Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem Történelem Videók

Toldi Miklós alakja csak legenda?

Toldi Miklós bihari birtokos nemes, alakját, mint legendásan erős vitéz emberét őrizte meg a néphagyomány. Személyét sokáig fiktívnek tartották, mivel életéről kevés adat maradt fent. Oklevelekből kimutatták, hogy Toldi György és Toldi Miklós valóban élt I. Károly és I. Lajos korában. Amit biztosan lehet tudni, hogy tanult ember volt, minden valószínűség szerint elsajátította a latin nyelvet is, s ezt a tudását Itáliában is kamatoztatta.

Borítóképen: Toldi Miklós képe az Erdélyi Múzeum-Egylet levéltárában

1846 elején a Kisfaludy Társaság pályázatot írt ki, amelynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, pl. Mátyás király, Toldi Miklós…

Arany utóbbit választotta főhőséül. 1847 első napjaiban kapott értesítést arról, hogy az ő műve nyert. A bírálók ráadásul elismerésük kifejezéseképpen a jutalmat tizenötről húsz aranyra emelték. A Toldit Arany saját bevallása szerint úgy akarta megírni, hogy mindenki számára érthető legyen, egy levelében így fogalmazott:

A költő feladata az, hogy tanulja meg a legfensőbb költői szépségeket is a népnek élvezhető alakban adni elő.

Petőfi levélben fordult a számára még ismeretlen szerzőhöz:

Ma olvastam a Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm… minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem.

Ezután így írt Arany Jánoshoz című versében:

TOLDI írójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége. […]

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Arany szerény természetéhez híven így válaszolt Válasz Petőfinek című művében:

Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;

Örűl a szívem és mégis sajog belé,

Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?

Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Petőfi hamarosan meglátogatta őt Nagyszalontán, több napot töltött el Arany vendégeként. A levelezésük később is folytatódott, igaz barátság szövődött kettejük között.

A történethez tartozik, hogy Toldi alakja korábban is feldolgozásra került, de Dugonics András művét Pintér Jenő 1907 körül írt „Magyar irodalomtörténet” című művében nem igazán méltatta… és akkor még finoman fejeztük ki magunkat.  Mint írja;

Dugonics András is lelkesen támogatta a nemzeti színpadot. Toldi Miklósában (1794) egy érzelgő német színdarabot szabott magyar rámára: Christmann drámaíró fércművét, a Der Statthalter von Corfu című szomorújátékot. Ez a Toldi-dráma egészen idegen szellemű. Főhőse csak névleg magyar.

Nem a mondák hatalmas Toldi Miklósa jelenik meg előttünk, hanem a mondák hősének torzképe: a gyámoltalan német legény ellenségeinek cselvetéseivel szemben csak sír és sopánkodik. Az eredeti szomorújáték is gyönge tákolmány, de a magyar átdolgozás még alacsonyabb színvonalú. Legföljebb körmönfont magyarságát dícsérhetni.

Dugonics András drámaírói módszere az volt, hogy elővett egy német színdarabot, a hősök nevét megmagyarosította, az események idejét a magyar középkorba helyezte, azután kurtítva-bővítve lefordította és talpraesett mondásokkal cifrázta a szöveget.

Nos, volt tehát ilyen is, olyan is, de azt senki soha nem vitatta talán, hogy Arany műve a magyar irodalom egyik csúcsa, és külön érdeme, hogy tényleg sikerült; a Toldi ma is igazán jól érthető mindannyiunk számára!

Ajánlott Cikkek