Nem, ezúttal nem egy remek Ganz gyártmányról lesz szó, hanem egy szükség-megoldásról. Miben különbözik a most bemutatandó sínautóbusz mondjuk a DSA korábbi gépeitől, vagy éppen az Árpád sínautóbusztól? Nos, alapvetően abban, hogy ez tényleg autóbusz – volt. Mert bizony akkoriban 1942-t írunk! –
Nem szoktunk aktuális témákkal foglalkozni, de a napokban két hír is érkezett az egykori ikonikus buszgyártóról (helyesebben annak utódjától), nevezetesen egy vezetőváltásról, és ami szempontunkból talán fontosabb, arról, hogy az Ikarus elnyert egy lengyelországi tendert. Borítóképen: Az ezredik IK 30, 1952 (Fortepan) „Megvan az Ikarus első újkori tendergyőzelme külföldön:
Tényleg, mint a népmesékben; 1890 körül a Balatontól délre eső kis településről (Szill, ma Somogyszil) úgy indult el, hogy sem pénze, sem szakmája nem volt… De volt benne ambíció, nem is kevés! Uri Imre volt a neve (a családnév később Uhry vagy Uhri formában is feltűnik) a jobb élet reményében útra kelőnek, és az igaz, […]
Pontosan tudjuk, hogy az Ikarus az Uhri testvérek Repülőgépgyár Rt. nevű vállalkozása helyén kezdte meg működését. Az egyesülésben részt vevő Ikarus motorhűtőket gyártott – innen a név -, míg a szintén Uhri-féle vállalkozás, az Uhri Testvérek karosszéria építéssel foglalkoztak, amelyet a BSZKRT 1948-ban egy új autóbusz típus kifejlesztésére kért fel. Ebből lett aztán a már
Talán sokan nem tudják, de az Ikarus eredetileg repülőgép és repülőgép alkatrész gyárként indult (a névválasztást nem kell magyarázni), de 1920 után iparágat kellett váltania a repülőgépek építésére vonatkozó tiltások okán. Ekkor egy olyan iparágban kezdtek tevékenykedni, ami akkoriban elég komoly potenciállal bírt, ugyanis gyakori volt az autók motorhűtőinek
Meglepő, hogy 1954-ben egyfajta nyílt vita, a nagyközönség számára is megismerhető, érveken alapuló eszmecsere alakult ki Zerkovitz Béla, az Ikarus 55/66 tervezője, valamint három másik szakember között. Már az önmagában is meglepő, hogy ekkoriban egyfajta nyílt levél formátumban kommunikáltak a szakemberek, de még meglepőbbek azok a tények, amelyek kiderülnek vitájukból.
Sokan úgy tekintenek az Ikarusra vagy éppen az Ikarus idejében (értsd: amikor fejlődő, jól prosperáló vállalat volt) működő más nagyvállalatokra, mint amelyekre mindig volt pénz, de többet vittek, mint hoztak. A mondat utóbbi része sajnos igazzá lett, amikor a ’80-as, és különösen a ’90-es években egy totálisan új gazdasági környezetben találta magát a magyar gazdaság.
Az Ikarus már a ’70-es évek elején megalkotta azt a modellt, amit nem jellemzett a 200-as sorozat városi kiviteleinek egyik legtöbbször felemlegetett hibája, a magas padlószint, ami miatt nagy lépcsőkön lehetett bejutni az utastérbe, és ami miatt különböző, mozgásukban korlátozott utasok nem szívesen vették igénybe ezeket. Borítóképen: Abban az időben azonban nem úgy
A magyar ipar remekeit bemutató sorozatunkban már foglalkoztunk az IK 303 típussal, ugyanakkor nem mutattunk be minden a technikai újdonságot, amit ez az autóbusz jelentett. Mert az igaz ugyan, hogy ebben a formában nem került szériagyártásba a gép, de azokat a technikai megoldásokat, amelyeket itt alkalmaztak, később más gyártmányok szerves részeivé válta. Borítóképen:
Mozambik Ikarus összeszerelő üzemet létesített 1979-ben. Az ország 1975-ben vívta ki függetlenségét Portugáliával szemben, de a következő évben véres polgárháború tört ki a kormányzó baloldali pártokat és a jobboldali pártokat támogató erők között. Az akkori „szokásoknak” megfelelően a nyugat a jobboldali, míg a Szovjetunió vezette tömb a baloldalt támogatta. Borítóképen: