Hírek

Tud valamit ajánlani nekünk Európa?

A cikk a pestisracok.hu oldalon jelent meg

Jogos aggodalommal figyeljük mi, európaiak, hogy a földrészünk vezetői combközépig benne vannak az Egyesült Államok seggében. Szolgai csicskulást látunk, ami csak ahhoz hasonlítható, ahogy Szlovákia vagy Románia pitizett annak idején a náci Német Birodalomnak. A románokban viszont volt annyi életösztön, hogy mindez csak a szokásos színielőadás volt részükről, és a saját érdekeik valóra váltásáért hízelegtek. Az Európai Unió vezetőségéről ennyi pozitívum sem mondható el. Ők megkapták a brosúrát az amerikai tartótisztjeiktől, hogy alaposan meg kell szankciózni Oroszországot, mert az USA így akarja, és onnantól fogva vakon szankcióznak, ami a csövön kifér. Saját akaratot eddig se feltételeztünk róluk, de azért csipetnyi európaiságot és némi elemi életösztönt korábban még talán feltételeztünk róluk. Ha így tettünk, tévedés volt.

Az uniós főfejek annyira belefeledkeztek a szankciókba, hogy már Amerikából kellett rájuk szólni, hogy ne essenek ennyire túlzásba, mert ezt Európa nem bírja lábon kihordani. Mint amikor a birodalmi ukázt ugyancsak lelkesen túlteljesítő románok már 1941-ben olyan ütemben küldték a zsidótranszportokat Németországba, hogy a német hatóságoknak oda kellett szólniuk: lassabban, mert nem győzzük! Ám a románok ugye Észak-Erdély visszaszerzése végett igyekeztek ennyire jól feküdni a birodalomnál. Az Európai Unió vezetőségében hiába keresünk ilyen távlati szemléletet, nekik untig elég, ha megkapják a hivatalos fizetségüket meg a nem hivatalos sikerdíjukat, és a tartótisztjük elégedett. Ennél többet nem is biztos, hogy képesek felfogni a világból ezek a féleszű bürokraták.

Az elhamarkodott szankciós tervekre beszóló amerikaiak aggodalma ugyanakkor őszinte lehet, hiszen ha az Európai Unió szervilis igyekezetében már most, a történések elején padlóra küldi magát, akkor ki fogja pénzelni az amerikaiaknak az ukrán gyarmatuk újjáépítését?

Régi igazság, hogy a szegény embereken lehet a legjobban meggazdagodni, és régi gyarmattartói trükk, hogy ha minden költséget pofátlanul átterhelsz másokra, akkor marad igazán sok neked. A németek az elvesztett első világháborúban tanulták meg ezt, amikor 1914–1921 között szinte teljesen elvesztette értékét a márka. A második világháborúban már előrelátóbbak voltak, és a megszállt országokkal, továbbá a szövetségeseikkel, köztük Magyarországgal finanszíroztatták a háborújukat. Nekünk mai árfolyamon számolva 2,3 ezer milliárd forint értékű szállítmányt nem fizettek ki a mai napig (ugyanennyi pénzünkbe került az is, hogy ránk terhelték a Wehrmacht egy évi magyarországi megszállásának költségeit), és az elfoglalt Lengyelországot, Franciaországot, Belgiumot még durvábban kifosztották – igaz, utóbbiak kárpótlást is kaptak a háború után. A lényeg, hogy az első világháborús pénzügyi összeomlás után a második világháborúban a birodalmi márka mindössze az értéke egynegyedét vesztette el a totális német vereség közepette, vagyis a németek kitanulták a gyarmatosító pénzügyi logikát.

Ebben még náluk is profibbak az amerikaiak, akiknél már minden bizonnyal készen áll a terv, hogy az uniós adófizetőket majd agyonnyomják valami felfoghatatlan méretű hitellel, amit még az unokáik is törleszteni fognak, ezt a pénzt megkapja Ukrajna morálsegélyként, a szétlőtt Ukrajnát újjáépítő amerikai cégek pedig majd felszippantják.

