1922. december 27-én jött létre a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), közismertebb nevén a Beszkárt, amely alapvetően átalakította és centralizálta Budapest közösségi közlekedését. A város közlekedési rendszere addig számos kisebb cég és versengés által volt meghatározva, egészen
A 10 éves Bagossy Brothers Company jubileumi koncertjére a MÁV-Start által biztosított, fekvőhelyes és étkezőkocsis vonattal utazhatnak az erdélyi rajongók Budapestre. Borítóképen: Bagossy Brothers Company (BBC), A felvétel a Szabadságkoncerten készült a Millenáris B épületében, 2017. október 23-án. Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál),
1922. december 27. Budapesten addig meglehetősen széttagoltan működtek az egyes személy (és teher!) szállítási ágazatok, sőt jellemző volt, hogy viszonylatonként más és más tulajdonosok voltak egy időben, ami az egyébként egyre inkább egy egységet alkotó Budapest számára immár nem volt megfelelő, de az egyes cégek, akik a jártatokat működtették – éppen a széttagoltság
Régmúlt hírei. Egy háborús országban új villamos vonal került átadásra 1942 – Budapesten megkezdődik a villamosközlekedés a Horthy Miklós körtér (ma: Móricz Zsigmond körtér) és a Déli pályaudvar között
Wesselényi Miklós, az erdélyi birtokos később Magyarországon, Szatmár megyében is vásárolt földeket, így mind a két országgyűlésnek tagjává vált. Mint a helybéli ellenzék vezére, nagy szerepe volt abban, hogy huszonhárom év után ismét összehívták az erdélyi országgyűlést. A király azonban 1835-ben feloszlatta a diétát, Wesselényi ellen pedig hűtlenségi pert indítottak,
Nem, sajnos ezúttal nem egy hangos nemzetközi sikerről számolunk be, sőt úgy általában sem lehet komolyabb sikerről beszélni, de itt és most egy olyan műalkotásról lesz szó, ami megjelenésével, eleganciájával csodálatraméltó alkotása a magyar iparnak! Nem is beszélve arról, hogy a 20. századi magyar történelem szerves részévé lett, pedig összesen – írd és mondd! – […]
Pest, Buda és Óbuda fővárosként való egybeforrasztásának gondolata az egyesítés előtt már jóval korábban megfogalmazódott. 1831-ben a Világ című művében használta Széchenyi a Budapest elnevezést, amivel Magyarország leendő fővárosát illette. Az 1866-ban megjelent „Buda-pesti por és sár” című művében, pedig azt fejtette ki, hogy mit kellene tenni, hogy igazi
1919. november 16-án Vitéz nagybányai Horthy Miklós hadseregével bevonul Budapestre. Horthy A Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez, és 1919. május 31-én gróf Károlyi Gyula szegedi kormányában hadügyminiszter lett. Borítóképen: A bevonuló Fővezér fogadása a budapesti Gellért Szálló előtt
Jelentősen olcsóbbak az árak Magyarországon – derült ki a Ripost összehasonlításából, amely az osztrák és a magyar Aldi, Lidl és Interspar élelmiszerárait vizsgálta meg. Kiderült: a tej, a hús, a cukor, a gyümölcs, a csoki is drágább Bécsben, mint Budapesten – írja a Metropol. Borítóképen: Az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlása (forrás: wikimedia, szerző: Szajci, licenc: