Szeged újjáépítése – 2. rész: új város születik!
Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben a könyöradomány alatt azt értjük, hogy a kártalanítás nem biztosítási alapon történt, tehát – elvileg! – nem volt jogi kötelezettség a kártalanítás. Persze az egy más kérdés, hogy a város vezetői sok-sok éve könyörögtek az árvízmentesítési munkák elvégzéséért, így persze felelősöket meg lehetne nevezni, de jogi értelemben nem lettek volna fizetésre kötelezhetők.
Borítóképen: Szeged városházának újjáépítése (1882—83)
Nem kis ellentétet szült, hogy a 12 millió forintos kárból 262 károsult esetében maradt meg a legalább 10.000 forintos vagyon, ami összesen cca. 3 millió koronát tett ki, így végül csak 8-9 millió forint kárt vettek figyelembe.
A könyöradományok kiosztása 1880 május 3.-án kezdődött, és egészen 1880 augusztusáig tartott a folyamat.
Az előző rész:
Az átmeneti intézkedések (Szeged vízmentesítése, a lakosság segélyezése) megtörténtek, az árvízkárok felvétele, és a kártalanítás megtörtént, így természetes módon innentől kezdve a tényleges újjáépítésé volt a főszerep! De előbb a pénzügyekről kell szólnunk, mert ezen a téren is volt mit tenni!
Az árvíz előtti időszakban a város folyamatosan pénzügyi nehézségekkel küzdött, ezért aztán minden egyes királyi adóforint után 0,7-1 forint városi pótadót vetettek ki. Ez az általánosan magas adószint a város fejlődésének gátja volt, ugyanakkor – mint azt Tisza Lajos megállapította – „a városnak számos jövedelmi forrásai kellőleg ki nem aknáztatnak”.
A királyi biztos ezért pénzügyi reformot vezetett be: a pótadó újbóli emelését elutasította, sőt azt mérsékelte, ugyanakkor emelte a haszonbéres földek és a legelő, továbbá az italmérési jog, hídvám, kövezetvám, helypénz és egyéb javadalmak után fizetett adó mértékét. És ez a terv is igazán jól működött, ugyanis 1883-ra már 400.000 forinttal több adó folyt be, mint az 1879-es évben, a bevezetéstől számított négy év alatt a többlet pedig egyenesen 800.000 forintra rúgott!
Bár a reform bevezetése idején a lakosságból és az iparosok, gazdálkodók részéről is komoly ellenállás volt, és hangot is adtak ellenvéleményüknek, az elért eredmények meggyőzték a kétkedőket, a pénzügyi reform igenis szükséges volt az újjáépítéshez! Ez azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétel volt.
A város feszült figyelemmel követte az eseményeket, amikor 1880. március 4.-én Tisza Lajos közönségéhez intézett leiratban leleplezte terveit Szeged jövőjével kapcsolatosan. Íme, a terv főbb pontjai:
- A rakpart és az állandó híd megépítésének költségeit az állam viseli.
- A szükségessé vált kisajátítások után a két körút, négy nagy sugárút, három kis sugárút, a tervezetbe foglalt közkertek, egy nagy katonai kaszárnya, két falazott főcsatorna, a vár lerombolása Szeged város költségén valósul meg, amihez az állam 4 millió forint összegben kedvezményes hitelt biztosít.
- A magánépítések támogatására (ehhez az állam közvetlenül is hozzájárult a könyöradományokkal) az további 10 millió forint kedvezményes hitelt biztosított 50 éves lejárattal.
Fontos tudni, hogy Tisza Lajos azt is elérte, hogy ez utóbbi összegből 500.000 forint erejéig a szegénysoron élők számára nyújtsanak kisebb hiteleket – igaz, csak 10 évre, csak 1.000 forint kölcsön erejéig, de teljesen kamat- és költségmentesen! Itt is érvényesült tehát egyfajta szolidaritás.
