A Lobogó című újság 1968 február 28.-án egy kis összeállítást közölt arról, hogy milyen programokkal várta a résztvevőket a hajdúsági farsang nevű rendezvény. A beszámolóban leltünk rá egy érdekes megállapításra, miszerint; „Hazánkban először rendeztek zenei versenyt beat együttesek között.”
Vincze Lilla (Siófok, 1961. június 5. –) EMeRTon-díjas magyar énekesnő, szövegíró, a Napoleon Boulevard énekese, A Dal zsűritagja. Borítóképen: Vincze Lilla Karrierje 1986-ban indult a Napoleon Boulevard együttessel, amikor megnyerték az Interpop fesztivált. Az együttes eredeti felállásban 1990-ig létezett, utána
Kocsis Zoltán magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakja, mindössze hároméves korában kezdte zongorázni. Tanulmányait a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként képezte magát. Már 18 évesen nemzetközi ismertségre tett szert, amikor
Schuster János és Virágh Katalin gyermeke. A Corvin Mátyás Gimnáziumban érettségizett magyar-angol szakon. Borítóképen: Schuster Lóri Egy ideig őrkatona volt a kecskeméti repülőtéren, de hat hónap után leszerelték. Az akkori vezetés tíz évig nem engedélyezte együttese, a Gesarol és később a P. Mobil lemezének megjelenését. Zenekarvezetőként sajátos felállást hozott létre:
Kóbor János (Budapest, 1943. május 17. – Budapest, 2021. december 6.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega frontembere. Borítóképen: Kóbor János id. Kóbor János Budapesten született, és Reinauer Éva gyermekeként nőtt fel. Szülei pénzügyi területen dolgoztak. Gyerekkorát
Tokody Ilona (Szeged, 1953. április 27. –) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (szoprán), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Borítóképen: Tokody Ilona Szegeden született, Tokody András és Nagy Ilona gyermekeként. Énektanulmányait szülővárosában Berdál Valériánál kezdte. Ezt követően 1971-től a Budapesti Liszt Ferenc
A legendás Mini frontembere, a fuvola királya, a mindig kísérletező zenész, aki a jazz-rock elemeket vegyítette népi ihletésű elemekkel, mindig újat keresve. Elment. Borítóképen: Török Ádám Hé, ember, mondom, ember! Az utat járom én, mert ha nem tudnád, az út királya voltam s maradok én! Hihetetlen életút, számtalan lemez, és töméntelen mennyiségű koncert. Mindig vidám,
Szigeti Ferenc (Budapest, 1949. április 15. –) Máté Péter-díjas magyar zenész, gitáros, zeneszerző és szövegíró, zenei producer, a Proton és a Zebra magán-lemezkiadók, majd később a multinacionális hanglemezkiadó, a Polygram, és annak utódja a Universal Music magyarországi képviseleteinek művészeti és kiadói igazgatója. Dolgozott a magyar
Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (szoprán), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Borítóképen: Tokody Ilona Szegeden született, Tokody András és Nagy Ilona gyermekeként. Énektanulmányait szülővárosában Berdál Valériánál kezdte. Ezt követően 1971-től a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, itt
Záray Márta (Tatabánya, 1926. augusztus 28. – Budapest, 2001. március 31.) kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekesnő. A magyar tánczene egyik jelentős alakja volt, akárcsak férje, Vámosi János. Borítóképen: Záray Márta A történet egy bányászcsaládban kezdődött Bánhidán, 1926-ban. Egy kislány született, aki az ördögfióka két testvére mellett nőtt fel. A család nevelte, és bár