Magyarok a világban Magyarság

Segítsük együtt a székelyeket, a baszkokat, a katalánokat, segítsük együtt Európa őshonos nemzeti kisebbségeit!

Május 7. ig van idő (SZNT) nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtésére, mivel az időintervallumot második alkalommal is meghosszabbította az Európai Bizottság a világjárványra való tekintettel . Weboldalunk nyitóoldalán elhelyezett bannerre kattintva könnyedén aláírhatja bárki a kezdeményezést, támogatása jeléül.


Eddig 10 országból 1 152 841 aláírás gyűlt össze. A jogszabályi érvényességi feltételnek akkor felel meg a kezdeményezés, ha az egyes tagországok hatóságai hitelesítik az aláírásokat – fejtette ki, hozzátéve: ezért nem dőlhetnek még hátra.

Ezzel újabb kört nyitott meg a testület 2019. május 7-én indított kampányban

Ki kell használni az előttük álló napokat egyrészről azért, hogy az érvényesség biztonsággal, kellő rátartással garantált legyen, másrészt, hogy azt a szolidáris közösséget, mely ezen ügy mellett felsorakozott, a lehető legszélesebbre bővítsék.

Az SZNT kezdeményezése azt célozza, hogy

az unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól,
s ezen sajátosságok fenntartásához biztosítsa a strukturális alapokhoz való közvetlen hozzáférés esélyegyenlőségét. A polgári kezdeményezésről szóló szabályozás értelmében a polgároknak az unió demokratikus és politikai életében való részvétele révén ez az intézmény hozzájárul az unió demokratikus működésének javításához
– tette hozzá.

„Mozgósítsuk barátainkat, ismerőseinket az EU tagországaiban, hogy írják alá a kezdeményezést”,

Szili Katalin

ezzel is növelve a támogatók táborát, hiszen több mint két és félmillió aláírás gyűlt össze a másik polgári kezdeményezéssel, a Minority SafePackkel együtt az őshonos kisebbségek ügyeiért. Ezen eredményből kiindulva, nyugodtan tekinthetik polgári kezdeményezések hatását mozgalomnak, amely európai értéket teremtett. Ezért is, miközben óvjuk egymást és egészségünket, adjunk egy perc figyelmet a nemzeti régióknak! – zárta állásfoglalását a miniszterelnöki megbízott.

(MTI)

Ajánlott Cikkek