Stadionépítés egy másik korban: a győri ETO stadion
A Győri ETO (ETO: Egyetértés Torna Osztály) 1904-ben alakult, és 1907-ben el először – akkor a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A klubnak volt igen sikeres korszakai, hiszen négyszeres magyar bajnok, illetve kupagyőztes, sőt BEK-elődöntős is volt 1965-ben. Az NB1-ben a ’80-as évek elején meghatározó csapat volt az ETO, amihez persze már akkor meg kellett teremteni a feltételeket.
Borítóképen: Légifelvétel a stadionról és közvetlen környékéről
A klub 1968-ban vette fel a Rába nevet (akkor Rába Vasas ETO névváltozatban), és ez hivatalosan egészen 1990.ig így is maradt. Az tény, hogy addig is a Magyar Vagon- és Gépgyár csapataként működött, de a Rába név felvétele a gyárat is kötelezte arra, hogy kitegyen magáért a feltételek megteremtésével.
Korábban a Vagongyári pálya, majd a Győri Dózsa Sporttelep volt a klub otthona – legalábbis a focistáké -, de már a ’60-as évek közepén új helyet keresett a gyár, mert útban volt a termelőbázis bővítésének, illetve leveője szennyezett volt, és a megközelítés, valamint a parkolási lehetőségek sem voltak ideálisnak nevezhetők.
1967-ban meg is találták az új stadion helyét a város keleti felén, a gyártól messzebb. A létesítmény terveit a Győri Tervező Vállalat munkatársai társadalmi munkában készítették el. Az már egy másik történet, hogy az első, a Vagongyári pálya helyén egy üres, bozótos terület található manapság, de az is igaz, hogy ma már nem készülnek Rába kamionok…
A következő 10 év (!!!) során egy vegyes szerkezetű stadion épült meg Győrben.
Az eredetileg 30.000 főre méretezett stadion végül 25.000 fő befogadására volt alkalmas hivatalosan, és – ahogy az akkoriban felént szokás volt -, egy olyan stadion épült, ami alkalmas volt atlétikai versenyek megrendezésére is, tehát a focipályát futópálya vette körül, azon túl épült a nézőtér.
A küzdőtér kialakítása modernnek számított akkor, hiszen alagcsövezése mind a fölös csapadékvíz elvezetését, mind pedig a gyep gyökérrel való öntözését is szolgálta. A vegyesszerkezet pedig nem jelentett mást, mint hogy a nézőtér kisebbik része földfeltöltésre épült, nagyobb része épített lelátó volt.
Az is igen modernnek számított, hogy az akkoriban sok helyen még alap-megoldást jelentő padok helyett a nézők részére négy színben gyártott, öntött alumínium vázra szerelt, karfával ellátott, billenő ülő és háttámlával bíró műanyag ülések készültek, melyek a stadion esztétikai élményét nagy mértékben emelték és a nézőknek jobb kényelmet nyújtottak.
Érdekes volt még, hogy a nézőtér és a futópálya között vizesárkot alakítottak ki, ami a csapadékvíz elvezetésén túl a küzdőtér és a nézőtér elválasztását is szolgálta. Ezt a megoldást aztán világszerte eltörölték a stadionkatasztrófák miatt – a kerítésekkel együtt…
A földfeltöltés tetején körbefutó sétányt alakítottak ki. Itt helyezték el egyenletes elosztásban a WC-csoportokat, büféket, raktárakat. Innen lehetett bejutni a nézőtérre, 24 bejáraton és 12 lépcsőfeljárón keresztül.
A sétány épített lelátó alatti szakasza zápor esetén védelmet nyújtott a nézőknek, de a stadion egészében a lelátó csak egy aprócska rész volt fedett.
Nos, ilyen volt az a stadion, amit 1967-ben kezdtek építeni, és mintegy tíz év alatt épült meg, hogy aztán 2006-ban a helyén, teljesen más kialakításban nyissák meg az ETO Park komplexumot, amiben a mai napig is ott játszik a ma már ETO FC Győr nevű labdarúgó csapat.
Az ETO stadionjának átadásával majdnem egyidőben elkezdődött Budapesten egy másik sportlétestmény építése is:
