“Savanyú a szőlő” – Honnan ered?
Sokszor halljuk „Savanyú a szőlő…” de vajon honnan ered a mondás?
A szállóige alapja egy rövid történet, ami Aiszoposz ókori görög meseköltő tollából származik. Aiszoposz meséi Európa-szerte ismertek, számos történetéből vált tanmese vagy mondás. Történetei eredeti formában nem maradtak fenn, legkorábbi írásos emlék műveiről egy XI. századi másolat, illetve latin átdolgozások. A XVII. százban a francia származású La Fontaine is visszanyúlt az ógörög mesélő történeteihez, hazánkban általa lettek ismertek históriái.
A történet:
A róka és a szőlő
A róka aranyló napsütésben szaladt keresztül a mezőn. Hegyes füleivel feszülten figyelt. Beleszimatolt a levegőbe, hogy érezhető-e valamilyen veszély. Mivel róka volt, minden embert ellenségnek tekintett. A szőlőtőkék végénél megállt. Több ezer összevissza tekeredő szőlővessző fonta be a magas karókat, a vesszőkről pedig hatalmas, zamatos szőlőfürtök lógtak.
– Lopok egy kicsit, mielőtt a gazda ideér – határozta el magát. Felágaskodott és megpróbálta elérni a legközelebbi fürtöt, de az túl magasan volt. Fogát vicsorgatva hátrált, és a levegőbe ugrott, de elvétette. Dühében morogva ismét nekiveselkedett. Több mint egy órán keresztül rohangált és ugrált, de egyetlen szőlőfürtöt sem tudott elérni.
Végül feladta és elsompolygott.
– Tulajdonképpen nem is akartam azokat a fürtöket – mormogta. – Úgyis savanyúak és íztelenek.
A mondást, savanyú a szőlő… azokra az emberekre szoktuk használni, akik ha nem kapnak meg valami, vagy nem tudnak elérni valamit, inkább lebecsülik azt, mintha sosem vágytak volna rá igazán.
forrás: erzsebettaborok
