A 6. század közepén Szent Benedek szabályokat fogalmazott meg, ez volt Szent Benedek regulája. Marton Bernát atya ezt röviden így foglalta össze: Ora et labora, azaz Dolgozzatok és imádkozzatok! Idővel aztán a munka hátérbe szorult, miközben az imádság akár napi tizenkét órát is kitett.
Nevezik a legnagyobb Árpád-házi királynak is, de mi ezzel a jelzővel kicsit óvatosabban bánnánk – még akkor is, ha III. Béla uralkodása alatt felvirágzott a gazdaság és kultúra! -, ugyanis az Árpád-ház megannyi kitűnő királyt adott Magyarországnak. Annak jártunk utána, hogy miként vált 24 esztendős uralkodásának végére Magyarország vezető hatalommá Európában. Borítóképen: