A vasárnapi Amateur-MTK meccsen mint 20.000 ember jelent meg, akiknek alább a fele a nagy „Spéci”-re volt kíváncsi, aki ez alkalommal „régi” egylete ellen szállt harcba. A Spécit nagy játékosnak tartottuk mindig, de úgy látszik nem tudtuk eléggé „megbecsülni itthon. Ezért csakhamar
A 2002 novemberében, Fokvárosban született támadó a Vasasban nevelkedett, majd Belgiumba igazolt, a belga élvonalban éllovas Genkben 2022-ben 21 tétmeccsen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett és két gólpasszt adott. Éveken át volt korosztályos válogatottak alapembere, majd tavaly novemberben a felnőtteknél is bemutatkozott és gólt is szerzett a Luxemburg elleni
Sebes Gusztáv és az Aranycsapat neve összeforrt az idők során. A londoni 6:3-ban, vagy éppen 1954-es VB-döntőben komoly szerepet játszó edző 1951. február 23.-án megjelent számában – tehát pár évvel a sikerek előtt! – arról írt a Népszava hasábjain, hogy a magyar edzők munkája totális mértékben nélkülözi a tudományos alapokat. Lehet, hogy már akkor kódolva […]
Nem, itt és most nem a Sándor Palotában öngyilkosságot elkövető miniszterelnökről, hanem egy olyan labdarúgóról lesz szó, aki történelmet írt, de valamiért mégis mostohán bánt vele az utókor… Pedig a hajdúsági szurkolók Tanár úrnak szólították, a diósgyőriek pedig elegáns stílusa, légies könnyedsége miatt Kisasszonyként emlegették, és egyébként is tiszteltre méltó, jó
Puskás Ferenc a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A rangsor második és harmadik helyén szintén magyar futballista van Schlosser Imre és Zsengellér Gyula személyében – ez egyben a nemzetközi ranglista első három helye! Mögöttük pedig – minden bizonnyal a legjobb gólátlaggal (!) Szusza Ferenc következik, […]
Október 20. körül röppent fel a hír, hogy Szalai Ádám – aki 2022 elején igazolt a Baselhez – szerződése jövő nyáron jár le, de jelenleg kevés az esély arra, hogy kitöltse a megállapodást. Pedig a magyar válogatott játékos nem eredménytelen; 24 alkalommal lépett pályára jelenlegi klubjában, ezeken a meccseken hatszor talált be. Borítóképen: A magyar […]