Talán az utolsó pillanat, amikor még bíztak a jobb jövőben: 1913 december
Pedig már akkor is igen komoly gondok gyötörték az embereket: 1912 októberében kitört az első Balkán-háború, Bulgária, Szerbia, Görögország, Montenegró összefogásával indult meg az Oszmán Birodalom ellen, és az sem volt jó jel, hogy ugyanazon év során sztrájkok és tüntetések voltak országszerte, melynek májusban egy igen súlyos összecsapás vetett véget…
Borítóképen: A Kerepesi út a Keleti pályaudvar előtt, a világháborúban elsőként megsebesültek kórházba szállítása autómobilon. A felvétel 1914. augusztus végén készült. (forrás: Fortepan, 256092)
A gazdaság tehát nem volt a lefényesebb állapotban: a munkások azt érezték – ahogy az igaz is volt -, hogy a bérek alacsonyak voltak, míg a megélhetési költségek egyre magasabbak lettek, a tiltakozásnak, a munkabeszüntetéseknek ez volt a kiindulópontja. Persze aztán erre a politika rárakta a maga rétegét, és sokan állítják, hogy a valós probléma a közel sem széleskörű választójog volt.
Ezen persze el lehet vitatkozni, de az alapvető probléma az életminőség romlása volt, az eleve elégedetlen tömeg ugyanis ezért vált fogékonnyá egyes politikai pártok üzeneteire.
Az alapvető probléma a háború volt, ami egész Európában – igaz nem azonos mértékben – gazdasági gondokat szült. A Monarchia pedig földrajzi és kereskedelmi kapcsolatain keresztül talán a leginkább érintettek közé tartozott – természetesen nem ideszámítva a harcoló feleket. Ennek pedig igen komoly következményei lettek, de azt nem lehetett látni a munkáskerületekből, vagy ha látni is lehetett, az elégedetlenségen a magyarázat nem segített!
Nem volt tehát jó a helyzet, mégis azt kell mondjuk, hogy már ott volt a fény az alagút végén, csak akkor még nem tudhatta senki, hogy az nem az alagút vége, hanem a szembe robogó mozdony…
Így volt ezzel Heisler Vilmos kereskedelmi tanácsos, a Magyar Általános Gépgyár vezérigazgatója is, aki 1913 decemberében a Honi Ipar 1913. évi 24. számában „A magyar gépipar két ágáról” címmel írta meg gondolatait. Sajnos a jövőre vonatkozó várakozásai nem jöttek be – ezt ma már tudjuk…-, de nézzük, hogy mit ír a magyar ipar húzóágazatáról a malomiparról, és arról az ágazatról, ami ugyan még gyerekcipőben járt, de Heisler Vilmos szemében a jövőt jelentette.
Igen, ő volt az, aki 1908-ban részvénytársasággá alakítja addigi társas vállalkozását Budapesti Malomépítészet és Gépgyár, Podvinecz és Heisler néven, de már korábban – 1900-ban! – végeztek autóösszeszerelést, 1912-ben pedig az előbbi vállalat alakult át, és lett 1912 új neve, méghozzá a Magyar Általános Gépgyár (MÁG):
A malomipar akkor még mindig igen komoly tényezője volt a magyar gazdaságnak, így természetesen a malomépítés és malomipari alkatrészek és berendezések gyártása is igen kifizetődő volt, de Heisler úr már inkább az autógyártásban látta a jövőt! Nézzük tehát elemzését 1913 decemberéből!
„Az 1913. üzleti év közgazdasági jelentései valósággal nekrológszámba mennek, akár hazánk egész kereskedelmi és ipari életének, akár pedig az egyes vállalatok üzletmenetének szempontjából bíráljuk el azokat.”
Ezzel a komoly felütéssel kezdi cikkét, majd pedig kitér arra, hogy mi az oka ennek a romló gazdasági helyzetnek. Véleménye szerint a problémát az okozta, hogy – a Balkán-háború okán – az Osztrák-Magyar Bank kénytelen volt megemelni a hitelkamatokat, ami pedig borzasztó hatással járt. És ezt különösen a malomipar szenvedte meg, ugyanis a pénzhiány okán drámaian visszaesett a kereslet.
