Hírek

Szlovákia – Amatőrök, ha oltanak…

De leginkább nem oltanak… Szlovákia új kormánya megörökölte a bukott Matovič-kormány tagjait (két kivétellel), és ezzel a problémákat is; a politizálás továbbra egy is önmagáért létező népszínműre hasonlít, amit a népnek, a nép nevében játszanak, de nem veszik észre, hogy senki nem kíváncsi rá, így nehezen lenne bizonyítható, hogy a népért van… Igen, arról a vakcináról van szó még mindig, ami már az előző kormány torkán is megakadt.

Mint arról már írtunk (ITT), a 200 ezer Sputnik V. oltóanyag – melyet Matovič-kormány rendelt meg Szijjártó Péter közreműködésével az oroszoktól – még mindig nem került felhasználásra. Amikor azt firtattuk, hogy miként lehet egy járvány kellős közepén addig tökölődi, amíg lejár a szavatossága egy jelentős mennyiségű vakcina-szállítmánynak, egy kedves olvasónk felhívta figyelmünket a következőkre:

„A kassai reptéren lévő raklapokon a Sputnik nem ugyanaz, mint a gyártó által egy nyugati szaklapnak küldötté. A másik, hogy a gyártó hiányos dokumentációt adott le nekik.”

Ez bizony komoly érv amellett, hogy a vizsgálat lefolytatásáig ne használják fel az anyagot, így megköszöntük az információt, és vártuk, hogy akkor mi következik. Ahogy sejtettük, az ügy nem állt meg ott, és akkor, hiszen az oroszok most már visszakövetelik az oltóanyagot, mert véleményük szerint a szlovák hatóságok nem megfelelő laboratóriumokban vizsgáltak meg a mintákat! Ez elég súlyos állítás, és mint Matovič – aki a Heger-kormányban pénzügyminiszterként kapott helyet – villámlátogatást tett Moszkvában és Budapesten.

Moszkva és Budapest között Pozsonyban csak annyit nyilatkozott a volt miniszterelnök, hogy „Az oroszok nem csapták be teljesen az orrunk előtt az ajtót”, de – mint kiderült – azért feltételeket szabtak… Hogy an lehet, hogy éppen a megvádolt szab feltételeket? Mert mint kiderült;

AZ ÁLLAMI GYÓGYSZERELLENŐRZÉSI HIVATALT (ŠUKL), NEM AKKREDITÁLT, PONTOSABBAN OMCL-TANÚSÍTVÁNNYAL NEM RENDELKEZŐ LABORATÓRIUMBAN VIZSGÁLTATTA BE AZ OROSZ VAKCINÁT.

Azt nem persze nem ecsetelte, hogy vizsgálatra szóló megbízást Marek Krajčí nyújtotta be (egyike azoknak, akik a az ügy okán elvesztették pozíciójukat), aki abban az időben éppen Matovič egészségügyi minisztere volt. Ha cél volt, hogy hazai vizsgálatot folytassanak le, jelezni kellett volna, hogy OMCL-tanúsítvánnyal rendelkező laboratórium márpedig nincs Szlovákiában, ráadásul az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) állítása szerint senki nem figyelmeztette őket, hogy a Szputnyik V Szlovák Tudományos Akadémián való tesztelésével megsértik az oroszokkal kötött szerződést!

A helyzet megoldása tehát a volt miniszterelnök személyes ügye, hiszen pontosan tudja; ha kiderül, hogy az eddig ismert méretes bakik mellett továbbiak is terhelik volt kormánya tevékenységét, akár a pénzügyminiszteri pozíciója is oda lehet… Matovič végül Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetve bejelentette, hogy Magyarországon vizsgálják ki Szlovákia orosz vakcináit.

A helyzet tehát nem más, mint hogy a szlovák fél több ponton megsértette az oroszokkal kötött megállapodást, nem megfelelő intézményt kért fel a vizsgálatra, és most, amikor az oroszok majdnem becsapták az orruk előtt az ajtót – még mindig leginkább csak egyéni politikai érdekek okán! -, igyekeznek korábbi hibáikat kijavítani.

Azon kívül, hogy ez még mindig nem az állampolgárok egészségéről, hanem Matovič politikai karrirerjéről, továbbra sem mehetünk el amellett szó nélkül, hogyha a vakcinák szabályszerű vizsgálata megtörténik, és azok felhasználhatósága igazolódik, akkor sok ezer állampolgár egészségét őrizhették volna meg, végül jó irányt vett az ügy. Figyelem! Ha kiderült volna, hogy – amint azt olvasónk is megjegyezte a rendelkezésére álló információk alapján – a vakcina nem azonos azzal az anyaggal, amit az Európai Gyógyszerügynökség vizsgál, és a The Lancet szakfolyóirat is tanulmányozott, akkor pedig a szlovák kritikák, és ellenérvek valós alapokon állnának, így viszont még mindig csak a levegőbe beszélnek…

Hogy ez mennyire így van, azt éppen Matovič köszönetnyilvánítása mutatja:

Hogyha néhány hónappal előbbre tekintünk és megnézzük mondjuk az idei nyarat, amikor ugye mindenki Magyarországon már szeretné, hogy beoltsák, oltott lesz. Szlovákiában lehet, hogy csak fele annyi ember lesz a Szputnyik nélkül beoltva. Az én kötelességem az volt, hogy eljöjjek, felkeressem miniszter urat, és segítséget kérjek, hogy tudnak-e segíteni a Szputnyik vakcinaszállítmányainak bevizsgálása és átengedése érdekében, mert Szlovákiában már 6 hete hűtőben tároljuk az oltóanyagot, miközben egészséget és életeket menthetnénk velük.”

Akkor most tiszteletteljes kérésünk a következő; amennyiben kiderül, hogy a szállítmány azonos az EMA és a The Lancet által megvizsgált mintákkal, illetve, hogy biztonsággal felhasználható, majd ne az legyen a zsigeri reakció a magyarországi vizsgálati eredményre, hogy az nyilván elfogult, így nem lehet mérvadó! Mert hiába az OMCL-tanúsítvány (ami nem csak technikai-technológiai kritériumokat jelent, hanem a függetlenség garanciája is egyben!), az eddigiek alapján bizony ez egy esélyes „forgatókönyv”, ami megint azt vetíti előre, hogy „oltóanyag van – oltás nincs”!

Reméljük tehát, hogy most már záros határidőn belül lezárul az ügy, és végre az állampolgárok – köztük a magyarság! – egészségügyi szempontjai kerülnek előtérbe a politika helyett!

Ajánlott Cikkek