- Az állami hivatalok építésére vonatkozóan igen érdekes megállapodást kötött a királyi tanácsos: az építkezés az államkincstárt terheli, de az állami hivatalokra fordított tőke kamatai nem haladhatták meg az 1879. évben az államkincstárt terhelő azon bérleti díjainak mértékét, melyet az árvíz előtt az állami hivatalok épületeiért fizettek. Az állami hivatalok épületei tehát az államé lettek megépülésük után, de ez a konstrukció azt eredményezte, hogy a kincstár folyó költségei nem emelkedtek, miközben az állam vagyona növekedett a hivatali épületekkel (amiket persze hitel terhelt).
- A kiskörút mentén, illetve a kiskörút és a Tisza folyó közti területen emelt új épületek esetében 16, illetve 18 éves adómentességet állapítottak meg.
- Az árvízi védekezésre, illetve az ideiglenes védművekre 1879-ben nyújtott, mintegy 370.000 forint hitelt elengedték a városnak.
Ezen túlmenően is történetek még változások, megállapodások: az 1880. évi XVI. törvénycikkel Új-Szeged Torontál megyei községet Szeged városával egyesítették, az 1880. évi XX. törvénycikk végrehajtási rendeletében Szeged részére engedélyezett kölcsön törlesztései 1883. január 1.-től fizetendők, azaz kaptak két év haladékot a törlesztésre.
Ez utóbbi különösen érdekes, mert ezt nem egyfajta ajándékként kapta a város, hanem azért, hogy az így keletkezett megtakarításokat városi beruházásokra kellett fordítania!
És ez bizony remekül sikerült, mert voltak olyan beruházások, amelyekre a már említett 4 milliós kölcsön nem volt elég. Ebből a megtakarításból épült a színház, az új városháza, a polgári leány-, belvárosi elemi fiú-, az alsó- és felsővárosi népiskola, kisdedóvó intézetek és vámházak, de ebből finanszíroztak a tömérdek feltöltést, kövezést, csatornázást is.
Úgy tűnik, hogy az eredmény a maguk korában is igen impozáns volt, így a törlesztés megkezdését még egy évvel meghosszabbították, azaz csak 1884 január 1.-tő indult a törlesztési időszak.
A fentiekből jól látható, hogy egy igen összetett programot dolgoztak ki, melynek egyes elemei összhangban voltak, támogatták egymást, ugyanakkor ez még mind nem elég, olyan dolgokra is kiterjedt a figyelem, mint a megugró építkezések miatt esetleg elszabaduló árak kérdése, ugyanis még az építkezések megkezdése előtt 20 millió téglát szállítottak a városba, és azt jutányos áron kínálták az építkezőknek, az építési fa ügyében pedig a kincstár készleteit nyitották meg annak érdekében, hogy ne szálljanak el az árak.
Ezen túlmenően a könyöradományok egy részét nem készpénzben, hanem építési anyagban térítették meg, ezzel is ösztönözve a lakosokat, hogy ezeket az adományokat is az újjáépítési alap részének tekintsék, és az tényleg a város felépítésére fordítódjon.
Ami az állami kiadásokra alapozott feladatokat illeti, meg kell említeni, hogy 1880 május végére befejeződtek a kisajátítások, melyek végösszege 830.000 forintra rúgott. Ide tartozik az új Tisza-híd megépítése is, amelyet 1883 szeptember 16.-án adtak át a forgalomnak.
A híd a feljárókkal együtt 1.740.000 forintba került. Feketeházy János magyar királyi államvasúti főmérnök tervezte, az építést a francia sztárépítész Eiffel & Cie cégre bízták.
Sajnos a tiszai rakpart és a védművek nem készültek el a megadott határidőre… A tervező, Wein Aurél, a királyi biztosság műszaki osztályánál alkalmazott főmérnök időben elkészült ugyan a tervekkel, azonban az építők, a Hellway und Würth bécsi vállalkozás a megadott 1882 december végi határidőre nem tudták elvégezni, ezért a kivitelezést elvették tőlük, hogy a város folytassa a megvalósítást – természetesen továbbra is állami pénzből, a kincstárból finanszírozva a munkálatokat. Ezek a munkálatok összességében 1.400.000 forint összeget emésztettek fel.
