Tihanyi Bencés Apátság

Azt mindenki tudja, hogy a tihanyi alapítólevél az egyik legfontosabb magyar nyelvű szórványemlék, a lejegyzett magyar szavak latin nyelvű szövegbe ágyazódnak be. Az is közismert, hogy az okiratot I. András magyar király adta ki, és valószínűleg Miklós püspök fogalmazta. Van azonban pár olyan tény, ami nem biztos, hogy eleddig kellő hangsúlyt kapott az apátsággal kapcsolatban.

Kezdjük mindjárt ott, hogy I. András király Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére alapította a tihanyi bencés monostort. Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya – kinek Szent István halála előtt oltalmába ajánlotta koronáját és országát – egyértelmű választás, nincs semmi kétség. Szent Ányos személye azonban kissé ellentmondásos…

A hagyomány szerint ugyanis Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták.

Nem történészi vélemény – javítsanak ki a szakemberek, ha nagyot tévedünk! – itt nem másról van szó, mint hogy az akkori hatalom igyekezett kissé távolabb helyezni magát a hunoktól, akiket pedig akkoriban kvázi közmegegyezés szerint minden szomszédunk, és Európában úgy általában is eleinknek tekintettek („hun, avagy magyar”).

Ezt a témát meghagyjuk megvitatásra a szakembereknek, de menjünk tovább, és egy kicsit mélyedjünk el az alapítólevél tartalmában.

„András a legkeresztényebb jogart viselő hatalmából folyó parancsából elrendelte, hogy mindaz a megművelt vagy parlagon fekvő föld, szőlő, vetés, szolga, szolgáló, ló, ökör, juh, disznó, méh s ezeknek őrzőik, valamint az illő egyházi felszerelések, amelyeket és akiket – amint azt jelen oklevél sorjában megmutatja – a saját és felesége, fiai, leányai és valamennyi élő és megholt atyafia üdvéért Szűz Máriának és Szent Ányos püspöknek és hitvallónak a BALATIN fölött a TICHON nevű helyen lévő egyházához adott, ezen ünnepélyes hártya tanúbizonyságába foglaltassék.”

Igen fontos a „legkeresztényibb jogar” kifejezés, ami arra utal, hogy a magyar király státusza – megfelelő koronázási szertartást feltételezve! – minden más uralkodónál feljebb való akkoriban, ugyanis a pápa olyan jogokat biztosított a mindenkori magyar királynak;

Apostoli kereszt adományozásával Szilveszter pápa az egyház-szervezés és főpap-nevezés jogát ruházta át Szent Istvánra, aki e kiváltság birtokában népének apostolává, utódai „apostoli királyokká” lettek.

Az Úr 1060. esztendejében I. András király (1046–1060) és öccse, Béla herceg között az évtizede tartó, a trónutódlásért folyó testvérharc utolsó nagy ütközete zajlott le. A magyarok többsége Béla mellé állt a testvérharcban, hiszen András király a fiát, az 1057-ben királlyá koronázott Salamont IV. Henrik német király (1056–1106, majd császár 1084-től) nővérével, Judittal jegyeztette el. A magyarok joggal féltek attól, hogy a német-római császár megpróbálja uralma alá vonni Magyarországot.

„Azután a magyarok is, kik András király mellett voltak, látván, hogy Béla hercegé lett a győzedelem, András királyt odahagyva Béla herceghez fordultak. András király pedig Németország felé futott, de nem menekülhetett, mert a mosoni kapuknál elfogták, és minthogy nem viselték gondját, a Bakony erdejében, a maga udvarában, melyet Zircnek hívnak, meghalt. Eltemették pedig Szent Ányos monostorában, melyet azon király építtetett Tihanyban a Balaton mellett.”

Részlet Kálti Márk Képes Krónikájából

András király a Tihanyi-félszigeten, „supra firmam petram”, vagyis szilárd kősziklára építtette fel háromhajós, nyugati típusú csarnokkriptáját – elterjedtebb nevén az altemplomot – permi vöröshomokkő oszlopokkal, a Tihanyi-félszigeten bányászható, barnásszürke bazalttufából (cserkő) rakott falakkal és keresztboltozattal. A belső teret három hajóra osztó hat zömök oszlop alapanyagát szintén a környékről szerezték be: a vörösberényi vöröshomokkő-bányából.

A kripta belső terének hossza 912 cm, szélessége pedig 742 cm. A temetkezőhely fölé épült a román stílusú templom emelt szentélye és ezt a megoldást megőrizték a 18. századi barokk újjáépítéskor is.

A kripta, így az egész templom is, kelet-nyugati tájolású: az egyenes záródású szentély keletre néz, a bejárat nyugatra. A kripta keleti és déli falába három, illetve négy román stílusú résablakot építettek, de a délieket, feltehetőleg a barokk kori monostor építésekor, befalazták. A keleti fal három kis ablakán keresztül áramlik be reggelente a felkelő nap sárgás fénye.