Ez pedig különösen azért volt igen komoly veszteség, és váratlan esemény, mert „az utolsóelőtti török-görög háború idején —amennyire visszaemlékszem — a gabonaneműek ára jelentékenyen felszökött és ez 1912 őszén annál is inkább indokolt lett volna, mert a kedvezőtlen időjárás a szántási és vetési munkálatokat hátráltatta” – írja Heisler.
És mi lett ennek a következménye? Sajnos nem nehéz kitalálni…:
„Ilyen körülmények között nem volt csoda, hogy a vidéki közép- és kis malmok képtelenek voltak fizetési kötelezettségeiknek eleget tenni és ez a szakmabeli cégeket annál érzékenyebben sújtotta, mert a pénzbőség idejében kifejlődött nagy versenyből kifolyólag amúgy is hosszú lejáratú hiteleket nyújtottak, de a kedvezőtlenné vált pénzviszonyok miatt a vidéki vevők még ezeket a kényelmes részleteket sem bírták betartani.”
Azt már csak mi jegyezzük meg, hogy ez a jelenség a gazdaság egészét tekintve is jellemző volt, és ez volt az oka annak, hogy a bérek nem emelkedtek, nőtt a munkanélküliség, de közben az árak az egekbe szöktek.
Közben újabb csapás is érte a MÁG malomipari ágazatát, ugyanis a 1913-as évben a kedvezőtlen időjárás, a belvizek és az esőzések okozta árvizek csak tovább rontottak a helyzeten…
A szerző ezek után kifejtette, hogy a vállalatoknak igazán két választási lehetőségük maradt; vagy csökkentik gazdasági aktivitásukat, csökkentik a béreket, és még munkásokat is elbocsátanak, vagy pedig fenntartják a korábbi termelést, de ebben az esetben egyrészt nem lesz kinek eladni termékeiket, másrészt viszont eleve csak veszteséggel tudnak működni, ami egy szinten felül már nem csak a munkáslétszám, vagy a bérek csökkenését jelentheti, hanem a csődöt, de akkor viszont senkinek nem marad munkája…
Igen, a gyáros szemszögéből kicsit másképp festett a dolog, mint amit a politikusoktól halhattak akkoriban az emberek.
De – azzal együtt, hogy Heisler Vilmos saját vállalatát tekintve személyes tapasztalata is volt arról, hogy milyen nehéz a helyzet – azt is leírja, hogy hamarosan javul a gazdaság, és igenis van kiút! Azt írja ugyanis, hogy az Osztrák-Magyar Bank – ami a Monarchia közös jegybankjaként működött) már több kamatcsökkentést is végrehajtott, a hitelezés lassan újra beindulóban van, és az 1914. évi termés is minden bizonnyal jobb lesz, mint az előző évben volt!
Az pedig, hogy újra fejleszteni lehessen a malmokat, a MÁG vezérigazgatója szerint elengedhetetlen, ugyanis „a kis- és középmalmok nagyobb része az őrlető közönség fokozott és kényesebb követelményeinek kielégítése miatt is kénytelenítve van az üzemgépeknek és őrlő szerszámoknak modernizálására, mivel nem nézhetik ölhetett kezekkel, hogy esetleg újabban keletkező, a régieknél modernebb berendezésű malmok, versenyt támasztva, exisztenciájukat veszélyeztessék.”
A malomiparban tehát – főleg a kisebb és közepes méretű malmok esetében – igen komoly feladat volt a korszerűsítés, ami persze a MÁG malomipari gépgyártási üzletágára nézve igen jó hír, ha a malmok tudnak hiteleket szerezni beruházásaikhoz.
A malomiparban tehát jó kilátások voltak a MÁG vezetője szerint, de mi volt a helyzet az autógyártás terén? Nos, itt sem volt problémamentes a helyzet, de itt is voltak biztató jelek!
