Foci Magyarság Nagyjaink Semleges Térfél Sport Történelem

Schaffer Alfréd, alias Spéci, a futballkirály!

A vasárnapi Amateur-MTK meccsen mint 20.000 ember jelent meg, akiknek alább a fele a nagy „Spéci”-re volt kíváncsi, aki ez alkalommal „régi” egylete ellen szállt harcba. A Spécit nagy játékosnak tartottuk mindig, de úgy látszik nem tudtuk eléggé „megbecsülni itthon. Ezért csakhamar külföldre került, ahol nagy hírnévre és talán nagy „elismerésre” is tett szert – Írta a Színházi Élet 1923. évi 19. száma, majd így folytatta:

Borítóképen: Schaffer Alfréd kezét széttárva kiabál a pályára a játékvezetőnek – 1936, a HUngária edzőjeként

Különösen Németországban becsülték nagyon, ahol minden csapatból, amelyikbe „beszállt, bajnokcsapatot csinált és ezért méltán nevezték el „gólkirály”-nak, futball-fejedelemnek stb., aki előtt még polgármesterek is hajlongtak és örültek, ha megszólításával kitüntette őket. (Ez így igaz.) Érthető tehát, ha sokan kíváncsiskodtak a legnagyobb futballistára, Schaffernek, hiszen ez az ő becsületes neve, mi tagadás, jól esik az ünneplés, de újságíróknak nehezen áll kötélnek.

Munkatársunknak is csak a „régi szerelem” jogán nem tudott ellentállni és nemcsak interjút adott, de megengedte (egyedül nekünk!), hogy le is fotografáltassuk. Beszélgetésünk során a következőket mondotta:

— Haragszom a magyar újságírókra, mert annyi rosszaságot írtak rólam, hogyha ennek az országnak ellensége volnék, akkor sem érdemelném meg. Pedig higgyék el az urak, hogy a külföldön élő magyar sportfiúk — köztük én is —sohasem tagadjuk meg a magyarságunkat és csak becsületet szereztünk a magyar névnek.

— Hogy hol kezdtem futballozni? Édes Istenem, már alig emlékszem. Ja igen, a Typographiában. Azután az FTC-ben, majd Tatabányán. Onnan kerültem a BAK-ba, végül az MTK-ban itthon. Innen azután elkerültem Németországba, ahol a Nürnberg-ből csináltam bajnokot.

Ugyancsak bajnokká tettem a Basel-t és a Wackert is. Végül Prágában a Spártához szegődtem, de bár bohém természetű vagyok, nem éreztem jól magamat a csehek között, így azután inkább a bécsi Amateur-ökhöz jöttem, ahol a sokmagyar fiú között kitűnően érzem magamat.

Az „amatőrök” között azt hiszem én vagyok a „legnehezebb”, 86 kg, de megnyugtatom, voltam már „nehezebb” is. És hogy mióta hívnak „Spéci”-nek. Hát azóta, hogy az MTK II-ben vagy 10 évvel ezelőtt Zsigó, a balbekk hívogatott így. És ma nem is szeretem, ha másképpen neveznek. Így hívnak engem Budapesten, Bécsben, Prágában és Európának minden fővárosában, ahol játszottam.

Tehát Isten veled „Spéci”. A legközelebbi viszontlátásig a „magyar bajnokcsapatban”!

Eddig a cikk. Az elköszönésben remélt viszontlátás csak jó 10 évvel később valósult meg, amikor Spéci az MTK utódja, a Hungária FC (amatőr csapatuk megtartotta az MTK nevet, a profikat foglalkoztató csapatot nevezték át) játékos-edzője lett.

Az írás megemlíti, hogy külföldön, több helyen játszott már egy jó ideje a labdarúgó, ugyanakkor kissé szemérmesen nem került be, hogy Spéci a Tanácsköztársaság idején az egyik népbiztos közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Amikor az megbukott külföldre távozott. Csak jóval később, tényleges pályafutásának befejezése után tért haza.

További érdekesség még, hogy edzőként aztán a Hungáriával két bajnoki címet is bezsebelt, majd volt egy ideig a válogatott edzője is, és az edzősködést végül a Bayern Münchennél fejezte be 1945-ben, mikoris mindössze 53 évesen elhalálozott.

Ajánlott Cikkek