Tragédia a Dunán

Nem volt elég, hogy 1917-ben még mindig dúlt az első világháború, úgy tűnik, hogy a háborútól távolabb sem volt biztonság… És persze tudjuk, hogy a Duna bizony „veszélyes üzem”, mert ha nagy és széles is, de a partról szemlélve a fenségesen nyugodt folyó bizony könnyen végzetes lehet, ha… Ha az ember nem jár el úgy, ahogy azt a Duna – és persze a szabályzatok – megkövetelik!
Borítóképen: A Zrínyi a katasztrófa után
1917 április 10.-én a Zrínyi személyszállító hajó szokásos útján volt: a Budapest-Belgrád vonalon közlekedett. Akkoriban az emberek reszketve olvasták a lapokat, amelyek új és még újabb szörnyűségekről számoltak be, méghozzá olyan frontokról, ahol az itthoniak szerettei is harcolhattak…
De – miután Húsvét volt – sok család úgy döntött, hogy kicsit kiszakad a szomorú valóságból, a frontról hazatérő katonáknak pedig igen nagy szüksége volt szeretteik közelségére. Talán ezért lehetett, hogy a Zrínyi kicsit korábban indult el késő este a budapesti Petőfi térnél lévő kikötőből, hiszen minden bizonnyal megtelt utassal, így nem volt sok értelme a kikötőben rostokolnia.
A hajón a becslések szerint 600-nal valamivel többen voltak.
A fedélzeten így többségében családok tartózkodtak, a másodosztályon pedig rogyásig megzsúfolt áruikkal a kereskedők, piaci kofák foglaltak helyet. Késő lévén mindenki fáradt lehetett, de a lassan elcsendesülő utazóközönség nem sokáig pihenhettek…
Téténynél a Zrínyi a Viktória nevű vontatóhajóval frontálisan ütközött!

Az ütközés éjjel 11 és 12 óra között következett be a DGT állítása szerint, ami elég tág intervallumnak tűnik, de ami még furcsább, hogy a hajót üzemeltető társaság állítása szerint „csak” 450 utas volt a hajón. De volt más furcsaság is: míg a Zrínyi legénysége azt állította, hogy a Viktórián csak egy lámpa égett, ezért azt gondolták, hogy csak áll a vízen és nem halad, ezzel szemben a Viktória parancsnoka viszont azt nyilatkozta, hogy két lámpa égett, melyeket éppen Tétény alatt kapcsoltak be, és erről a kapitánynak jelentett is a legénység.
Nos, egy szemtanú azt mondta, hogy az eset pontban éjjel 11 órakor történt. A sertéshizlaló alkalmazottja – aki részt vett a mentési munkálatokban is – így emlékezett az esetre:
„Éjjel 11óra volt, amidőn két egymást követő hatalmas szirénadugásra lettem figyelmes. A szirénadugást még több vészjel követte, majd hatalmas recsegés-ropogás hallatszott a Dunáról a következő pillanatban kifejezhetetlen orditás töltötte be a levegőt. Kirohantam s mert lakásom közvetlenül a Dunaparton van, láttam a partról, hogy a Duna közepén két hajóegymásba ütközött.”

A DGT továbbá azt is közölte, hogy 334 utast biztonságba helyeztek, így azok, akikről akkor nem tudtak, elvileg 116-an voltak.
Ehhez képest a mentési munkálatok végeztével ezt kellett megállapítaniuk a mentőknek, hogy 145 utas lelte halálát a tragédia során! Könnyen lehet, hogy a DGT egész egyszerűen csak tévedett, de azt sem lehet kizárni, hogy úgy igyekeztek alakítani a helyzetet – ha már a tragédia megtörtént… -, hogy abból valahogy jobban jöjjenek ki. Nem fogjuk megfejteni, ahogy a lámpák kérdését sem.

De azt el kell mondani, hogy Marinich Mario, a Zrínyi parancsnoka bizony sokat tett azért, hogy azokban a tragikus pillanatokban mentse, akit csak lehet, ugyanis egy Csepel-sziget melletti zátonyra kormányozta a hajót, amivel sikerült elérnie, hogy az áldozatok száma még több legyen.
Nem kezdünk nyomozásba, és értelemszerűen nem vádolunk senkit, mert sem a katasztrófa után közvetlenül, sem most, utólag nem támasztható fel senki…