Hírek

Sikerült megdobni az oroszokat kétezerhatszáz milliárd forinttal!

A Gazprom tőzsdei cég lévén, ismét jelentett. A jelentésben pedig az áll, hogy minden idők legnagyobb nyereségét sikerült elérnie a világ legnagyobb gázkitermelőjének! Nem csoda, hiszen kitermelése magas szinten áll (alighanem az is történelmi csúcsot ér el!), a gázárak pedig az egekbe szöktek! Van pár adat, és egy-két érdekes gondolat a témában a Bloomberg-en megjelent cikkben! Ezeket vesszük sorra.

Borítóképen: Na zdarovje! (forrás: zeenews.india.com)

Ott kezdjük, hogy az a kétezerhatszáz milliárd lehet, hogy több is, de ez a szám már így is felfoghatatlan nagyságrendet jelent! Gondoljunk csak bele, ez egy kicsivel nagyobb összeg (potom 100 milliárd forinttal…), mint amit Magyarország kap(na) az EU helyreállítási alapjából. És figyelem, ez nyereség, a beruházásoktól az amortizáción keresztül a bérek, és adók megfizetése után!

Ja, nem ám ez a teljes nyereség, az meghaladja az ötezer milliárd forintot, de a Gazpromban „csak valamivel több, mint 50%-os a közvetlen, vagy közvetett állami tulajdon.

Íme:

A teljes nyereség orosz államot illető része tehát kétezerhatszáz milliárd forintnak megfelelő összeg, ami erős támaszt ad az orosz gazdaságnak.

Vegyük figyelembe, hogy a Lukoil hasonló nagyságrendű osztalékot fizethet, de van még ott jópár hasonló vállalat. Ebből aztán futja fegyverrendszerek fejlesztésére, amiket pedig nem csak saját hadrendbe állításra szánnak, hanem el is adnak belőle másoknak, ami pedig további állami bevételeket jelent…

Ez utóbbi üzletbe nem igazán látunk bele, de azt bizton állíthatjuk, hogy Európa bénázása, és az Egyesült Államok Ukrajna-politikája – na meg Moszkva hajthatatlansága – bizony odavarázsolta az a kétezerhatszáz milliárdot Putyin zsebébe! És ez lehet, hogy több is, hiszen az ADR (nemzetközi letéti igazolások, csak technikai különbséget mutat a részvényekkel), és az egyéb tulajdonosok között is lehetnek orosz állami szereplők!

Az elemzők ezen túlmenően több fontos megállapítást is tettek. Mi csak kettőt emelünk ki ezek közül:

  1. A Gazprom részvények piaci ára valamelyest csökkent az elmúlt hónap során, mert az Északi Áramlat 2 engedélyezési eljárását a német fél leállította, ezzel pedig nem csökkentek a vállalat tranzitkockázatai.
  2. Bár a gáz ára a harmadik negyedév során megkétszereződtek, a vállalat bevételei közel sem növekedtek ezzel arányosan, mert a hosszútávú gázszerződések nem csak az azonnali piaci árat veszik figyelembe, hanem más határidős árakat is, és más tényezőket is, mint például a nyersolaj kitermelésének költségeit.

Az egyes pont egyértelművé teszi, hogy a németek által bemutatott bénázás/szándékos időhúzása (kívánt rész aláhúzandó!) kifejezetten növeli a tranzitkockázatot, ami nem csak a Gazprom számára jelent problémát, hanem a fogadói/vásárlói oldalon is, és egyértelműen gáz-árnövekedést generál.

Miután a bevételek a hosszútávú szerződések miatt nem emelkedtek a piaci árral azonos mértékben, kijelenthető, hogy a hosszútávú szerződés jó eszköz a hirtelen ársokkok, és az ellátási zavarok mérséklésére.

Azt azonban már nem tudjuk, hogy az Európai Unióban és különösen Németországban ezt miért nem látják be…

Ajánlott Cikkek