Sugárút és Nyolcszög tér, 1875

Hol járunk? Ma úgy mondjuk: Andrássy út és Oktogon. Így már biztosan ismerősebb, de 1875-ban még bizony a címben említett neveket használták. Az igaz ugyan, hogy zárójelesen (!) és Octogon formában már megjelent a tér elnevezése, de a sugárút (így kis kezdőbetűvel!) csak 1886-ban kapta meg ma is használatos nevét. Korlenyomat: 1950-től Sztálin út, 1956 októberétől Magyar Ifjúság útja, 1957-től Népköztársaság útja neveket kapta, hogy 1990-ben aztán újra Andrássy út néven nevezzék. Mi most 1875-be keleuzoljuk az olvasót, amikor épült a nagy mű, ami ma is csodálatra méltó ékessége a fővárosnak.
Borítóképen: “A Nyolcszög tér (Octogon) a sugárúton, 1875 (forrás: Vasárnapi Ujság)
Sajnos a szerző nem ismert, de gondolatait megőrizte a Magyarország és a Nagyvilág című kiadvány. Idézzük meg tehát a kort, és a helyet!
Az elmúlt nehéz idők hatása miatt kissé lassabban, de biztosan haladt előre az a nagyszabású munka, amely rövidesen Budapest egyik legnagyobb büszkeségévé válik: a sugárút kiépítése. Ma már nemcsak papíron létező tervek alapján lehet elképzelni, hogy milyen lesz, hanem bizonyos szakaszai már elkészültek, és világosan látszik, hogy a város egyik legszebb utcájává válik.

A sugárút több mint egy negyed mérföld hosszú lesz, egyenes és széles, fasorokkal, tágas aszfaltos járdákkal, modern palotákkal szegélyezve. Ez az út nemcsak a szépségével emelkedik ki, hanem forgalmi és egészségügyi szempontból is jelentős szerepet játszik majd.
Régebben ezen a területen szűk, bűzös, egészségtelen utcák terültek el, de helyüket most a sugárút eleganciája és kényelme veszi át. Az itt élők végre egy olyan úton közlekedhetnek, ahol nem kell a rossz levegőtől és a portól szenvedniük, miközben kényelmesen elérhetik a Városligetet, és már útközben is friss levegőt szívhatnak.

Egy ekkora utcát három-négy emeletes palotákkal beépíteni természetesen nem egy-két év alatt készül el, de már most is sok elkészült rész van, amelyek megérdemlik a figyelmet. A régi, omladozó házakat már lebontották, és az utca teljes szakasza – a Váci körúttól (Bajcsy-Zsilinszky út) egészen a Városligetig – szabadon áttekinthető. Az út burkolása és csatornázása nagy részt már befejeződött, ami rengeteg munkát és hatalmas költségeket igényelt. Az út burkolata változó: egyes szakaszokon fakockákat, másutt trachitkövet használtak, a fasorok között makadám burkolatot, a járdákon pedig aszfaltot alkalmaztak.

Annak érdekében, hogy az utca hosszúsága ellenére ne tűnjön egyhangúnak, a tervezők több impozáns teret álmodtak meg, amelyek megszakítják az út monotóniáját. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Nyolcszög tér (Octogon), amely már teljesen elkészült. Ez a pont lesz az a kereszteződés, ahol a Nagykörút keresztezi a sugárutat. A tér négy hatalmas, ötágú kandeláberével éjszaka is fényárban úszik, és a házak teljes szépségükben láthatók. Ezek a kandeláberek párizsi mintára készültek, és darabonként kétezer forintba kerültek, ami akkoriban jelentős összeg volt.

A sugárút egyéb részei is gyors ütemben fejlődtek. A Hermina tér környékén elindult az Operaház építése, amely szintén különleges látványosság lesz. Már csak néhány év, és élvezhetjük a sugárút teljes pompáját, amely méltán emeli Budapestet a világ nagyvárosainak színvonalára.