Történelmi séta egy kicsi területen, ahol nagy dolgok történtek

Sajnos a „nagy dolgok” ezesetben nem jelentik azt, hogy csupa kizárólag nemes és jó cselekedet köthető ahhoz a területhez, ami a Városliget szélén a mai Városligeti fasorral (korábban: Vilma királynő út) és a Damjanich utcával szemben található. Mi most azonban nem foglalkozunk a „jó” és a „rossz” kérdéskörével, csupán megmutatjuk, hogy milyen változásokat élt meg a terület, milyen épületek voltak régen itt, és mi van ma.

Borítóképen: Városliget, légifotó, előtérben az Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), távolabb a Budapesti Nemzetközi Vásár területe – 1968 (forrás: Fortepan, 132037)

Már csak azért sem gondoljuk, hogy a történelmi tényeket értékeljük, mert azokat már megtették a történészek, a ma politikai történései – amelyek elvileg a jövő történelmének részei lesznek – pedig nem részei a mi témaköreinknek. Ellenben az épített örökség – még ha adott esetben azok már a maguk valójában nem is léteznek… – nagyon is a mi témánk, így bele is vágunk a közepébe!

A Pesti Közúti Vaspálya Társulat városligeti szárnyvonalának végpontján, 1868 évben épült meg a társulat költségén egy várócsarnok, ami bizony nem egy egyszerű megállóhely volt, hanem már-már vasúti pályaudvarra hasonlított. Ha nem is feltétlen méreteiben, de szolgáltatásait tekintve mindenképpen.

Íme a korabeli tervrajzok:

És tényleg igen jó és tágas volt ez a csarnok, ugyanis 700 főre méretezték, és – mint megtudtuk – a vaspálya-társaság 150 forintot fizetett a jogért, hogy 3 évig frissítőket árulhasson a csarnokban, azaz, nem csak dohányáru, hanem frissítő is kapható volt, de volt itt olyan árus is, aki ennivalót kínált.

1868-tól tehát itt működött az akkori vaspálya-társaság omnibuszos szolgáltatása. A következő időszak elég mozgalmasra sikeredett, hiszen a Városligetben rendezték meg a Millenniumi kiállítást, és utána még sok más vásárt is, de aztán jött az első világégés. Szerencsére az épület nem szenvedett károkat, továbbra is az utazókat szolgálta, de aztán egyszercsak „szomszédot” kapott.

És itt most teszünk egy elsőre komolynak tűnő vargabetűt, ugyanis a Damjanich utával szemben valami igazán komoly épületet kezdtek felhúzni.

A vargabetű pedig ott van, hogy előbb elmondjuk, mi is az a Regnum Marianum. Nos, Magyarország régi latin nyelvű katolikus elnevezése. Jelentése: Mária királysága. A Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület (röviden Regnum Marianum Közösség) a magyarországi katolikus lelkiségi mozgalmak egyike. Neve a régi magyar Regnum Marianum eszméből származik. A szervezetet magát is gyakran nevezik egyszerűen Regnum Marianumnak, tagjait regnumiaknak. Fő tevékenysége a gyerekek és a fiatalok természetes alapokon álló katolikus szellemű nevelése.

Az erzsébetvárosi plébániának a Városliget felé eső részén lakó hívei messze laktak a templomtól. Ezért az ifjúság nevelésével foglalkozó Regnum Marianum Közösség épített egy kápolnát házának alagsorában (Budapest VII., Damjanich utca 50.), de ebben csak kevesen fértek el. Ezért az akkor a mai Dózsa György útig érő, Városligetből kihasított területen, a Damjanich utcával szemben kezdődött meg a templom építése.

Alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Magyarországi Tanácsköztársaság bukását is hálaadással megemlítő dokumentumot helyeztek el.

A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a jeruzsálemi Szent Sír-templomra. Tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette. Gróf Majláth Gusztáv Károly támogatásával készült el a templom, délfrancia stílusban (pénzhiány miatt a harangtorony nem készült el). 1931. június 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás.

1951. szeptember 23-án, a Felvonulási tér kialakítása, benne a Sztálin születésnapjára szánt szobor építése miatt két útban álló épület is lebontásra került, egyikük volt a templom, a másik az egykori váróterem…

A templom helyén elhelyeztek egy szobrot is – az pedig ezek szerint nem akadályozta a nagyformátumú felvonulásokat…:

A szobor annak idején azért lett híres, mert mindenki tudta, hogy egykor itt állt a Regnum Marianum templom, maga a kompozíció senkinek nem keltette fel az érdeklődését, miután hasonló alkotás ezrével akadt az országban…

Ellenben arra talán kevesebben emlékeznek, hogy volt ám egy másik szobor is ezen a területen, ami bizony a valamikori váróterem helyén állt. Igen, akkoriban „biztosra mentek”, úgy érezték, kell egy Sztálin-szobor…

Utólag talán belátta még az akkori rezsim is, hogy ezt azért nem kellett volna, ugyanis felállítása után alig 5 évvel, 1956-ban egyszer csak hűlt helye lett a szobornak, kiléptették csizmájából a megformázott alakot…

És hova lett a korábban „igen tisztelt” nagyvezér szobra? Nos, a népharag Rákóczi út, Nagykörút érintésével az Akácfa utcáig „repítette”, ahol aztán nekiláttak feldarabolni…

Menet közben még a leszakadt fejént elégettek egy és mást, de a lényeg mégis az, hogy a szobor megszűnt létezni, és aztán már nem is állították vissza…

A másik szobor viszont ott állt, de aztán megint fordult a történelem szekere, és jobb esetben is a Memento Parkba került a Balatoni útra, ahol aztán Steinmetz és Osztapenkó társaságában „élheti életét”…

És most mi van ezen a területen? Nos most ezen a területen van a Néprajzi Múzeum új épülete:

Mit üzen nekünk mindez? Nos, az üzenet megfejtését minden olvasóra rábízzuk, mindenki úgy gondolja tovább a cikket, ahogy csak akarja, mi itt és most pusztán azt mutattuk meg, hogy egy nem túl nagy területen hogyan változtak épületek, hogyan változott együtt azegyes korokkal.