1953-ban az Országos Műemléki Felügyelőség és a Magyar Nemzeti Múzeum végzett régészeti ásatást és műemléki helyreállítást. A kriptában található csontmaradványokat a márványlapokkal bélelt sírba tették. A restauráció alkalmával eltávolították a tarkára kifestett vakolatot, kibontották a déli fal ablaknyílásait, s az északi falban lévő, egykor szentségházként használt fülkét, visszaadták a szentélyfal ablakainak eredeti, egyeneszáródását, lemélyítették a padlószintet és így előbukkantak az oszloptalapzatok, és elhelyezték a középhajóban a 11. századi sírkövet, amely 1889-től kezdve a déli falban volt.

Az Apátság a magyarság szent helye, mert a tihanyi királyi kripta az egyetlen, eredeti állapotában épségben megmaradt Árpád-kori magyar királyi temetkezőhely. Zarándokhellyé is vált: minden esztendőben, szeptember második szombatján ünnepélyes ökumenikus könyörgést tartunk a magyarságért, majd mindenki egyegy szál virágot helyez András király sírjára.

2021. április 30-án részletes műemléki falkutatás és régészeti feltárás indul a tihanyi apátság Királykriptájában. A „Tihanyi altemplomként” ismert Királykripta 1953-ban és az 1990-es években végzett részleges régészeti és műemléki kutatásai több fontos kérdést megválaszolatlanul hagytak a 11. századi épületről és az alapítók sírjairól:

A középkori templom formája, a Királykripta és a középkori templom építészeti viszonya, a kripta boltozatának eredetisége, illetve esetleges későbbi módosításai egyelőre éppúgy eldöntetlen kérdések, mint az ide temetkező I. András király és Dávid herceg sírhelye és a kriptában korábban feltárt további sírok keltezése és értelmezése. Nem tisztázott, hogy az 1953-ban a tér közepén elhelyezett sírkő alá visszatemetett emberi maradványok a kripta temetkezéseinek melyik fázisát reprezentálják: erre a kérdésre szénizotópos datálási módszerrel próbálnak választ adni a kutatók.

De vissza az időben! A szerzetesi élet 1534-ben megszűnt, az erődített kolostor a balatoni végvárrendszer fontos láncszemévé vált. Az ezt követő csaknem másfél évszázad alatt a szerzetesi élet minden tárgyi emléke elpusztult Tihanyban.

A katonaság 1674-ben adta vissza eredeti rendeltetésének a templomot. Egy váratlan, tragikus tűzvész azonban 1683-ban a kolostori épületeket romba döntötte. A török harcok lezárulta után (1699) nem volt szükség az erődítményekre, ezért a védőműveket 1702-ben lerombolták.

1719-ben kezdődött meg az újjáépítés Wittwer Márton karmelita építész tervei szerint. Eleinte csak két lakható szoba volt a kolostorban, és egyházi szertartás céljaira csak az altemplomot lehetett használhatóvá tenni. A középkori épületeket elbontották, s több mint három évtized alatt, 1754-re fölépült a kéttornyú (35 m magas), nagy barokk templom.

Ha valaki azt gondolja, hogy arra csak a 20. században volt példa, hogy feloszlassanak egyes rendeket, nagyot téved! 1786-ban II. József császár ugyanis a bencés rendet feloszlatta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott, aki ellátta a plébániai feladatokat.

A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba, csakúgy, mint Pannonhalmára. 1889-ben a templom nagy felújításakor elhatározták, hogy terét falképekkel is díszítik. A kor három jeles festőjét, Deák-Ébner Lajost, Lotz Károlyt és Székely Bertalant bízták meg egy-egy boltmező kifestésével.

1950-ben, a szerzetesrendek állami feloszlatása következtében ismét el kellett hagyniuk a bencéseknek a monostort. A plébánia megmaradt, a monostor előbb szociális otthon lett, később pedig múzeum költözött bele.

A bencések 1990-ben térhettek vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapták vissza az államtól. A templombelső (falképek, oltárok) restaurálása 1992-1996 között történt meg.

1709 után több mint háromszáz év elteltével újra szerzetesi fogadalmat tettek Tihanyban.

A magunk részéről ezeket az igen érdekes tényeket találtuk a Tihanyi Bencés Apátsággal kapcsolatban, amelyek talán nem annyira közismertek. Természetesen ez nem minden, a történet ugyanis – mely korokon át ível – olyan gazdag, hogy azt lehetetlen egy cikk keretein belül feldolgozni.

A legjobb módja a megismerésnek az Apátság meglátogatása. Figyelem, télen éppen olyan gyönyörű, mint nyáron, a nyugodtabb hangulat pedig sokkal jobban illik a hely szelleméhez!