Vélemény Vélemény-cikkeink

Szólás? Szabadság? Demokrácia?

Nehéz kérdés a szólásszabadság témaköre, ugyanis nem feltétlen csak törvényi szabályok határozzák meg, hogy az egyén szabadnak érzi a vélemény-nyilvánítást, hanem olyan íratlan társadalmi szabályok is, mint a politikai korrektség. Ezen a ponton viszont olyan ingoványos talajra lépünk, ami már nem szabályozott – legalábbis nem a törvény betűje és szelleme vezérli. Ilyen módon pedig élni és visszaélni is lehet vele… Franciaországból és Németországból is érkeztek hírek, amik a szólásszabadság korlátozásáról tanúskodnak.

Borítókép: Az EU zászlaja (forrás: magyarkurir.hu)

Előre kell bocsátanunk, hogy – miután mi nem a két ország valamelyikében élünk – csak a hírekre támaszkodhatunk véleményünk megformálása során. Ez nem egy előre védekezés, hanem a tények rögzítése. Nos, egy júniusi hír, miszerint a németek 45%-a állítja, hogy szabadon kifejtheti véleményét, miközben a 44% ennek ellenkezőjét állítja. Nagy megosztottság van tehát, látható, hogy a társadalom erőteljesen polarizálódik. Ha a válaszadók pártpreferenciáit is megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a baloldal inkább szabadnak véli, míg a jobboldal inkább korlátozottnak látja a véleménynyilvánítást.

Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a jobboldali irányultságúak úgy érzik, az ő véleményük kevésbé artikulált a közbeszédben, illetve a médiában. Így van, vagy sem, nem tudjuk, de az adatok erre engednek következtetni. Ennek oka nyilván nem a sajtószabadság hiánya (a sajtószabadság nem egyenlő a véleménynyilvánítás szabadságával!), hiszen azt gondoljuk, hogy a sajtót törvények védik, és ez Németországban biztosan rendben van. A probléma gyökere sokkal inkább a politikai korrektség területén keresendő!

És ez nem egyszerű téma… Nem is megyünk bele nagyon a részletekbe, csak annyit tartunk érdemesnek megjegyezni, hogy a mostanság uralkodó, progresszívnek nevezett áramlatok egyre több olyan pontot találnak a közbeszédben (sajtótól a magánbeszélgetésig érvényesen!), ami valamilyen módon sérti a politikai korrektség szabályait. Csak egy példa erre: az anya szót helyett javasolt (?) a szülő ember kifejezés használata, mert ugye ma már a férfiak is szülhetnek. Ez egy szélsőséges példa, de ezek a szélsőségek csak egyre szaporodnak.

Korábban a politikai korrektség olyan fogalmakra terjedt ki, mint a feketék „n” betűvel kezdődő megnevezésének mellőzése (ennek hazai megfelelője a romák „c” betűvel kezdődő megnevezése), ami érthető, hiszen egyes kisebbségeket, de legalábbis a társadalom egy jól megkülönböztethető részének érzéseit sérti. Ez egy egészen világos értelmezése a politikai korrektség fogalmának, de valaki, valahol rájött ennek a gyakorlatnak a kifejezetten politikai célú felhasználásában rejlő lehetőségekre…

Ha jól megfigyeljük, mostanában azokat a fogalmakat kezdik ki a politikai korrektség jegyében fellépők, amelyek a hagyományosabban gondolkodó konzervatív beállítottságú emberek alapértékeit jelentik. Ilyen a család, az apa, az anya, a hagyományos nemi szerepek, vagy éppen a vallási jellegű fogalmak.

Ma már közel sem a kisebbségek érzelmeit sértő kifejezések mellőzése a cél, hanem a konzervatív gondolkodású körök „szótárának”, alapfogalmainak mellőzése, jelentésük kiüresítése a cél!

A német adatok tehát arra utalnak, hogy ez a fajta nyelvi (helyesebben; fogalmi!) boszorkányüldözés az, ami miatt a németek úgy érzik, hogy nem nyilváníthatják ki szabadon a véleményüket. Ezt támasztják alá azok az adatok is, amelyeket az egyes témakörökre vonatkozóan gyűjtött be a kérdező (Allensbach Demoszkópiai Intézet). Ezek szerint az iszlám, a patriotizmus a két leginkább kényes pont, ezek azok, amikben a leginkább úgy érzik a németek, hogy nem fejthetik ki szabadon véleményüket.

A másik hír Franciaországból érkezett; egy anonimitást kérő, 30 éve a sajtóban dolgozó francia újságíró azt állítja, hogy a fősodorba tartozó francia médiumok öncenzúrát alkalmaznak a mindenkori baloldali elveket érvényesítve. Ezt számos példával alátámasztja, de a lényeg mégis az állítás; ezek szerint ugyanis egy szintén szabadnak tekinthető sajtó valamilyen belső késztetésre (vagy külső befolyásra?) a baloldal kiszolgálójává vált.

Nem tudjuk az állítást sem megerősíteni, sem cáfolni, de valahogy a két téma összecseng, ugyanis a francia újságíró a politikai korrektség eszközét említi, mint az egyik legfőbb eszközét annak, hogy a baloldali értékek irányába tereljék az újságokat, ilyen módon pedig a jobboldal nem kap megfelelő hangsúlyt a médiában.

A francia és a német példa egybecseng, a módszer és az eredmény hasonló. Talán ideje lenne elgondolkodni azon, hogy miként is lehet világos, érthető és átlátható szabályok alapján mércét állítani a politikai korrektség terén, mert bizony ezzel (is) egy olyan parttalan vita szabdalja az egyébként is megosztott társadalmat, ami már-már a társadalmi integritást veszélyezteti!

A megoldás pedig hasonlóan egyszerű, mint a szintén mély árkokat hasító kisebbségi kérdés vagy a bevándorlás, és még sok más elvarratlan ügy esetében, amikkel Európa egész egyszerűen nem néz szembe! Világos, átlátható szabályok kellenek!

Ha úgy tetszik, ezekben a kérdésekben (is) egyfajta alkotmányos mulasztásban van Európa vezetése, hiszen az EU első céljaként a következőt jelöli meg: „Előmozdítja a békét, az általa vallott értékeket és polgárai jólétét.”

Az igaz ugyan, hogy nem a polgárai által vallott értékeket említi a szöveg, de mi más lehetne Európa vezetésének célja, ha nem az, amit Európa polgárai akarnak? Ha nem így van, akkor bizony itt nem csak egyfajta alkotmányos mulasztás van, hanem alkotmányos válság, ugyanis alapértékként a demokráciát jelöli meg, márpedig a demokrácia azt jelenti, hogy a polgárok érdekeit képviseli a vezetés. Ma viszont a társadalom megosztását látjuk az EU vezetésétől…

Nos, ez most nem így van, ezért tényleg komolyan át kell gondolni, hogy merre is tart most Európa!

Ajánlott Cikkek