Tiszai süllőnapok!

Igazán eredményes januárt tudhat a háta mögött Tóth Ferenc, aki bő egy hét alatt három kapitális süllőt is fogott a Tiszán.
A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. honlapjára feltöltött adatlap szerint a horgász az első hatalmas tüskéshátút január 9-én tarthatta a kezében (borítóképen).
A 74 centiméteres halat a folyó Tiszaörvényi szakaszán akasztotta gumihallal. A tömegét nem mérte le, fotózás után engedte is vissza a vízbe.

Január 17-én is csónakba pattant Tóth Ferenc, de ezúttal a tiszafüredi részt szemelte ki magának, és bizony a helyszínválasztás sikeresnek bizonyult, ugyanis két gyönyörű süllőt is sikerült kapásra bírnia.

Ezúttal nem a hosszukat, hanem a tömegüket adta meg az adatlapon, az egyik 5, a másik 7 kilót nyomott. A csali újfent a jól bevált gumihal volt.