„… a Duna-tengerhajózási Rt. által életbeléptetett menetrend értelmében-hetenként rendszeres és közvetlen hajóvonaljáratok indulnak Budapestről a Fekete tengerre és a Földközi tenger keleti részének bármelyik kikötőjébe, Istanbulba, Haifába, Port-Saidba, Alexandriába, akár Piräusba, vagy
Az első olajtöltő vezetéket ugyanis 1938-ban építették meg az egyik lelőhely, a Zala megyei Bázakerettye és Ortaháza között, 12 kilométer hosszúságban. A zalai olajat 1941-ben kezdték el Budapestre szállítani – amikor megépült a Bázakerettyét a Shell Csepeli Finomítójával összekötő távvezeték. De – ahogy ma is – nem minden oldható meg vezetékekkel, így szükség volt és […]
A magyarországi vasút története nem is olyan nagy túlzással Magyarország 20. századi történelme, ugyanis a vasút stratégiai szempontból igen fontos; mind gazdasági, mind pedig biztonságpolitikai tekintetben. A MÁV-ról tudni kell, hogy eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a hazai magántulajdonban lévő, ámde pénzügyi nehézségekkel küzdő kisebb társaságokat átvegye, állami