„A honfoglaló magyarok az őshazából magukkal hozták a racka juhot, amely tipikusan ősmagyar állat, és sehol másutt nem található, csak ott, ahol a magyarok éltek és élnek” – Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. Borítóképen:
Bár a Déli Vasúton a Budapest-Fiume teljes összeköttetés csak 1873-ban valósult meg, a tervek már régen ismertek voltak. Nem tudunk róla, hogy különösebb ellenzői akadtak volna a terveknek, de arról tudunk, hogy voltak olyanok, akik nem tartották a Déli Vasutat egyedüliként működve teljeskörű megoldásnak a magyar gazdaság szempontjából. Borítóképen: Eszék vasútállomás, a
A komondor az egyik legismertebb magyar pásztorkutyafajta, amelyet mai formájában a legrégebben tenyésztettek ki. Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, 1454-ben bukkant fel nyelvemlékeinkben, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.
Szeszélyes? Hűséges? Igen, mindkettő egyszerre, de semmiképpen nem agresszív, azonban, ha családját védelmezi, előbb hal meg, mint hogy feladná a harcot. Ez nem véletlen, ennek a szabadszellemű óriásnak a nyájak, a birtok és az emberek védelme volt a feladata már akkor is, amikor őseink megérkeztek a Kárpát-medencébe! Borítóképen: Fránics Máté és „Julis néni“ büszkesége;
Aki a ’70-es években gyerekeskedett, és volt szerencséje külföldre utazni, tapasztalhatta, hogy szülei – még ha egyébként a hétköznapokon nem is jutott a családi asztalra… – egy pár rúd Pick-szalámit mindig bepakoltak. Aztán ha kellett egy kis „nyomaték” a határon, vagy bármilyen más helyzetben, előkerült egy-egy rúd, és a nehéz helyzet máris megoldódott!
A hucul ló a huculok mindenes, kistestű lova, melyet a Kárpátok pónijának is tekintenek. Ez az erős lófajta rendkívül szívós és ellenálló. A fajta másik neve a kárpáti póni, huculska, hutsul, huţul, huţan vagy huzul hucule, huzule. Borítóképen: A hucul lovak általában nyugodtak, lovaglásra,
Ma már nehezen hisszük el, hogy az erdélyi Főkormányszék 1805-ben megfogalmazott kemény rendelete, mely „a népet erőltetéssel, büntetés fenyítékével szorította rá a pityóka termesztésre, a nemesi rendet pedig javaslással rávette” segített az egyik fő összetevő elterjedéséhez. De ez már a történetben egy későbbi kor, induljunk a kezdetektől! Borítóképen: Lassan kész a
Persze már akkor sem mentek az újságírók a szenzációs címekért a szomszédba, ugyanakkor a száz évvel ezelőtti sajtóban megjelent cikkek rámutatnak, hogy nem volt éppen fényes a gazdasági helyzet. És hogy miért csökkent a kenyér ára? Nos, akkoriban a termés és a kenyér ára között még volt kapcsolat… Borítóképen: A ceglédi foszlós, fehér buzacipó – […]
Bár a „címeres ökör” kifejezést manapság a nagyon buta emberre szokás használni, a kifejezés eredete a szürkemarhához köthető, az ökörnek nagyra nőtt, felfelé hajló szarva által alkotott alak formájára utal. Ez az állat igazán hungaricum, ugyanis évszázadok óta velünk vannak, etetnek, itatnak, segítenek. De mégis mióta? Borítóképen: Ridegtartás Mexikópusztán (forrás:
Csókapityók, földialma, vagy akár tótrépa néven is ismerhető az a növény, aminek ugyan a föld alatti részét esszük meg, de talán legközelebbi rokona mégis a napraforgó. Sok tekintetben hasonlít is rá, de a mára szinte teljesen elfelejtett csicsókát teljesen másképp hasznosítjuk. Borítóképen: A csicsóka várgzása A napraforgó-rokonság nem megkérdőjelezhető, ugyanakkor a