Tudta hogy Európa legnagyobb szárazföldi szigete magyar?Csallóköznek hívják

A címben szerepelő megállapítást talán annyiban változtatnánk meg , hogy jelenleg szívünkben magyar a Csallóköz

A Csallóköz, ismert szlovák nevén Žitný ostrov (korábban Čalokez vagy Šuty), németül Große Schüttinsel, Európa legnagyobb szárazföldi szigete, amely a Kisalföld szlovákiai részén helyezkedik el. Pozsonytól délkeletre található, a Duna, a Kis-Duna és a Vág-Duna által határolva, és Komáromig terjed. A terület legnépesebb városa Komárom, melynek nagy része a Dunaszerdahelyi járásban található.

Ez a folyókkal körülvett síkság Szlovákia egyik legtermékenyebb területe, és itt található az ország legnagyobb föld alatti vízkészlete, amely a Duna alatti hordalékokban rejlik. A terület gazdag termálvizeiben magas az ásványi anyagok tartalma.

Történelmileg a Csallóköz 1918-ig Magyarország része volt, Pozsony és Komárom vármegyékre oszolva. A második világháború utáni ki- és betelepítések ellenére is a lakosság túlnyomó része magyar.

A név eredete feltehetően a Dunába torkolló, ma már nem létező Csalló folyóhoz köthető, amelynek neve török eredetű lehet. Néhány monda szerint ez a hely egykor a tündérek birodalmának része volt, és „Aranykertnek” nevezték a gazdag természeti kincsei miatt. A középkorban a területet az első térképeken “insula santa maria dicitur magna” és “insula jaurim magna dic.” néven ábrázolták

Az árvízvédelmi intézkedések Csallóközben a 15. századig nyúlnak vissza, amikor Zsigmond király elrendelte a somorjai gát építését. A rendszeres és tervszerű árvízvédelem azonban csak a 19. században indult el, a belvízlevezető csatornahálózat kialakításával, ami 1854-ben kezdődött és évtizedekig tartott.

A Csallóköz természeti jellemzői közé tartoznak a kőrises, sziles tölgyes és füzes nyárfás ártéri erdők, amelyek valószínűleg az eredeti vegetációt képezték. Ezen kívül mocsarak is előfordulnak a területen. Főbb fafajok közé tartozik a nyárfa és a füzek, mellettük a fehér akác, kőris és a szil is megtalálható. A bokorvilágban jelen van a fekete bodza, galagonya, som, fagyal, kányabangita és a szeder. Az ártéri erdőket a kúszónövények dzsungelszerű kinézete teszi különlegessé.

Állattani szempontból a Csallóköz fontos élőhely a védett és veszélyeztetett lápi pócnak, amely a Duna menti terület endemikus faja, valamint a patkányfejű pockoknak. A terület kétéltűekben és hüllőkben is gazdag, például az ásóbéka és az erdei sikló is megtalálható itt. Madártani szempontból a Hami nádas különösen fontos, 80 madárfaj él itt, köztük 51 védett faj, mint a nádiposzáta, sármány, fülemüle és mások. A Hami nádas a csicsói terület legöregebb mocsári biotópja, ami az eliszaposodott dunai folyóágak eredménye.

A Csallóköz télen az északi vadlibafajok telelőhelye, és élőhelyet nyújt a vadkacsának, fácánnak, fürjnek, túzoknak és számos védett madárfajnak. Baka község határában található a rétisas kiemelten védett fészkelőhelye. A szalakóta, amelyet a fekete harkály szorított ki, az 1970-es években eltűnt, de az 1990-es években újra megjelent. A túzok-állomány az 1970-es években még jelentős volt, de jelenleg csak néhány egyedre csökkent. A gyurgyalag és a hattyúk száma viszont növekedett a területen.

1959 óta a Csallóközben megfigyelhető a gólyák elektromos vezetékek oszlopain való fészkelése. 1934-ben a fészkek még döntően épületek tetőzetén és kéményeken voltak, 50 évvel később már a villanyoszlopok domináltak. A fákon való fészkelés mindvégig elenyésző maradt.

A Csallóköz területét a honfoglaláskor Lél törzse foglalta el. A ma ismert holtág területét először IV. Béla király 1268-as adományozó levelében említik “AQUA AD VILIAM CYCHOV” néven. Ebben az időszakban kezdődött a terület benépesedése.

Mátyás király számára Nagymegyer környéke volt a kedvelt vadászterület, és Komáromban tartotta kedvenc hajóját. 1506-ban I. Miksa német-római császár megtámadta és felprédálta nyugat-Magyarországot, beleértve Burgenlandot, Pozsonyt, Sopront és a Csallóközt is, hogy érvényt szerezzen dinasztikus igényeinek a magyar trónra.

A török megszállás idején a Csallóköz fontos szerepet játszott, hiszen ellátta Pozsonyt és a budai pasát, és a török csapatok felvonulási területe is itt volt. A térségben számos portya zajlott. Somorja városát a rendi felkelés során felgyújtották.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Csallóközben is történtek kisebb összecsapások, többek között a Somorja melletti Pipagyújtónál. A magyar honvédek és egy kis létszámú osztrák csapat közötti ütközetben 7 magyar katona vesztette életét, és a csárdát felgyújtották. Csiliznyáradon található egy honvédsír is. Jókai Mór “A kőszívű ember fiai” című művében feltételezhetően Színi Sebő Alajos ezredes és az általa megölt osztrák ezredes párbaját örökítette meg.

1918-ban a Csallóköz Csehszlovákiához került, ami színmagyar terület volt. A földreform következtében csehek, morvák és szlovákok költöztek ide, kolóniákat létesítve. 1938-ban a területet visszacsatolták Magyarországhoz, de a második világháború után újra megaláztatás és kegyetlenség jellemezte az időszakot. A deportálások és lakosságcsere miatt több ezer magyar családnak kellett elhagynia szülőföldjét, helyükre idegen telepesek költöztek.

A Kis-Duna és a Duna régiója hajdanán vízimalmok sokaságáról volt ismert, melyek közül még a 19. században is százával működtek.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum néprajzi részlegén megtekinthetők azok a szerszámok, amelyeket a dunai aranymosók használtak. Az aranymosás hagyománya jelentős volt a Csallóközben, ahol a mosók féltve őrizték a szakma titkait. Ez a romantikus, de megfáradtató munka ritkán tett gazdaggá valakit.

A helyi népviseletben fontos szerepet játszott a kékfestéssel készített ruházat is, de az ősi kékfestő műhelyek mára sajnos megszűntek.

A Csallóközben élők ősi foglalkozása elsősorban a halászat volt, melyben kiemelkedő szerepet játszottak a viza, harcsa, ponty, keszeg, süllő, csuka és más kisebb halak, mint például a vágódurbincs. Egykor a térség egyik legértékesebb halfaja a viza volt, ami a Fekete-tengerből az ivadék leadására a Csallóköz csendes vizeibe vándorolt. A halakat a helyi piacokon értékesítették, például a bécsi halpiacon külön standdal rendelkeztek a csallóközi halászok.