Kezdőlap Posts tagged gazdaság (Page 7)
Épített örökség Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Oktogon, a forgalmas nyolcszög – egy 150 éves történet

Hogy miért éppen ezt a kialakítást választották annak idején Budapesten az Andrássy út és a Teréz körút kereszteződésénél? Nos, ezt pontosan nem tudjuk, de már a tervezés elejétől fogva ezzel számoltak. A Közmunkatanács úgy számolt, hogy a Sugárút belső szakaszának 18 öl (kb. 33 méter), a középső – Oktogon és Körönd közötti – szakaszának pedig […]
Magyarság Történelem Történelem Videók

Mellékvonalak hősei!

Hosszú évek során a magyar ipar igen sok kiváló, komoly hírnévre szert tett mozdonyt, motorkocsit, és egyéb más vasúti járművet adott a világnak – a környező országoknak nem adtak, de mégis kaptak… -, de volt jó pár olyan típus, amelyek elismertségük mellett sem futottak be ilyen nagyívű pályát. Miért? Ennek sok oka lehet, de a […]
Épített örökség Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem

Ilyen is lehetett volna: a Lánchíd

Amennyiben Vásárhelyi Pál tervét valósítják meg, nem is feltétlen a Lánchíd elnevezést kapja meg a híd, azonban bizonyos szempontból jobb lett volna, mint az elsőként megépült, ma már Széchenyi lánchíd nevű állandó összeköttetést biztosító híd. Borítóképen: Vásárhelyi Pál kétnyílású függőhídja a Lánchíd helyett Fontos tudni, hogy Vásárhelyi Pál terve nem csak technikai
Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Az Andrássy út, mint politikai érv…

Budapest legszebb sugárútja bizony sokszor bekerült a politikusok érvelésébe. Egyrészről érthető, hiszen ezt az utat mindenki ismeri, mindenkinek van róla véleménye, de két igen érdekes érvelést találtunk az építést irányító Közmunkatanáccsal kapcsolatban, ami tényleg sokszor volt a politikai vita tárgya. Borítóképen: Andrássy (Sugár) út az Oktogonnál a Bajcsy-Zsilinszky
Magyarság Tájak/korok Történelem

Nem bűn leszakajtani: a természet adományai

Hogy pontosabbak legyünk, nem az asztalhoz kell ülni ahhoz, hogy a következő finomságokat megízlelje az ember, sokkal inkább „Ki a természetbe!”. Olyan vadgyümölcsökről lesz ugyanis szó, amelyek igen finomak, és manapság is fellelhetők! Az már egy más kérdés, hogy egy-egy adott területen milyen szabályok vonatkoznak a vadon termett növények, illetve azok terméseinek
Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Mozikabrió? Igen, a Lloyd mozi!

„Szerdán nyílik meg az újpesti mozi, a Lloyd-mozi, amely műsorkötési egyezményt kötött a Royal-színházakkal. Utánjátszó mozi lesz, első műsorában a Mámit, Fedők Sári filmjét pergeti” – 1937. október 3., Nemzeti Ujság. Borítóképen: A Lloyd mozi nézőtere a nyitható tetővel Az idézett cikk a Lloyd mozi megnyitásáról szól, és ahogy a korabeli lapok többsége, nem maradt […]
Magyarság Nagyjaink Történelem Történelem Videók Világ

A Csaba páncélostól az ikonikus Dutráig

Nem a harctéren került ilyen helyzetbe a Csaba páncélos először, a történet sokkal korábban kezdődött, és esélyes volt, hogy a magyar honvédek csak az ellenségnél látnak ilyen gépeket. Ugyanis eredetileg az RAF számára készítette a magyar Straussler Miklós! Borítóképen: Csaba 39M 1928 és 1933 között a Straussler vezette Folding Boats and Structures Ltd. szabadalmaztatott
Erdély Magyarság Történelem Történelem Videók

A Pragmatica Sanctio törvény Erdélyben, 1722 március 30.

1722 március 30-án az erdélyi országgyűlés elfogadta a Habsburg-ház nőági örökléséről szóló törvényt, amelyet Pragmatica Sanctio néven ismerünk. Borítóképen: Az 1867-es kiegyezés létrejötte is ezen a törvényen alapult Erdély az 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum értelmében megtartotta önálló fejedelemségi státuszát, így saját kormányzósággal és országgyűléssel
Magyarság Történelem Történelem Videók

Hideglelés: Ikarus 404

Az Ikarus 404 külső jegyeiben – legalábbis, amikor bemutatták az 1963-as Budapesti Nemzetközi Vásáron – az egyik legszebb Ikarus, a 180-as hatása mutatkozik meg. Nem véletlen, hiszen a két típust egyszerre mutatták be! Borítóképen: Az 1963-ban bemutatott modell (előszéria) Érdekességként megjegyezzük, hogy az erről beszámoló Autó-Motor említi a kiállításon megtekinthető