De ha a szellemi fogyatékos uniós vezetők már most fogalmatlanul bedöntik a földrész gazdaságát az oroszellenes szankciókkal, akkor az Egyesült Államok még a végén kénytelen lenne saját maga megpénzelni a gyarmatát. Ilyen skandallum nem eshet meg.

MIT KAPUNK A SZANKCIÓKÉRT CSERÉBE?

Minden értelmes ember úgy néz a kevesebb mosakodást, kevesebb mosást, kevesebb fűtést és kevesebb klimatizálást, ritkított tömegközlekedést, autó helyett biciklizést és gyaloglást javasoló európai főfejekre, például a havi 10 millió forintnak megfelelő eurót kereső Ursula von der Leyenre és Frans Timmermansra, mint a madzagot maga után húzó bolondra. Csakhogy ezek az emberek befolyást kaptak az életünk fölött, amit az európai gazdaság romba döntésével hálálnak meg. Ezek nem veszélytelen bolondok, hanem közveszélyes idióták. Pazar ötletekkel állnak elő az egyszerű emberek megszorítására, miközben ők ugyanúgy a buszsávban suhanhatnak majd a szolgálati kocsijukkal, mindig makulátlan új öltönyben és kosztümben. Valószínűleg az ő közvetlen munkahelyeik a nyári minimum- és a téli maximumhőmérséklet alól is kivételt képeznek majd, hiszen így működik a progresszió által folyton hazug módon emlegetett egyenlőség.

Az életünk egyre több szegmensébe akarnak beleokoskodni, az apró szabadságaink közül egyre többet próbálnak elvenni tőlünk. De mit kapunk mindezért cserébe? Mit tud felajánlani az Európai Unió azért cserébe, hogy megérje ennyi áldozat, hogy hajlandóak vagyunk megkoszosodni, koszos ruhát viselni, gyalog járni, fázni és izzadni a munkahelyen és otthon?

Nos, mi lenne az? Európa újra emelkedő pályára áll? Megkísérel újra nagy, erős, szabad és világbefolyásoló tényező lenni, mint a XX. század elejéig? Vagy esetleg semmi ilyesmi nincs napirenden, és spóroljunk meg igénytelenedjünk csak úgy vaktában? Mert ha az, amit mindezért cserébe Európa kínál nekünk, csupán egy homályos távlati célkitűzés az általunk cseppet sem kedvelt Ukrajna megmentéséről és az Egyesült Államok számára ellenséges, számunkra viszont fontos kereskedelmi partner Oroszország lehetséges megrogyasztásáról, akkor ez kevésnek tűnik. Ha a spórolásért cserébe az Európa ajánlata, hogy lehetünk az USA legújabban kiprovokált proxyháborújának hadszíntere, ahogy korábban Korea, Vietnam és Irak, akkor talán már a haladó sajtó számára is érthetőbb, miért nem lelkesednek a magyarok ezért az egész agybajért, és miért hagyja őket hidegen Ukrajna (nem az ukrán menekültek, hanem az ukrán állam) sorsa. Sőt, már-már olyan érzése lehet az átlagos magyarnak, hogy veszít a szankciókon, és veszít azon is, amit a szankciók elviseléséért cserébe kap.

A fenti kérdéseket nyersebben is feltehetjük. Van-e ok bent maradni ebben a polgárai számára semmi jót kínálni nem tudó Európai Unióban azt leszámítva, hogy túl veszélyes lenne szembesülni egy haldokló birodalom bosszújával?

Magyarország számára a legfontosabb teendő, amit ma még viszonylagos biztonságban tehet meg, hogy fegyverkezik, ahogy bír, és elkezd tapogatózni meg szervezkedni a jövőbeli szövetségi kapcsolatai, esetleg szövetségi rendszere felé. Egy évtized múlva ugyanis már nyoma sem lesz a mostani, viszonylagos biztonságnak se.

Vésey Kovács László

A cikk a pestisracok.hu oldalon jelent meg

Ajánlott Cikkek