Turáni átok? A 40M és 41M közepes harckocsi – 2. rész: A 40M fejlesztése

Az előző részben odáig jutottunk el, hogy a licensz-szerződést megkötötték, az eredeti cseh típus bemutatása megtörtént, de azt is tudjuk, hogy a Skoda T-21-et eleve fejleszteni szerették volna, így nem egy lemásolt magyar változat jött létre, hanem egy majdnem teljesen új típus – ami meglévő alapokat használt fel.

Borítóképen: A Magyar Királyi Honvéd gépkocsiszertár udvara, Turán (40M) típusú harckocsi (Mátyásföld, Újszász utca 41-43.) – 1943 (forrás: Fortepan/Lissák Tivadar)

Mint ahogy az előző részben is jeleztük, úgy most is kizárólag technikai témákkal foglalkozunk, a fejlesztés egyéb vetületeit meghagyjuk azoknak, akik szakértők politikában, vagy éppen társadalomtudományokban.

Az előző rész:

Nézzük tehát, hogy a megvásárolt alapokra hogyan építkeztek a hazai szakemberek! A T-21 felépítményének első része lépcsőzetes kialakítású volt, a homloklemez a páncélteknő szélességében előrébb helyezkedett el, ehhez csatlakozott a két kisebb lapból álló első oldallemez, melyek közül az elsőn figyelőnyílásokat helyeztek el. Ezzel a vezetőnek és homloklövésznek oldalirányú kilátást is biztosítottak.

A homloklemez középvonalában helyezték el a géppuskát, ettől jobbra és balra egy-egy figyelőnyílást, előre irányban, a vezető és a lövész részére. Azonban felső tükrös megfigyelőprizmával egyikük sem rendelkezett. A kocsiszekrény oldalfalai – ellentétben a Túrán küzdőtér utáni beszögellésével – egyenes vonalvezetésűek voltak. A motortér feletti lemezen a szellőzőnyílás, illetve a rács hiányzott.

A torony több jellemzőjében is eltérés volt. A T-21 esetében a 200 mm-el kisebb toronykoszorún egy szerényebb méretű forgótorony helyezkedett el, hátul csúcsban találkozó két oldallappal, felülről lesíkozott toronyvéggel.

A járószerkezet lényegében azonos volt a későbbi magyar változatéval; első, fogas láncfeszítőkerék – de a T-11-ről ismert külső terelőabroncs-rátéttel -, egy páros ütközőkerék a láncfeszítőművel, oldalanként 2-2, konzolon elhelyezkedő 4-4 ikerkerekes futógörgő a lengőkarokkal és külső laprugóköteg-csillapítással, végül a felső lánctartó ikergörgők, de ezek száma eltért a későbbi változattól. A T-21 csak 4-4 tartógörgővel rendelkezett, szemben a Túrán5-5 tartógörgőjével.

A Hajmáskéren megtartott első próbán csupán a cseh harckocsilöveg volt beszerelve, a géppuskanyílások üresek voltak. A későbbi csapatpróbákon a löveg részére kialakított nyílást egy lemezzel részben lefedték, alsó kiképzésébe a Toldi-Ila részére kifejlesztett 42 M.,40 mm-es harckocsiágyút építették be, átmeneti jelleggel. A torony frontlemezének jobb oldalán lévő géppuskanyílásba – itt már gömbcsukló alkalmazásával – egy burkolt csövű Gebauer-géppuskát szereltek be. Ugyanezen a kocsin, az első botantenna mellett, a tornyon a Toldi harckocsi szalagantennáját is felszerelték.

Talán feltűnt, hogy a 47 mm-es löveg helyett 40 mm-es űrméretű löveget alkalmaztak. Nos, ennek oka az volt, hogy az illetékesek ellenezték az újabb fejlesztést, azaz a gyártásidő-növekedést!

Azzal érveltek, hogy a kisebb, 40 mm-es űrméretű löveg 820 m/s-os kezdősebessége okán azonos átütőerőt képvisel, mint a nagyobb, a 47 mm-es löveg a maga 590 m/s kezdősebességével. És a 40 mm-es lőszer már gyártás alatt volt, míg a nagyobbra át kellett volna állítani a gépeket, vagy egyenesen újabb gépsorokat beállítani.

A parancsnoki harckocsi csak abban különbözött az alaptípustól, hogy R-7-es és R/5-atípusú rádióval rendelkezett, míg az alaptípus csak R/5-a típusú rádióval volt felszerelve. A parancsnoki kocsi az R/5-tel századon és szakaszon belül, az R/4-T-vel – zászlóalj-, ezredszinten – tartotta a kapcsolatot.

A harckocsi rendszeresítése még meg sem történt, amikor 1940 szeptemberében a HM 230 darabot rendelt belőle, és ezen a ponton ki is derült, hogy mit jelentett valójában az arányos elosztás a gyártók között. Nos, nem azt, hogy azonos darabszámban készítik a harckocsikat, hanem azt, hogy szabad kapacitásaikat figyelembe véve kerülnek leadásra a rendelések. Ennek értelmében a Weiss Manfrédtól és a Győri Magyar Waggon- és Gépgyártól 70-70, a Ganztól 50, a MÁVAG-tól 40 darab Turánt rendeltek.

Békeidőben nem lett volna sok értelme ennyire szétbontani a megrendelést, de ebben az esetben egyrészt fontos volt, hogy minél gyorsabban és minél többet tudjanak gyártani, és annak is stratégiai jelentősége volt, hogy több helyen hoztak létre azonos gyártókapacitásokat, mert így egy-egy kisesése esetén még mindig tudták tartani a terveket – legalábbis így remélték.

A megrendelést tehát 1940 szeptemberében adták le, de az első magyar építésű Turán harckocsi mégis csak 1941 július 8.-án készült el.

Hogy miért? Nos, Honvéd Vezérkari Főnök (VKF) és a Haditechnikai Intézet (HTI) további módosításokat javasolt, ezért a Weiss Manfréd gyár szerkesztői irodáján egy központi tervezőgárdát szerveztek, amely mind a négy gyárat folyamatosan ellátta a megfelelő rajzdokumentációkkal. A munkálatok irányítását Jurek Antal és Kovácsházy Ernő végezte – de a javaslatok átvezetése a terveken nyilván időt vett igénybe.

De tény, 1941 júliusára elkészült a magyar haderő első közepes harckocsija, ami addig bizony nagyon hiányzott az állományból.

Elkészült tehát, de az igazi kérdés az volt, hogy miként felelt meg harctéri körülmények között? Ezt sajnos igen gyorsan megtapasztalhatták a harcoló erők és a szakemberek is… De ez már a következő részre tartozik!