A konkurencia:
A luxusautómobilok – ahogy azt Heisler írta, ami alatt valójában a személyautókat értette, de az tény, hogy a személyautó luxusnak számított akkor Magyarországon – piacán is komoly változások voltak; a válság okán itt is csökkent a fizetőképes kereslet, ugyanakkor a külföldi gyártók – hogy az autóikba befektetett pénz legalább felszabadítsák! – jelentős kedvezménnyel kínálták készleten lévő autóikat, ami persze a hazai gyártók helyzetén tovább rontott.
De hasonló volt a helyzet az „indusztriális automobil-járművak” terén is, ami alatt Heisler a teherautókat, illetve az autóbuszokat értette. Ha a személyautók piacán nem is számított komolyabb változásra a MÁG-vezér, a haszongépjárművek piacán bizony már voltak olyan jelek, amelyek azt mutatták, hogy jelentős növekedés lehet!
„Ennek félreismerhetetlen szimptómájának tekintem a kereskedelemügyi miniszter úr ama leiratát, melyet a Budapest székesfőváros részére szükségelt automobilomnibuszok beszerzése ügyében Budapest székesfőváros közönségéhez intézett és melyben — egyebek között — felhívja, hogy az automobilomnibusz-üzem rendszeresítésére vonatkozó intézkedéseknél a szükséges kocsik hazai eredetét biztosítsa, mert »a magyar automobilipar versenyképességét és szállítóképességét igazolta már és igy az 1907. évi III. törvénycikk 13. paragrafusában biztosított ama jogáról, hogy az automobilközlekedési vállalatok szükségleteit szállíthassa, el nem üthető«.”
Az autóbuszok piacán tehát nagy felfutásra számított a szerző, és ezt állami megrendelésekre alapozta. De lehetett erre építeni? Lehetett arra számítani, hogy majd az állam megrendelései futtatják fel az autóipart? A mai közgazdasági kurzus szerint minden ilyesmi káros, de ezt nem mindig tartották annak (és ma is vannak bizony „aszimmetrikusságok” ebben a kérdésben…):
„… a német automobilipar is csak ilyen intézkedések révén jutott abba a helyzetbe,, hogy a külföldi gyártmányokat kiszoríthassa, olyképpen nálunk is hasonló eredmény remélhető, ha ezen legkompetensebb helyről jövő ujjmutatást megszívlelve, a magyar hatóságok és municipiumok automobiljárművek beszerzésénél nem fognak többé animozitással (rosszindulattal – a szerk.) viseltetni, hanem a közszállítási törvényidevágó intézkedéseit respektálva, pártolni fogják a külföldiekkel szemben, immár egyenrangúnak elismert hazai automobilgyártmányokat.”
Ezt továűbb erősíti a szerző azon fejtegetése, hogy ez nem egyszerűen csak az elvárható hazafias magatartás az állami megrendelők részéről, hanem közgazdasági értelemben is igen hasznosak, mert a vállalatok adót fizetnek, munkásokat alkalmaznak, végső soron működtetik az országot!
Arról is szó esik az autógyártás kapcsán, hogy a kvóták arányában akár a közös hadsereg a hadiipari megrendelések esetében is számít a magyar autóiparra, de egy talán mindennél fontosabb állami feladatot is említ!
Ez pedig nem más, mint az úthálózat gyorsabb, egyre nagyobb területre kiterjedő kiépítése. E pedig azért fontos, mert az autóközlekedés alapja, de azért is, mert az állami közmunkában megépülő utakkal csökkenthető a munkanélküliség is!
Nos, ez utóbbi gondolatot később mástól is hallottuk már, de ez ne tévesszen meg senkit, nincs ideológiai összefüggés a olasz törpe és Heisler között, de mondanivalójába mégiscsak belekeveredik a politikai, hiszen azt állatja, hogy az Oszmán Birodalom visszaszorításával megnövekedett államok, melyek határosak Magyarországgal, bizonyosan szintén komoly piacot jelentenek majd.
És akkor jött 1914. június 28-a, Szarajevó, ami mindent átírt, és sok-sok évre kiirtotta a lehetőségét is annak, hogy pozitív várakozásokkal tekintsen a jövőbe az ország…
