Szószéken a vasút! Az egyik első hazai vasúti szerencsétlenség
Üllő vasútállomását 1847 szeptember 1.-én nyitották meg a nagyközönség előtt. A még épülőben lévő vonalon azonban már korábban is volt közlekedés. 1846 augusztusában javában folyt az építkezés, amikor tragédia történt…
Borítóképen: A tiszai vasút felszentelése (forrás: Vasárnapi Ujság, 1857)
Az Üllő felé tartó szakaszon történt balesetet a korabeli sajtó részletesen ismertette, hogy elkerüljék a vasutat és annak dolgozóit érintő félreértéseket vagy rosszindulatú vádakat.
Augusztus 11.-én délelőtt 11 órakor a gőzmozdony, miután lerakott egy szállítmány építkezési anyagot, üresen indult vissza Pest felé. Ekkor egy ittas gödöllői kocsis, aki öt lóval pesti kereskedőket hozott a debreceni vásárról, figyelmetlenül hajtott a vasúti pályára.
Az ott dolgozó őr minden figyelmeztetése ellenére nem vette észre időben a közelgő mozdonyt, és megpróbált keresztülhajtani a vágányon.
A mozdonyvezető, amikor észrevette a kocsis felelőtlen tettét, mindent megtett, hogy elkerülje a balesetet: a gőz gyors kiengedésével próbálta figyelmeztetni őt. A gőz olyan erővel tört ki, hogy a mozdony közelében lévők is alig úszták meg forrázás nélkül. Azonban a mozdony és a kocsi közötti túl kis távolság miatt a baleset mégsem volt elkerülhető, és csak annak köszönhetően nem történt nagyobb tragédia, hogy az őr idejében le tudta rántani a lovakat a pályáról, így a kocsi eltért addigi útjáról.
A kocsi utasai közül többeknek sikerült időben kiugraniuk a kocsiból, bár egyikük keze könnyebben megsérült. A két hátsó ló és a kocsi viszont teljesen összetört a mozdony ütközésétől, a kocsis pedig sajnos nyakát törte, és azonnal életét vesztette.
Mit vontak le akkor tanulságként? Íme:
„E szerencsétlenség eszünkbe juttatja, miszerint a vasúti igazgatóság már jó idővel ezelőtt folyamodott a megyékhez, hogy a köznépet figyelmeztesse a vasút körüli vigyázatlanságból történhető szerencsétlenségekre, s igy elővigyázatra. Reményjük, hogy a tisztelt megyék e fölkérésnek a köznép érdekében eleget tettek, de mindezek felett kívánatosnak, sőt szükségesnek látjuk, hogy a helybeli lelkész urak is a szószékből saját községeiket e tekintetben figyelmeztetni s őket üdvös intésekkel ellátni, szintén el ne mulasszák.”
Nos, így lett aztán téma a szószéken a vasút ügye.
