Szendrey Júliára, Petőfi Sándor feleségére emlékezünk
194 éve született a Júlia-versek ihletője, akit legtöbben csak Petőfi Sándor feleségeként ismernek, azonban tudni kell, hogy Petőfi szerelme bizony nem csak amolyan „kirakati bábu” volt, hanem ő maga is igen komoly irodalmi tevékenységet folytatott!
Keszthelyen, az Újmajorban született. Katolikus vallás szerint keresztelték 1829. január 1-jén. Apja, Szendrey Ignác, aki Aszalóról, Borsod vármegyéből származott, gazdatiszt volt, aki előbb a Festetics-birtokon, a Rácz-birtokon, utóbb a Károlyi család erdődi uradalmában szolgált. Édesanyja a Mágocson született Gálovics Anna volt. Két testvére született: Szendrey Gyula és Szendrey Mária. Utóbbi később Gyulai Pál költőhöz ment feleségül.
1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, 1840 és 1844 között Pesten, a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután ismét a mezőberényi kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett (az épület később Fehérváry Celestina otthonául szolgált, 1896-tól haláláig).
Júlia már kora ifjúságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, ami után egy ártatlan lélek vágyódhat. Már férjhez menetele előtt kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól táncolt, tehát minden tulajdonság megvolt benne, hogy társaságban szerepelhessen.
Ő mégis kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta.
Unalmasnak találta az uradalmi kört, a gazdaéletet pedig nyomorúságosnak vagy legalábbis nyárspolgáriasnak. Legmeghittebb barátnője Térei (Fleckl) Gábor uradalmi inspektor leánya, Mari volt, akivel kellemes órákat töltött.
1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra… című verseit.
Ezt az ismeretséget apja nem nézte jó szemmel, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő lett volna.
1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak Erdődön, a helyi evangélikus templomban. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Petőfi tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt.
A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőknek, akik abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viseltek és szivaroztak.
Férjét 1849. július 20-án Tordán látta utoljára. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.
Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt.
Atyja írta, hogy nyugalmas otthon, s ölelő karok várják. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Zoltán fiát otthagyta, s ő Pestre utazott egyedül.
1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt.
„Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet”
mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt.
Másnap, július 21-én titokban megesküdtek. Az eskető pap – gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra – nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén lett bejegyezve. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona, ekkor írt leveleibőll kitűnik, boldognak érezte magát.
1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.
1867-ben megfogamzódott benne az az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére – méhrákot diagnosztizáltak nála –, nem voltak képesek őt lebeszélni szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge (ma Horánszky) utcai külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án hosszú szenvedés után meghalt.
