rókusi bakterház közelében 25 méteres szakadáson át tört a víz a városra.
Sorra kerültek 3-4 méteres vízborítás alá a különböző városrészek, Rókus, Felsőváros, Belváros, Alsóváros. Csak néhány apró pont magasodott a zavaros víz fölé: a vár, a palánk, a vasúti állomás, az állomás töltése.
Az szunnyadó városra törő víz – a katonaság és a városi torna és csónakázó egyesület tagjainak mentése ellenére – halálos áldozatokat is szedett, egyes források szerint a 200 főt is elérte a hullámsírba veszett szegedi lakosok száma.
A város romokban hevert. A mintegy 6000 házból körülbelül 260 maradt épen.
Március 17-én Ferenc József császár Tisza Kálmán miniszterelnök kíséretében Szegedre érkezett, hogy megszemlélje a romba dőlt várost. Ekkor hangzott el a szállóigévé lett mondat:
„Szeged szebb lesz, mint volt.”
Helyreállítás
A tragikus hajnal után szinte azonnal megkezdődtek a károk felszámolása.
A várost és környékét több mint két hónapon át sok helyen 3-4 méternél mélyebb víz borította. A Tisza csak 186 nap múlva, augusztusban húzódott vissza medrébe. Ezért a városban valóságos „velencei” élet folyt, az emberek csónakokon közlekedtek, később deszkákból úszó járdákat készítettek.
Június 14-re befejeződött az ideiglenes szádfal rendszerű körgát építése és azonnal munkába állt 116 darab szivattyú a város mielőbbi víztelenítése érdekében. Augusztus 25-ig 33 millió köbméter víztől mentesítették Szegedet, lehetővé téve, hogy a rommá lett város újjáépítését 1880 tavaszán megkezdhessék.
1879 szeptemberében már elkészült a kör- és sugárutas városszerkezet térképe, a tiszai közúti híd terve és a műszaki leírások.
Első és legfontosabb feladatok a töltések megerősítése, a város terepszintjének megemelése, melyhez 16,1 millió köbméter földet használtak fel, valamint a korábban már említett körtöltés építése.
Szegedet ért katasztrófa nem csak a Magyar Nemzetet, de a világ minden jóérzésű emberét megrendítette. A király látogatása európai szenzációvá emelte az eseményeket.
A nyugat-európai sajtó bőséges és terjedelmes írásokban számolt be a király látogatásáról. Ezek a sajtóhíradások őszinte sajnálatot és részvétet ébresztettek, és jelentős adakozást indítottak el. 35 ország sietett Szeged segítségére; Európától, Amerikán át, Ázsiáig több nemzet ajánlotta fel segítségét Szeged város újjáépítésére.
A mai szegedi nagykörút szakaszainak elnevezései az adakozó európai fővárosokra (London, Moszkva, Brüsszel, Párizs, Bécs, Berlin, Róma) utalnak.
