Magyarság Mások írták Nagyjaink Történelem

Sikerült azonosítani a Hunyadiak genetikai kódját

A HUNYADIAK AZONOSÍTÁSÁVAL A MÁSODIK KIRÁLYI CSALÁD GENETIKÁJÁT SIKERÜLT MEGHATÁROZNI – A Magyarságkutató Intézet kutatási eredményei a tudományos sztenderdeknek megfelelő, megkérdőjelezhetetlen, nemzetközi szintű eredmények

https://www.youtube.com/watch?v=AENA6yF8O-0

A Kossuth Rádió „Vasárnapi Újság” című műsorában Nagy Katalin kérdezte Makoldi Miklós és Neparáczki Endre igazgatókat a Hunyadiak genetikai örökségének azonosításáról. Archeogenetikai Kutatóközpontunk vezetője elmondta: A kutatás elindulása a Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnöke tudománydiplomáciai sikerének köszönhető. Miután II. Szelim szultán 1568-ban leromboltatta az igazhitűek körében „visszatetszést keltő” székesfehérvári királyi síremlékeket, olyan leszármazottakat kellett találni, akiknek sírhelyét elkerülték a törökdúlások. Így kerültek Prof. Dr. Kásler Miklós v. miniszter látóterébe a Corvin János által alapított horvátországi székesegyházban nyugvó Hunyadi leszármazottak. A megvalósulási szakasz, a gyakorlati kivitelezés 2021 januárjában történt, ekkor került sor a sírfelnyitásra és mintavételezésre – vette át a szót Makoldi Miklós. Igazgatónk kifejtette: az ereklyetartó koporsóból előkerült koponyákon extrém körülmények között alkalmazott, minimális roncsolással járó mintavételezéssel sikerült a Hunyadiak DNS-ét izolálni. Az egykor élt egyének teljes örökítőanyag-sorrendjének leolvasása során igazolást nyert, hogy apáról és fiáról van szó, továbbá sikerült megállapítani a Hunyadi-házra jellemző férfi ágú haplocsoportot, a Corvinokra jellemző ősi európai genomösszetételt is. A legmagasabb tudományos színvonalon elvégzett vizsgálat súlyát az adja, hogy ebből fakadóan a Hunyadiak immár a második királyi család, akiknek a genetikáját meghatározta Intézetünk – emelte ki a Régészeti Kutatóközpont vezetője.

Ajánlott Cikkek