Debrecen valamennyi fennmaradt szélmalma közül a Hortobágyi malom épülete maradt meg a legjobb állapotban. Az 1860-as években igen jelentős mennyiségben működtek a város gabonaőrlői, állítólag 100 malom is forgatta a kerekeit. Ezeknek a malmoknak az emléke ma már csak utca nevekben él, úgymint
Azt már tudjuk, hogy – legalábbis nekünk – a térkép miről mesél, de azt csak a napokban tapasztalhattuk meg, hogy mi az, amiről a térkép nem mesél. Most láthattuk a parkot, ahol ott a „régi szerelmek lábnyoma”, ahogy azt is, hogy „hogy merre mennek, kik mennek az uton”… Borítóképen: A Széchenyi tér egyik legszerényebb emlékműve, […]
Régen minden jobb volt? Nem feltétlen, de az biztos, hogy 60 évvel ezelőtt igen komoly tél volt, ugyanis a Balaton jegére expedíciót szerveztek, hogy hosszában a jég hátán átgyalogolják azt a 70 kilométeres távot, amit a bátor vállalkozók kitűztek maguk elé. Borítóképen: A Turista beszámolójának illusztrációja 1963-ból Nos, mielőtt tovább mennénk, jegyezzük meg, hogy
1933. január 14.-én született Rockenbauer Pál természetjáró, világutazó, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtője. Legtöbben országjáró kéktúrafilmjeiről, a tévében többször is vetített Másfélmillió lépés Magyarországon, illetve …és még egymillió lépés című sorozatairól ismerik. Fia Rockenbauer Zoltán művészettörténész, politikus.
A Pálházi Állami Erdei Vasút Magyarország legrégibb erdei kisvasútja. Eredetileg, mint azt régi neve is jól mutatja, „lóüzemű görpálya” volt. Építését Károlyi István gróf kezdeményezte 1888-ban. A 7 kilométeres sínpárt 700 mm nyomtávval, 5 kg/folyóméter tömegű sínekkel fektették le a pálházi fűrészüzem és Kőkapu között. Borítóképen: Közeledik a szerelvény az alagúthoz!
Nem, a vonal nem hosszú, sőt nem is költöztették, de az 1752 és 1806 között Hont vármegye székhelye Kemencén volt. Hogy miért? Mert három járás határában található, és mert kitűnő volt a közlekedés errefelé – a kor viszonyai között persze. Hol járunk? Kemencén, a Börzsöny észak-nyugati peremén, ahonnan délnek indulva egyszercsak hirtelen emelkedve a Börzsöny […]
A lillafüredi Magyarország egyik legszebb vonalvezetésű kisvasútja, valódi hegyipálya; vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül. Városi környezetből indulva, a diósgyőri vár közeléből juthatunk el vonataival számos látványosághoz: a Garadna völgyben a Hámori-tó partján kanyarogva a lillafüredi Palotaszállóhoz, vízeséshez,
A Tisza a XIX. században történt szabályozása után az Alföld tekintélyes részén, így a Hortobágyon is a vizes élőhelyek a csapadékvizen kívüli természetes vízutánpótlásukat elvesztették. Ekkor létesítettek halastavakat a Hortobágyon mintegy 6.000 hektáron, melyek közül a Hortobágyi-halastó (más néven Öreg-tavak) kialakítása már az első világháborúban megkezdődött, kb.
Az Aeroexpress már decemberben elindítja a Budapest-Kolozsvár járatait, annyira nagy rá az igény. Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel, közölte a légitársaság. A két hónapos őszi tesztidőszak tapasztalatai azt mutatták, hogy kiemelt
A kisvasút létét az Eger-Putnok-i helyiérdekű vasút (87) 1908-ra befejezett megépítésének köszönheti, ugyanakkor – és ez különösen fontos! – a 77-es számú vonal igazi jelentőségét a hozzá csatlakozó kisvasúthálózatok, a nagyvisnyói és a szilvásváradi keskenynyomtávú vasutak adták Ez utóbbiak tették lehetővé ugyanis a Bükk hegység nagy terjedelmű, részben