A 2002 novemberében, Fokvárosban született támadó a Vasasban nevelkedett, majd Belgiumba igazolt, a belga élvonalban éllovas Genkben 2022-ben 21 tétmeccsen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett és két gólpasszt adott. Éveken át volt korosztályos válogatottak alapembere, majd tavaly
„Bukovi kihozza mindenkiből azt, ami benne rejtőzik” – írta a Képes Sport 1948. augusztus 24.-i száma. A cikk szerzője – teljes joggal! – nem győzi eleget dicsérni a ’48-as centenáriumi kupán az MTK által bemutatott veretlen szereplés után. Ezzel zárul a cikk: Borítóképen: Bukovi Márton – 1969 Bukovi a legkövetkezetesebb ember! Nincs itt törés, nincs […]
Sebes Gusztáv és az Aranycsapat neve összeforrt az idők során. A londoni 6:3-ban, vagy éppen 1954-es VB-döntőben komoly szerepet játszó edző 1951. február 23.-án megjelent számában – tehát pár évvel a sikerek előtt! – arról írt a Népszava hasábjain, hogy a magyar edzők munkája totális mértékben nélkülözi a tudományos alapokat. Lehet, hogy már akkor kódolva […]
1948. augusztus 20-án rendezték a Centenáris Kupa döntőjét. ami a Nyári Kupa mellett azon év nyarának legfőbb eseménye volt! Alig kevesebb, mint egy évvel korábban a kékcédulás választások után vagyunk, de a korabeli sajtó még Szent István napján megrendezésre kerülő mérkőzésről ír – méghozzá a Népszava! -, amit az éppen egy kisebb válságon átesett Vasas […]
Puskás Ferenc a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A rangsor második és harmadik helyén szintén magyar futballista van Schlosser Imre és Zsengellér Gyula személyében – ez egyben a nemzetközi ranglista első három helye! Mögöttük pedig – minden bizonnyal a legjobb gólátlaggal (!) Szusza Ferenc következik, […]
Fantasztikus évbúcsúztatót varázsolt a Magyar Válogatott a Puskás Arénába, illetve a képernyőkre azoknak, akik otthonról tekintették meg a Görögország elleni barátságos mérkőzést. Magyaros foci, győzelem, több felállásban is hatékony játék és egy búcsú, ami egyértelműen a generációváltást jelenti! Dzsudzsák Balázs leköszönt, de már ott vannak azok a fiatalok, akik utána
Távozott a magyar futball legérzelemdúsabb kiválósága, Mészöly Kálmán. Rendszerellenesnek minősített apa, vagyonelkobzás, szegény gyermekkor, de a III. Kerületnél kitűnik játékával, a Vasashoz igazol, ott 279 mérkőzésen szerepel játékosként, soha nem igazol más csapathoz, de 61 alkalommal ölti magára a válogatott mezt, világválogatott, Jasinnak pedig 103 néző előtt gólt
A görög tragédiák koreográfiáját a sors írja, a hősök jellemrajza nemigen változik, egyfajta eleve elrendelés jellemzi a műveket. Ez a felsőbb erő tehát minden szereplő viselkedését előre meghatározza. Nem így Marco Rossi, aki bár nem világhírű drámaíró, de rendezőként ott van a helye a világelsők között! Igen, mert az ő figurái bizony komoly fejlődésen mennek […]
Október 20. körül röppent fel a hír, hogy Szalai Ádám – aki 2022 elején igazolt a Baselhez – szerződése jövő nyáron jár le, de jelenleg kevés az esély arra, hogy kitöltse a megállapodást. Pedig a magyar válogatott játékos nem eredménytelen; 24 alkalommal lépett pályára jelenlegi klubjában, ezeken a meccseken hatszor talált be. Borítóképen: A magyar […]