Szilárd Leó, atomfizikus, az ellentmondásos zseni

Élete ellentmondások sorozata, de tudományos eredményei elvitathatatlanok. Még akkor is, ha ő maga is meghasonult a második világháború végén bevetett amerikai atombomba miatt, mert az atombomba bevetése előtt látta, hogy a világháború a Szovjetunió Japán elleni beavatkozása következtében egyébként is gyorsan véget érne. De nem ezzel az egyetlen ellentmondással kellett megküzdenie élete során…

Borítóképen: Albert Einstein és Szilárd Leó újrafogalmazzák Roosevelt elnöknek írt levelüket, amely arra figyelmezteti, hogy Németország atombombát építhet

Spitz Leó néven született egy középosztálybeli zsidó család első gyermekeként 1898. február 11-én, Budapesten, a Bajza utca 28. sz. alatt. A család Spitzről Szilárdra történő névváltoztatását a belügyminiszter 1900. október 4-i 104 484 sz. rendelete engedélyezte. Vallásos családi háttere ellenére később agnosztikusnak tartották.

1908-tól 1916-ig a VI. kerületi Reáliskolába járt Budapesten. Matematikai eredményeiért megkapta az Eötvös-érmet, majd a József Nádor Műszaki Egyetemre jelentkezett, de 1917-ben behívták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. Gimnáziumi érettségije miatt eleve tiszti iskolába került, és lovassági kiképzést kapott. Hartérre nem került, mert – mint később kiderült – a spanyolnátha egyik első magyarországi esetét nála diagnosztizálták, utána pedig – „családi kapcsolatokkal” – sikerült elérnie, hogy tartalékos állományba helyezzék. Szerencséjére, mert nem sokkal ezután alakulatát a frontra küldték, ahol súlyos harcokban ezredének legtöbb tagja elesett.

1919-ben a Tanácsköztársaságtól kérte, hogy Berlinbe költözhessen, de mire megjött az engedély, a Tanácsköztársaságnak vége lett, így aztán újra kérelmeznie kellett a költözést – immár Horthy hivatalnokaitól.

Berlinben tanulmányait folytatva a Műszaki Egyetemre (Technische Hochschule) iratkozott be, de teljesen Albert Einstein, Max von Laue, Erwin Schrödinger, Walter Nernst és Fritz Haber bűvkörébe került – ők ekkoriban Berlinben tanítottak. Hatásukra átnyergelt gyermekkori kedvencére, a fizikára. 1922 augusztusában cum laude doktorált.

Anyagi helyzetét azzal stabilizálta, hogy 1925 és 1933 között több mint harminc szabadalmat nyújtott be; közülük nyolcat Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben szabadalmaztatta a részecskegyorsítót, 1931-ben az elektronmikroszkópot, majd 1931. március 2-án Einsteinnel közösen egy új típusú hűtőszekrényt.

Még gyermekként elhatározta, hogy valamiképp meg fogja mentetni a világot. Ez az eszme mozgatta akkor is, amikor az 1920-as évek derekán javaslatot tett a Bund – egyfajta élcsapatként működő társadalmi közösség – megalakítására.

Nemcsak azt tartotta lehetségesnek, hogy „egy ilyen csoportosulás informálisan, de hatékonyan befolyásolja a közéletet, de azt is, hogy akár a politikai rendszer részeként, a kormányzat és a parlament mellett, illetve a kormányzat és a parlament szerepében gyakoroljon közvetlen befolyást a közügyekre”. Úgy vélte, hogy egy harminc–negyven megfelelő emberből álló mag elegendő lenne a szervezett működés beindítására, de soha nem sikerült ennyi embert toboroznia, pedig az ötletet (új és új formában) élete későbbi szakaszában is többször elővette.

1933-ban Angliába tette át székhelyét. Ekkor olvasott Szilárd Rutherfordnak ama véleményéről, hogy bár az atomok átalakíthatók egymásba és ezzel energiát szabadíthatunk fel, az azonban kevesebb, mint amennyiből gazdaságosan áramot termelhetnének.

Ez annyira felpaprikázta Szilárdot, hogy kigondolt egy olyan berendezést, amely úgy bombázza neutronokkal az atommagot, hogy több energiát szabadít fel belőle, mint amennyit maga a neutron hordoz. Úgy vélte, hogy a kémiából már ismert láncreakció megfelelőjét az atomfizikában is meg lehet csinálni.