Ezen túlmenően az újszegedi partrendezési munkálatok 800.000 forintba, a Szeged körüli védművek munkálatai, a körtöltés – mely 1880-ban fejeztek be -, a Fehértó-Maty ér csatornával együtt 1.040.000 forintba, és az 1881-ben készült sövényházi töltés 278.000 forintba került.
Az egyes minisztériumokhoz tartozó állami épületek – laktanyák, a pénzügyigazgatási palota, a posta- és távírda, dohánybeváltó épületek, a polgári- és büntető törvényszék, az ásotthalmi erdőőri iskola – összesen 1.901.000 forintba kerültek.
A Szeged város építési alap terhére – mint a város által vállalt beruházás – 3.437.000 forint értékben hajtottak végre beruházásokat. Ebben voltak a feltöltések és utcanyitások, utcák, terek kövezése, csatornázási munkák, közkertek, sétányok kialakítása, laktanya-telep építése.
A könyöradományok maradványából, valamint a város hozzájárulása mellett a királyi biztosság építtette fel a polgári leányiskolát, a szegények házát, a szabadkai úti óvodát, a Kálvária kápolnát, valamint a Rozália kápolnát, összesen mintegy 241.300 forint értékben.
Ezen túlmenően a város a neki nyújtott hitelből megépítette a vállalás szerint a színházat, a polgári fiúiskolát, az új városházát, az alsóvárosi elemi iskolát és óvodát, a felsővárosi népiskolát, feltöltésre került az újszegedi népkert területe, kórház, templomok, plébániák épültek, térkövezés, csatornázás, árkolás történt, sóházat építettek stb. Az ezekre fordított források összege összesen 1.752.000 forintot tett ki.
Összességében az állam és a város vállalása a következőképpen nézett ki:
- Szeged: ~ 5.800.000 forint,
- Állam: ~ 9.400.000 forint.
Ezen túlmenően a szegedi lakosok összesen 8 milliónyi hitelt vettek igénybe építkezéseikhez, de a korabeli források azt is megemlítik, hogy önerőből még összesen szintén 8 millió forintot költöttek építkezéseikre, de akik végül semmilyen támogatásban nem részesültek, szintén elköltöttek 1 millió forintot az újjáépítésre, és nem szabad megfeledkezni az olyan épületekre fordított költségekről sem, amelyeket eredetileg átmenetinek szántak, később aztán mégis állandósítottak, hiszen ennek költsége is kitett 1 millió forintot. Sajnos arra vonatkozóan nem készült statisztika, hogy mennyibe került aztán a magánberuházások keretében felhúzott épületek felszerelése, de azt a maga korában 4 millió forintra taksálták.
Ha jól utánaszámolunk, kiderül, hogy a város polgárai összesen 22 milliót költöttek az újjáépítésre, a város 5,8 milliót, azaz összesen 27,8 millió forintba került a közvetlen újjáépítés a városnak és lakóinak, az állam pedig a maga 9,4 milliójával járult hozzá.
Szeged erejét – pontosabban a szegedi lakosság erejét és ragaszkodását! – jól mutatja, hogy a rettenetes költségek mindegy 60 (!) százalékát szeged lakói vállalták!
Sőt, közvetetten ide tartozik a város 5,8 milliós kiadása is, hiszen a mögöttes kölcsönt a helyi adókból törlesztette Szeged városa, az állam 25 százalékos szerepvállalása – különösen annak fényében, hogy Szeged képviselői az árvíz előtt már réges-rég jelezték az árvízvédelmi munkák szükségességét! – kicsit kevésnek tűnik…
Nem tudjuk, hogy akkoriban ez a teljes hazai állami költségvetésen belül milyen nagyságrendet képviselt, de a lakosság tehervállalásához mérten kissé kevésnek tűnik.
De ezen ma már talán nem is érdemes még elmélkedni sem, hiszen Szeged az akkori újjáépítéssel nyerte el azt az alapvető felépítését, és jellegét, ami ma is csodálatra készteti az odalátogató vendéget! És ezért külön köszönettel tartozunk a szegediek eleinek, azoknak, akik mindezt megteremtették!
És a Tisza kicsit sem lett szelídebb… Az 1979-es, “jubíleumi” árvíz:
