Hírek

Sokat akar a szarka, avagy a gáz, ami van, de nincs…

A PSD-ALDE koalíció 2018. július 9-én fogadta el az úgynevezett román offshore törvényt. Addig is volt szabályozás a tengeri gáz kitermelésére, de – miután kiderült, hogy a kontinentális talapzat 200 milliárd köbméter földgázt rejt – megemelték a kitermelésre vonatkozó adókat és illetékeket, és kötelezték a kitermelőket, hogy a gáz 50%-át Romániába adják el! Nagyot akartak szakítani, ezért eddig semmit nem kerestek…

Borítóképen: Fúrótorony vontatása (forrás: E-nergia.ro)

Pedig, ha kicsivel kevesebbel is beérnék, akkor – egy Deloitte által készült tanulmány szerint – 2040-ig Románia 26 milliárd dollár nyereséget könyvelhetne el, a DGP 40 milliárd dollárral emelkedne, és nem utolsó sorban 30.000 munkahely jönne létre! És a kitermelő vállalatok (OMV és ExxonMobil) is keresne 15,6 milliárd dollárt…

De a beruházás csúszik, mert az ExxonMobil az offshore törvény elfogadása után bejelentette, hogy amíg a szabályozás nem lesz kedvezőbb a befektetők számára, nem kezd bele a beruházásba. Az OMV így is kész lenne elindulni, de az 50%-os partner nélkül nem mozdul, hiszen az Exxon-nak akkor is járna a nyereség fele, ha nem tenne bele semmit az üzletbe (azon túl, hogy a koncessziós jog felét már kifizették).

Nem egyszerű a helyzet, mert az ExxonMobil van abban a helyzetben, hogy kivárhat, míg az OMV, de most már különösen a román állam egyre komolyabb időnyomás alatt van! Románia ugyanis vállalta a 2050 dátumra elérendő karbonsemlegességet, ennek eléréséhez, és a köztes célok teljesítéséhez viszont nagy szüksége lenne a gázra. És lehetőleg saját kitermelésből… De úgy tűnik, hogy még mindig fontosabb a befektetők megfejése, mint 30.000 munkahely!

Persze kitermelés most is zajlik a Fekete-tengeren, de ezek volumene eltörpül az OMV-ExxonMobil koncesszióban kitermelhető gáz mennyisége mellett! Az adózás pedig progresszíven emelkedő szinteket határoz meg 15%-tól 50%-ig. Magyarul; a magas adó szinte kizárólag erre a projektre lett kitalálva, a ma is folyó kitermelést kevésbé érinti.

Most azon dolgozik az OMV, hogy az ExxonMobil részesedését vegye át a Petrom (melynek többségi tulajdonosa szintén az OMV!) annak érdekében, hogy megindulhasson végre a beruházás. Christina Verchere, az Petrom vezérigazgatója is sürgeti az ügyet, mondván, hogy

„Okafogyottá válhat a fekete-tengeri projekt a klímasemleges célok miatt.”

De azt Verchere is pontosan tudja, hogy elkezdeni a beruházást még nem elég, a kitermelés csak akkor lehet igazán nyereséges, és csak akkor hozhat bevétel Románia számára (!), ha a 2040-2045-ig tartó időszakban végig stabil marad az adózási környezet:

„Csak akkor hajlandók befektetni, ha stabil adójogi környezetre számíthatnak, hiszen több milliárd euróról van szó.”

Mindezt megerősítendő Rainer Seele, az OMV vezérigazgatója Bécsben nyilatkozva elmondta, hogy a Petrom jövője szempontjából a Neptun Deep földgázmező kitermelése mindennél fontosabb. Nem tudni, de lehet, hogy ezzel arra célzott, hogy az OMV sem fogja feltétlen nagy erőkkel fejleszteni román operációját, ha nem sikerül végre megállapodni a kitermelésre vonatkozó szabályok tekintetében! Ez pedig már nem „csak” 30.000 jövőbeni munkahey létrejöttét veszélyezteti, hanem a meglévőkre is veszélyt jelentene…

Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a MOL is jelentkezett az ExxonMobil részesedés megvásárlására, de azt a román kormány azonnal ki is zárta, hogy amagyar társaság beszálljon az üzletbe… Pedig a MOL-lal egy olyan társaság érkezne meg, aminek komoly tapasztalatai vannak a tengeri kitermelés terén, hiszen az Északi-tengeren sikeresen folytat kitermelést több mezőn is.

De a lényeg mégis az, hogy az egész történet pontosan mutatja a mindenkori román kormányok hozzáállását pénzügyekhez és a foglalkoztatás-politikához. A befektetőket pedig fejőstehénként kezelik, és ebben az esetben (is) egyszerűen átverik, mert bizony az adózásban a koncesszió megszerzése után vittek véghez komoly változásokat… Inkább fenntartják a veszteséges állami vállalatokat, hogy ott foglalkoztassanak embereket, semmint – akár nagy bevételekről is lemondva! – olyan piaci vállalkozásokba tereljék át őket, amelyek biztos megélhetést, és értelmes munkát biztosítanának a munkavállalóknak.

Az pedig már szót sem érdemel, hogy az energia-függőség csökkentése – amivel Liviu Dragnea PSD-elnök a 2018-as offshore törvény indokolta! – egyáltalán nem valósul meg. Láthatóan nem fontos ez sem, ugyanúgy, mint a munkahelyteremtés… És a karbonsemlegesség? Ugyan már!

Ajánlott Cikkek