1935-ben megkapta a menekültstátuszt és folytatta magfizikai kutatásait az oxfordi Clarendon Laboratoryban. Ekkor az irídiumra koncentrált, amely különös izotópaktivitást mutatott. Nem tudta meggyőzni kollégáit, Enrico Fermit sem, hogy az atomenergia gyakorlati felhasználása megvalósítható. Nem volt maradása, távozott az Egyesült Államokba.

1939 januárjában itt érte a hír, hogy Németországban felfedezték: a neutrongazdag urán két könnyebb, feltehetően neutronszegényebb atommagra hasad szét. A német felfedezés háborúra gyakorolt feltételezett hatásáról Albert Einsteinnel közösen levelet küldött Franklin D. Roosevelt elnöknek (Einstein–Szilárd-levél).

1939. október 21-ére hívták össze az Uranium Committee („Uránbizottság”) első találkozóját, melyen Szilárd, Teller és Wigner vett részt, valamint Fred Loomis Mohler, Alexander Sachs és Richard Brooke Roberts.

Megkérdezték tőlük, konkrétan milyen kutatásokat kellene végezni atombomba előállításához. Első lépésként 4 tonna grafitra és 50 tonna urán-oxidra volt szükségük, mert ezt akarták felhasználni az elnyelődés mértékének megmérésére.

Ez az első szállítmány 6.000 dollárba került, és 1940. február 20-án érkezett meg. Ezzel indult be a Manhattan-projekt, amelyben a reaktortervezés Enrico Fermi és Szilárd Leó, a kémiai problémák megoldása Wigner Jenő, a matematikai számítások elvégzése pedig Neumann János feladata volt, sok más amerikai és emigráns tudóssal együtt.

A Manhattan terv közben Szilárd gyakran volt csalódott a kormány nehézkes adminisztrációs és biztonsági előírásai miatt. Mint más tudóst, aki beletemetkezett ebbe a projektbe, őt is nyugtalanította a hadsereg túlzott szerepe és befolyása. Rengeteg feljegyzés, ami ebből az időből származik, utal erre az aggodalmára.

Az új fegyver előállításához egy szigorúan őrzött új-mexikói katonai területen, Los Alamosban került sor. Ide azonban Szilárd Leót már nem hívták meg…

1945 tavaszán Szilárd hatására tudósok egy csoportja elkészítette a Frank-jelentést, amely körvonalazta a nukleáris fegyverkezés veszélyeit. Ez a jelentés fellépett az atombombának a japán civil lakosság elleni bevetése ellen, helyette nem-katonai jellegű erődemonstrációt javasolt. 1945 júliusában Szilárd petíciót küldött Truman elnöknek, amelyben kérte, ne dobjanak atombombát Japánra. A petíció soha nem jutott el Truman elnökhöz… 1945. augusztus 6-án ledobták az első atombombát Hirosimára, majd augusztus 9-én a másodikat Nagaszakira.

Ezek után fokozatosan áttért a biológiára, majd 1953-ban bezárta laboratóriumát és elméleti biológusként kezdett dolgozni. Egyetemi évei alatt 1953–1954-ben biofizikai óraadó tanár volt a Brandeis Egyetemen.

1956-ban megkapta a biofizikai professzor címet a Chicagói Egyetem Enrico Fermi Nukleáris Tanszékén. Mikor Jacques Monod, a párizsi Pasteur Intézet professzora megkérdezte, hogyan vált fizikusból biológussá, ő így válaszolt: „Olyan érdekes a biológia, hát nincs igazam?”.

Egészen kivételes képességű és mélyen gondolkodó megfigyelő volt. Wigner Jenő így jellemezte: „Hosszú életemben, amit tudósok között töltöttem el, soha nem találkoztam senkivel, akiben több lett volna a képzelőerő és az eredetiség, akinek a gondolkodása és a véleménye annyira önálló lett volna, mint Szilárd Leóé. Amikor ezt mondom, kérem, gondoljanak arra, hogy Albert Einsteint is jól ismertem”.

A Bund elég szélsőséges társadalom-politikai megközelítés, a maghasadás, és annak békés, valamint katonai célú felhasználása is igen ellentmondásos témák, de Szilárd Leó mindkettőben mindig is határozottan kiállt véleménye mellett. Fizikai eredményei őt igazolják, ám a Bund… Ha az megvalósult (nem tudjuk!) legalább olyan veszélyes, mint az atombomba!