1969. december 3-án a magyar labdarúgó-válogatott 4-1-es vereséget szenvedett Marseille-ben a csehszlovák csapattól. „A mi időnk lejárt” – mondta akkor Mészöly Kálmán, aki aztán hosszú-hosszú éveken keresztül hiába küzdött azért, hogy ez végül ne így legyen, Marseille után már soha nem volt az
Ezúttal – egészségügyi okokból – írásban jelentkezünk, méghozzá a C és D csoport utolsó mérkőzéseivel, a továbbjutókkal, és a nyolcaddöntőben várható párharcokkal, illetve azok végkimenetelével kapcsolatos tippjeinkkel. Az A és B csoport végeredményét már kibeszéltük, és ebben az adásunkban szóba kerültek a C és D csoport várható eredményei is: A főbb megállapítások a
Az A és B csoport mindhárom körét lejátszották, kiderültek a továbbjutók, és az is tudható, hogy ki ellen kell majd helytállniuk az egyenes kieséses szakaszban a csapatoknak! Egyre izgalmasabb a dolog, ugyanis a többi csoportban most jönnek az utolsó meccsek, melyeken sok izgalom, és egy-két meglepetés is várhat ránk! HAJRÁ SZURKOLÓK! HAJRÁ MAGYAROK!
A harmadik kör a csoportokban már bizony dönt a továbbjutásról, így a most következő mérkőzések igen fontosak lesznek! Van jópár csoport, amelyik nagyon nem egyértelmű, igazán a harmadik kör előtt még csak két kieső és egy-két biztosnak tekinthető továbbjutó van. Vettük a bátorságot, és belementünk az esélylatolgatásba: HAJRÁ SZURKOLÓK! HAJRÁ MAGYAR FOCI!
Dejan Nedić, a belgrádi Második Gazdasági Iskola igazgatója értesítette az alkalmazottakat és a diákokat is, hogy rövidített órák lesznek ma és hétfőn, amikor a szerb válogatott pályára lép a katari labdarúgó-világbajnokságon Brazília, majd Kamerun ellen – írja az N1 hírportál. A nevezett igazgató által kiadott értesítés alapján, amit egy Twitter-felhasználó tett közzé; A
Igen, jó reggelt Németország! Úgy tűnik ugyanis, hogy a japánok komolyan gondoltál; nem állnak feltett kezekkel a németek előtt! Be is húzták első csoportmeccsüket, de ezen túlmenően is voltak komoly meglepetések. És persze milyen a foci? Nekünk is kiosztott egy-két sallert túlzottan is magabiztos kijelentéseinkért! HAJRÁ SZURKOLÓK!HAJRÁ MAGYAR FOCI!