Sebes Gusztáv: „A legtöbb edző munkája személyes tapasztalatai alapján folyik”
Sebes Gusztáv és az Aranycsapat neve összeforrt az idők során. A londoni 6:3-ban, vagy éppen 1954-es VB-döntőben komoly szerepet játszó edző 1951. február 23.-án megjelent számában – tehát pár évvel a sikerek előtt! – arról írt a Népszava hasábjain, hogy a magyar edzők munkája totális mértékben nélkülözi a tudományos alapokat. Lehet, hogy már akkor kódolva volt a későbbi Marseille-i tragédia*?
Borítóképen: Puskás Ferenc és Sebes Gusztáv
A „Mit várunk az új labdarúgóbajnokságtól” cikk egy részlete:
A labdarúgó szakemberek első országos értekezletén sok hibára mutattak rá. Az OTSB labdarúgóosztályának elsőrangú feladata az értekezlet anyagának feldolgozása és az ott elhangzott javaslatok alapján a labdarúgás fejlődésének elősegítése.
Kevés olyan edzőnk van, aki munkáját tudományos alapon végzi. A legtöbb edző munkája személyes tapasztalatai alapján folyik.
A tudományosan felépített edzési tervet nem ismerik. Nem használják fel az előre elkészített edzési tervet, még ha van is ilyen. Nincs kapcsolatuk a TF-fel nem dolgoznak együtt a sportorvossal. Nem úgy nevelik a játékosokat, hogy a játékos próbáljon az edző segítségével edzési tervet készíteni, edzési és versenynaplót vezessen.
Nem tudom, milyenek voltak a téli edzések előkészületei és ezzel kapcsolatban az edzők munkája. A labdarúgók általában januárban kezdik el az edzéseket és fokozatosan igyekeznek formába lendülni.
Sajnos, a mi labdarúgóink legnagyobb része a téli és nyári pihenőt teljes tétlenségben tölti. A januárban induló edzés a formábahozás célját szolgálja.
Egész télen nem játszanak labdával a játékosok, így veszítenek a biztonságukból. Elvesztik rugalmasságukat, fürgeségüket, gyorsaságukat. Az edző feladata, hogy ezeket a tulajdonságokat minél előbb visszanyerjék a játékosok.
Nagy hiba, ha a legtöbb edzőnk egyforma módszer szerint foglalkozik minden emberrel. Minden játékosnak más-más a fizikai felépítése, testi adottsága, technikai képessége. Ezért az edző munkája csak akkor lesz sikeres, ha egyénileg foglalkozik minden játékosával.
Igen fontos a technika fejlesztése. Hiába van taktikai tudás, ha a játékosnak nincs megfelelő technikai képessége, amellyel keresztül tudja vinni taktikai elgondolását és fordítva.
Az edzés indulása előtt, tehát már a holtszezonban az edzőnek tisztában kell lennie a játékosok képességeivel és hibáival. Ennek figyelembevételével készítse el a tervét minden játékosra vonatkozóan.
Egyenként határozza meg a teendőket és vegye számításba, hogy például az egyik játékos csak ballal tud rúgni, a másik nem tud jól fejelni stb. Az edző feladata, hogy ezeket kiküszöbölje. Nem szabad elhanyagolni a taktikai oktatást.
Az egyik legjobb módszer — a szezon alatt — az edzésen az előző mérkőzés kiértékelése, a hibák feltárása, valamint a következő mérkőzésen követendő taktikai elgondolások alkalmazása.
A megbeszéléseken elsősorban tekintettel kell lenni az ellenfél játékosainak különböző képességeire, nem utolsósorban pedig a saját játékosai képességeire. Csak ezeknek a szempontoknak figyelembevételével lehet célravezető taktikát alkalmazni. Remélem, hogy nemcsak edzőink, de játékosaink is magukévá teszik ezeket a különböző szempontokat.
Remélem, hogy játékosaink alaposabb felkészültséggel, sportszerű viselkedéssel és egyre több tanulással igyekeznek előbbre vinni ennek a szép sportágnak az ügyét.
Remélem, játékvezetőink is komoly előkészületeket tesznek, hogy kellőképpen továbbfejlesszék tudásukat s igazságos ítéleteikkel kiérdemeljék a közönség megbecsülését is. Végül, remélem, hogy a sportközönség, látva a sportszerű küzdelmeket és látva az igazságos, helyes játékvezetést, sokkal sportszerűbben biztatja és lelkesíti majd kedvenc csapatait. Ha mindenki ezen a helyes úton halad, akkor jól szolgáljuk szocialista sportunk építésének ügyét.
Eddig az írás, amiből világosan kirajzolódik, hogy Sebes Gusztáv már 1951-ben felismerte (nyilván korábban, de ekkor került írásban is rögzítésre), hogy a szájhagyomány útján terjedő edzésmódszereket, valamint a taktikai fortélyokat tudományos alapra kellene helyezni.
Az már egy más kérdés, hogy egyébként születtek akkoriban is kiváló, a labdarúgással foglalkozó művek, ellenben összefoglaló jellegű mű soha nem látott napvilágot. Ennek okát nem tudjuk, pedig azt gondoltuk volna, hogy ha a magyar válogatott szövetségi kapitánya (nem mellesleg az OTSB, azaz az Országos Testnevelési és Sport Bizottság elnökhelyettese) ezt az ügyet felkarolja, akkor az elegendő lett volna a nagy összefoglaló mű megalkotásához.
Erre már csak azért is szükség lett volna, mert jóval később, már jobbára a 21. században Ferenczi Attila próbálta/próbálja összeszedegetni a morzsákat, de akkoriban bizonyára könnyebb lett volna egy olyan művet létrehozni, ami rögzíti a hagyományos magyar stílus, avagy stílusok jellemzőit, illetve az azokhoz rendelhető edzésmódszereket, valamint taktikai tudást.
Sajnos amikor a ’60-as években elérkezett az idő, amikor tudományos alapokra akarták ültetni a hazai labdarúgást, véleményünk szerint rossz irányba mentek, mert a szovjet iskolát vették alapul, a hagyományos magyar iskolát pedig – legalábbis „hivatalosan” – száműzték a magyar futballból…
A cikk végén a „szocialista sportunk” inkább kötelező elem, semmint a témába vágó mondat, ezért sok jelentősége nincs is véleményünk szerint.
*: a magyar labdarúgó válogatott a Csehszlovákia elleni 4:1-es vereséggel – történetében először! – elbuktott egy VB-selejtezőt, és nem jutott ki az 1970-es mexikói VB-re. A hozzáértők szerint innen számíthatjuk a magyar labdarúgás mélyrepülésének kezdetét.
