Kezdőlap Posts tagged illegális bevándorló
Hírek

Brüsszel aggódik!

Szegény brüsszeli aktakukacok, olyan veszélyt éreznek, ami rájuk nézve komoly veszélyt jelent! Van egy induló a francia elnökválasztás második fordulójában, akire rászabadították az OLAF-ot (immár másodszor, hiszen ezt 2017-ben is eljátszották!), most pedig krokodilkönnyektől felázott arccal
Hírek

Holland ombudsman: Elfogadhatatlan körülmények között élnek a menekültközpontban tartózkodó gyerekek

Az annyira nagyon befogadó Nyugat… Lehet, hogy az a baj a gyerekek esetében, hogy nem lehet őket dolgoztatni? Csak azért a kérdés, mert ugye a nyugati narratíva az, hogy a bevándorlás azért jó, mert az munkaerőt jelent (értsd: olyan kiszolgálók érkeznek, akik a hájas seggű nyugatiakat pátyolgatják…), de ugye a gyerekek dolgoztatása már nem megy […]
Hírek

Egy bevándorlásellenes bevándorló lett Macron legnagyobb ellenfele!

Éric Zemmour elképesztően sikeresen indította kampányát. A többi jelölt korábban kezdte, Zemmour csak december elején jelentett be indulási szándékát, de a legfrissebb közvéleménykutatások szerint immár megelőzte a sokáig második Marine Le Pent. Előnye (még?) nem markáns, de erős jelzés a politikai elit számára; a franciák egy igen jól látható része leszámolna az eddigi
Hírek

Macron: Fogadj be menekülteket, vagy fizess!

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök egy új javaslattal állt elő. Nem is igazán új, volt már erről, vagy hasonlóról szó, de most talán jobban érdemes odafigyelni Macron szavaira, mert a németek egyre inkább belesüllyednek saját problémáikba, így most a francia köztársasági elnök a legerősebb szereplő az európai tagországi politikai színpadon. Borítóképen: Angela
Hírek

Azt írják, hogy „ Szélsőjobbos álmokat dédelgetnek a menekülttaszítóvá vált dán szocdemek”

Ó, úgy tűnik, a dán szocdemek elkövetik az ősbűnt! És mi az? A gondolkodás… Valamiért (ugyan miért is?) a dánoknak elegük lett abból a felfordulásból, amit a munkaerőpiactól kezdve, a szociális ellátásokig, a közbiztonságtól a bűncselekményekig a migránsok okoznak. Ezek közül – mondanunk sem kell! – a munkaerőpiac a legkisebb téma, mert ott bizony nem […]
Hírek

„A menedékkérők mintegy kétharmada nem jogosult a nemzetközi védelemre”

„De ha egyszer már az európai határokon belül vannak, nem lehet őket eltávolítani.”  Az idézett mondatok Sammy Mahdi migrációért és menekültügyéért felelős belga kereszténydemokrata minisztertől valók, aki Marino Keulen a limburgi tartományban található Lanaken polgármesterével egyetemben igen szomorú állapotokról számolt be. Belgium alighanem elesett… A The Brussels Times
Hírek

Valami bűzlik Dániában… A belügyminiszter kitálal!

Kaare Dybvad Bek alaposan rácáfolt az európai fősodor állításaira! Pedig ő maga szociáldemokrata, így az lenne a feladata, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, na meg Ylva Johansson belügyi biztos őrültségeit felerősítve kürtöljék szét a világban; Európa tárt karokkal vár mindenkit, aki csak jönni akar, és persze Európának mindennél nagyobb szüksége van
Délvidék Hírek

Tisztelik a kultúránkat, és jól betagozódnak a társadalomba…

Valami ilyeneket szoktunk hallani az európai baltól a zöldekig, de az élet alaposan rácáfol ezekre az állításokra. Az egy statisztikai adat, hogy a 2015-ben Németországba érkezett menekültek fele sem dolgozik, és az is csak egy adat, hogy a Franciaországba érkezők mindössze 17%-a jön munkavállalási céllal. Ez meg egy döbbenetes eset (és sajnos nem egyedi!), hogy […]
Mások írták Vélemény

Svédországban már túl késő – stockholmi professzor a multikulturalizmusról

Írta: Veszprémy László Bernát Borítóképen: Johan Lundberg (fotó: Gyurkovits Tamás) A svéd attitűdök nagyon szélsőségesek a világ többi részéhez képest, a helyi nyilvánosságot eluralta a relativizmus és az iszlám szélsőség tolerálása – vallja Johan Lundberg, a Stockholmi Egyetem professzora, aki az MCC meghívására adott elő Budapesten. Interjúnk! (a mandiner.hu cikke) Ön
Hírek

Nincs migrációs nyomás! Ja, de…

Hét ember meghalt, négy pedig megsérült hétfő éjjel Mórahalomnál, ahol egy illegális bevándorlókat szállító autó egy háznak ütközött, és felborult – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, írja az Index. „A baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél. Egy szerb