Erdély vélhetően legrégibb máig fennmaradt tetőszerkezetét azonosította a kalotaszegi Magyarvista református templomában a Teleki László Alapítvány. A tető-, illetve födémszerkezet felfedezése a templom rendkívül értékes falképeinek kutatásában is új eredményeket hozhat. Borítóképen:
1865 November 18.-án, a Kolozsváron megtartott országgyűlés deklarálja Erdély unióját Magyarországgal. A magyarországi reformellenzék, az erdélyi magyar és székely rendek az 1830-as években egyaránt politikai programmá emelték régi kívánságukat, az 1526-os mohácsi vész után elválasztott két országrész, a királyi Magyarország és az Erdélyi Nagyfejedelemség újraegyesítését.
Gyulafehérváron akadémiát és jelentős kulturális központot hozott létre. Marosillye várában született, a hagyomány szerint 1580. november 15-én, a születés pontos dátuma nem ismert. A hagyomány szerint a halála napját tekintik a születés napjának is, Gyulafehérváron halt meg 1629 november 15-én. Borítóképen: Bethlen Gábor (1580-1629), erdélyi fejedelem és magyar király
Bár megszokhattuk, hogy a romániai autópálya-építések esetén semmi sem biztos, most mégis ismét óvatos derűlátásra lehet okunk: talán végre tényleg sikerül befejezni az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakaszának utolsó, hiányzó ütemét Aranyosgyéres és Maroskece között.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakja és emlékezete megosztó a magyar történelemben. Megítélése a hazaárulótól a magyar érdekek és a református hit védelmezőjéig széles körben megoszlott az idők folyamán. Uralkodása alatt volt az Erdélyi Fejedelemség aranykora, melyet kiváló vezetésének köszönhettek. Azonban magyar király nem lett belőle annak ellenére, hogy a kezébe
A Ferencváros a Groupama Arénában telt ház, 21 ezer szurkoló előtt 2-1-re legyőzte a szerb bajnok Crvena zvezdát az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában, és óriási lépést tett a továbbjutás felé. Kiválóan játszott Pászka Lóránd is, aki hosszabb idő után került vissza a Fradi kezdőjébe, és bár maga is tudja, hogy a meccs elején voltak megingásai, […]
I. (Öreg) Rákóczi György (Szerencs, 1593. június 8. – Gyulafehérvár, 1648. október 11.) erdélyi fejedelem 1630-tól haláláig. Uralkodása alatt Erdély gazdaságilag és politikailag is megerősödött. Sokat tett a református egyház és iskoláztatás felvirágoztatása érdekében. Édesapja a Rákóczi-ház felemelkedését elindító Rákóczi Zsigmond fejedelem; anyja Rákóczi második
A zenekar 2013 májusában alakult Gyengyószentmiklóson, több éve együtt zenélő zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).