A székelygulyás nem csak népszerű és igazán jóízű, zamatos étel, hanem van egynémely nevezettessége is. Először is az, hogy valójában nem székely az eredete, az erdélyi konyha nem is ismeri. Másodszor az, hogy nevében nem csak a jelző, hanem a jelzett sem stimmel: nem is gulyás. Borítóképen:
Néhány élelmiszer történész úgy gondolja, hogy a köménymag lehet az egyik első fűszer, amelyet valaha használtak az európai régióban, mivel a köménymagot a svájci ősi tólakások régészeti ásatásaiban is megtalálták. Márpedig ez a kultúra Kr. e. 6000-ig létezett… Borítóképen: A kömény Erre akár lehetne azt mondani, hogy legalább részben feltételezés, de az első írásbeli
Aki a ’70-es években gyerekeskedett, és volt szerencséje külföldre utazni, tapasztalhatta, hogy szülei – még ha egyébként a hétköznapokon nem is jutott a családi asztalra… – egy pár rúd Pick-szalámit mindig bepakoltak. Aztán ha kellett egy kis „nyomaték” a határon, vagy bármilyen más helyzetben, előkerült egy-egy rúd, és a nehéz helyzet máris megoldódott!
Ma már nehezen hisszük el, hogy az erdélyi Főkormányszék 1805-ben megfogalmazott kemény rendelete, mely „a népet erőltetéssel, büntetés fenyítékével szorította rá a pityóka termesztésre, a nemesi rendet pedig javaslással rávette” segített az egyik fő összetevő elterjedéséhez. De ez már a történetben egy későbbi kor, induljunk a kezdetektől! Borítóképen: Lassan kész a
A Hajdúságban nagy hagyománya van a slambucnak, ennek az ízletes tésztakásának, amit persze máshol is ismernek és készítenek az országban, különösen a pásztori múlttal rendelkező településeken: öreglebbencsnek vagy öhönnek is hívják. Slambucfőző versenyeket is rendeznek a hajdúsági településeken, és bár nem érdemes összeveszni azon, hogy a három alap hozzávalón kívül
A leves, mint az emberi érkezés része igen hosszú időre vezet vissza, tulajdonképpen mióta sütünk, főzünk, jelen van étkezésinknél. Igen ám, de a levesek sokáig nem igazán voltak részei az étkezéseknek, különösen nem pedig úgy, hogy azt első fogásként fogyasszák. A húslevest sok nemzet a maga találmányának véli, mi ebbe nem megyünk bele, nekünk éppen […]
Ahogy azt mi ismerjük, az nem is töltike, hanem tőtike. Ha gyerekkorunkban azt mondjuk nagyinknak (nálunk nagyanyó, vagy nanó!), hogy „töltikét” akarnánk enni, biztosan nem értette volna. Ha aztán javítottunk volna „tőtikére”, akkor azonnal azt mondta volna, hogy már készíti is, csak beszéljünk értelmesen! Borítóképen: A kis töltelékek Nos, ennyit a gyerekkorról, és arról
Igen, tudjuk, hogy a libamáj nem az az étel, amit napi szinten megengedhetünk magunknak, ám mégis szentelünk neki egy írást, hiszen, ha libamájat vesz az ember szinte bárhol a világon – bár sok helyen a francia foie gras néven ismerik… – az bizony nagy eséllyel Magyarországról származik. Persze, csomagolni tudni kell… Borítóképen: Libamáj a tányéron […]
A napokban meghívásra érkeztünk Pécsre, ahol a történelem olyan mennyiségben van jelen, hogy a szem nem győzi, az elme nehezen bírja felfogni… Igen, Pécs történelme – és annak ma is látható emlékei! – olyan töményen kivonatolja Magyarország történelmét, ahogy arra csak kevés más város képes! A szellemi táplálékról kicsit később írunk, mert megkerülhetetlen Baranya
A lekvár. Ez egy tipikusan közép-európai étel, amit soha nem önmagában fogyasztottak, mindig is ízesítésre használták. Nyugat-Európában inkább a dzsem terjedt el, ami teljesen más történet, ugyanis például nem feltétlenül kell főzni, és készülhet zöldségből is… Borítóképen: Hagyományos szilvalekvárfőzés Ehhez képest a lekvár szó eredetét német gyökerekre vezetik