„S most áll már a híd, nagy évünk jele, kímélve bánjon a vész is vele!”
Címül az ismeretlen újságírótól Arany János Tetétlen zárósorainak parafrázisát (eredeti: „És álljon a domb, a multak jele, kímélve bánjon a vész is vele”) választottuk, amivel az akkor Ferencz József hídnak keresztelt – ma természetesen Szabadság híd! – műremek méltatására írt cikkét zárta. Sajnos a vész nem bánt ezzel a híddal sem kímélve…
Borítóképen: A Ferencz József híd megnyitása – 1896
1896. Igen a Millennium éve, amikor az ország egy olyan fejlődési periódusban volt, ami igazán naggyá tette, és ezzel együtt a főváros egyre inkább kezdte magára ölteni egy világváros jellegzetességeit. Persze a fejlődés soha nem állt meg – és volt, amikor egyenesen visszafejlődött az ország és fővárosa… -, de ebben az időszakban olyan ikonikus alkotásokkal gazdagodott a város, ami nem egyszerűen csak a célszerűséget szolgálták, hanem mind a mai napig a városkép meghatározó elemei.
Nem mondhatjuk, hogy megállt az idő, de szerencsére a híd éppen olyan, mint volt – annak ellenére, hogy a mai híd már nem egészen az, ami volt. Ennek oka, hogy 1945. január 16-án a visszavonuló német hadsereg – a többi budapesti Duna-híddal együtt – felrobbantotta. A rombolás után 1946. augusztus 20-án nyitották meg a forgalom számára, egyúttal a mai, a Szabadság híd nevet adva neki.
Ezzel az első helyreállított híd lett Budapesten akkoriban, és – bár egy ideig csak mindig egyre dísztelenebb lett… – 1965 és 1969 között átesett egy kisebb felújításon, aztán ’6-tól ’80-ig egy nagyobb rekonstrukció következett (az eredeti pályaszerkezet helyére vasbeton elemek kerültek, és ekkor kapott először aszfaltburkolatot), majd két lépcsőben 1980-ban és 1986-ban visszakapta eredeti zöld színét is a híd (’45 után szürke volt).
Aztán 2007- és 2009 között is volt egy felújítás, így összességében elmondható, hogy ha a hídnak voltak meglehetősen elhanyagolt állapotai is, azért jobbára mindig figyeltek rá.
Szerencsére a híd szerkezeti felépítéséről, díszeiről – sőt az ezek mögött álló meggondolásokról és funkciókról is! – rengeteg dokumentum maradt fenn, így mindig volt hova visszanyúlni a felújítások során.
A híd történetéről ezúttal nem fogunk sokat írni, mert azt sok forrás közölte már, de érdemes talán felidézni a kort, amiben akkor volt az, aki például részt vett a hídavatáson. Ott volt például az Andrássy út, melynek története egészen Kossuth egy 1841-es írásáig vezethetünk vissza, és amit 1876 augusztus 20.-án adtak át:
Akkor még egyszerűen Sugár útnak nevezték és fakockákkal burkolták, de az Oktogonnál hamarosan megjelent a villamos vasút, és 1896. május 2-án átadták a forgalomnak a Kisföldalattit, ami a kontinentális Európa első földalatti vasútvonala volt!
És akkor még csak tervben volt a Hősök terének az a kialakítása, amit ma ismerhetünk, hiszen ekkor még talán az a Gloriette nevű építmény állt itt, ami egy Ybl Miklós tervei alapján épült díszkút volt:
És persze ott volt az Ezredéves Kiállítás, mely már önmagában, épületeivel és építményeivel is elképesztő látványt nyújtott, de természetesen ott voltak maguk a kiállított termékek és műtárgyak, meg mindenféle más csoda is:
De vissza a hídhoz, hiszen annak átadása szintén igen nagy ünnepség keretében történt meg! A fentiek fényében – pedig az csak a város egy igen kis szeletét mutatta meg! – nem túlzás azt állítani, hogy ekkor indult el Budapest a világvárossá válás útján, amivel akkori őseink minden jel szerint tisztában is voltak!
Ez utóbbi kép azt örökíti meg, hogy az építők akkoriban a legnagyobb becsben voltak, ugyanis a királynak történő bemutatásnál nem igazán érhette nagyobb megtiszteltetés a kor emberét.
